Ezeket látta már?

Mentős ruhát öltött Kovács-Nyári Dia és Csuja Imre - fontos ügy mellé álltak

újraélesztés, csuja imre, nyári diána

A két színész arra hívja fel a figyelmet, hogy egy kis tudatossággal értékes perceket nyerhetünk, amin akár egy ember élete is múlhat.

Mentőruhára cserélte fitnesz szerelését Kovács-Nyári Dia színésznő, a BioTechUSA és az Országos Mentőszolgálat Alapítvány közös kampányfilmjében. Csuja Imrével, az OMSZA nagykövetével az oldalán arra hívják fel a figyelmet, hogy az életmentésben mindenkinek megvan a szerepe: a mentőknek, hogy minél hamarabb a helyszínre érjenek, a civileknek pedig, hogy baj esetén hívják a 112-t és szükség esetén kezdjék meg az elsősegélynyújtást.

Ön mennyire lenne magabiztos, ha életet kellene mentenie?

A BioTechUSA a társadalmi felelősségvállalás jegyében kiemelten fontosnak tartja, hogy a hazai egészségügyi dolgozók és intézmények támogatása mellett hozzájáruljon a magyar lakosság egészségtudatosságának növeléséhez is. Az Országos Mentőszolgálat Alapítvánnyal az egy évre kiterjedő együttműködés keretében most az életmentés fontosságára hívják fel a figyelmet, hogy felmérjék és fejlesszék az emberek mentésismereti tudását és hangsúlyozzák a segítségnyújtás, tájékozottság fontosságát. A filmben Kovács-Nyári Dia, a BioTechUSA márka- és jótékony nagykövete és Csuja Imre, az Országos Mentőszolgálat Alapítvány jószolgálati nagykövete arra buzdítanak mindenkit, hogy az Alapítvány felmérése segítségével teszteljék mentésismereti tudásukat.

A 10+1 kérdésből álló edukációs kutatás célja, hogy kiderüljön, mennyire magabiztosak az emberek, ha mentésről van szó, és hol mutatkoznak hiányosságok, amiket pontosítani szükséges társadalmi kommunikáció útján. Olyan fontos kérdésekre keresi a helyes választ, mint például mikor indokolt a mentők hívása, vagy mit tanácsos mindenképpen elmondani a diszpécsernek éles helyzetben.

Éles helyzetben nem egyszerű megőrizni a hidegvérünket

Mentőt hívni ugyanis egyszerű feladatnak tűnhet, ám éles helyzetben nehéz megőrizni hidegvérünket. Sokan hezitálnak vagy zavarukban hiányos adatokat mondanak be, pedig egy kis tudatossággal értékes perceket nyerhetünk, amin akár egy ember élete is múlhat.

A 2020 óta évente közzétett teszten eddig több tízezren mérték fel tudásukat. A cél az, hogy minél több ember töltse ki a felmérést és az eredmények fényében hatékonyabb legyen a mentők és civilek együttműködése vészhelyzet esetén. A beérkezett válaszokat a Mentőszolgálat Alapítvány kiértékeli, összesíti, majd publikálja, így járulva hozzá ahhoz, hogy a társadalom valós képet kapjon arról, mennyire naprakészek az ismeretei a témában.

Teendők, ha valaki összeesett az utcán

  • Sürgősen hívjon segítséget.
  • Ha van valami a légutakban, mely akadályt képez, ha tudja, távolítsa el.
  • Ellenőrizze a légzését legalább 10 másodpercen át. Ha nincs, vagy nagyon gyenge, újraélesztésre van szükség.
  • Kezdje meg az újraélesztést (CPR).
  • Használjon automata defibrillátort (AED).

Újraélesztésnél kulcsfontosságú a gyors és szakszerű segítségnyújtás - ha nincs defibrillátor, akkor is. Ehhez kulcsoljuk össze a kezünket és kb. 5 centiméter mélyen, határozott mozdulatokkal nyomjuk meg a beteg mellkasát középen, kb. másodpercenként kétszer. Ez percenként 100-120 mellkaskompressziót jelent. Ezt a legkönnyebb úgy megjegyezni, ha a Bee Gee Stayin' Alive tempójára végezzük.

Kövesse az Egészségkalauz cikkeit a Google Hírek-ben, a Facebook-on, az Instagramon vagy a Twitter-en, Tiktok-on is!

<KÖVETKEZŐ CIKK>

Hogyan kell újraéleszteni? Ezt kell tenni, amikor valakinek leáll a szíve

Mi a Tünetkereső? Ingyenes tünetellenőrző, ami percek alatt segíthet beazonosítani a problémáját!



EGÉSZSÉGKALAUZ DOSSZIÉ mappa

újraélesztés

Forrás: Országos Mentőszolgálat
Google Hírek ikon
Adja hozzá a Híreket a Google hírfolyamához