Ezeket látta már?

Richter Anna Díj: íme, a 15 csapat, akikre szavazhatunk!

Csabai Orsolya, Kostyál Kata, Dr Pribék Ildikó Katalin, Simonyi Tünde Tifordiána

Elindult az egy hónapon át tartó szavazás, a közönségdíj sorsa ismét a szavazók kezében van.

Újabb tizenöt nagyszerű pályaművet ismerhet meg a nagyközönség, a tét nem kicsi, hiszen most dől el, hogy a kategóriánként egy, összesen öt zsűridíj mellett melyik a hatodik csapat, akik a díjjal járó négymillió forintos összegből a szavazatoknak köszönhetőn megvalósíthatják álmukat.

Hazánk kiemelkedő gyógyszercége a Richter, a Richter Anna Díj pályázat kiírásával őrzi és továbbviszi az alapítócsalád szellemiségét, az innovációba és folyamatos fejlesztésbe vetett hitét. A díj méltó módon tükrözi a Richter cégfilozófiáját, társadalmi szerepvállalási elkötelezettségét a hazai oktatás, egészségügy és gyógyszerészet iránt, különös tekintettel az ezeken a területeken dolgozó nőkre.

A zsűri tagjai, Beke Zsuzsa a Richter Gedeon Nyrt. kommunikációs vezetője, Szily Nóra újságíró, pszichológus, Rúzsa Magdi Máté Péter-díjas énekesnő, Polgár Judit sakknagymester, Kertész Éva a 21 Nő az Egészségügyért Alapítvány ügyvezetője és Dr. Barna István belgyógyász főorvos, a Semmelweis Egyetem docense nagy izgalommal várták az újszerű, kreatív ötleteket tartalmazó pályázatokat. A döntős projektötleteket március 9-ig lehet megtekinteni a www.richterannadij.hu weboldalon, ahol a közönség kategóriánként egy-egy szavazattal támogathatja a csapatokat.

Az oktatást, egészségügyet és gyógyszerészetet fejleszteni, jobbítani vágyó lelkes csapatok öt kategóriában mérettetnek meg egymással. A zsűri olyan újszerű, megvalósítható ötleteket várt idén is a pályázóktól, amelyek hozzájárulnak ezen területek színvonalához, fejlődéséhez, illetve az ott dolgozók mindennapjait megkönnyítik és minőségi változást hoznak mindannyiunk hétköznapjaiba.

Az idei pályázatokban minden eddiginél hangsúlyosabban jelenik meg az innováció, a megújítási szándék, a szemléletformálás.

Március 19-én ünnepélyes gála keretében derül fény a díjazottakra, akikkel együtt örülhetünk annak, hogy a Richternek köszönhetően fantasztikus innovatív ötletek valósulnak meg, melyek hatással lesznek mindannyiunk életére.

Ismerjük az idei projektterveket!

Orvos kategória

Sosem vagy egyedül

Csapatvezető: Dr. Mangó Gabriella

Csapattagok: Magyar Tímea, Komjáti Miklósné Aranka, Keszthelyi Annaróza, Keszthelyi Gábor

Dr. Mangó Gabriella, Magyar Tímea, Komjáti Miklósné Aranka, Keszthelyi Annaróza, Keszthelyi Gábor Magyar Tímea, Dr. Mangó Gabriella, Komjáti Miklósné Aranka, Keszthelyi Annaróza, Keszthelyi Gábor Forrás: richterannadij.hu

A krónikus betegségek megelőzéséről és a kezelési lehetőségekről a páciensek személyreszabott és hiteles tájékoztatást kapnak háziorvosuktól, illetve a szakorvosi vizitek alkalmával. Érthető módon, ezen felül számtalan olyan hétköznapinak tűnő, ám a gyógyulás szempontjából nagyon lényeges kérdés is felmerülhet, amelyekre az egészségügyi ellátás keretében nem marad elegendő idő. Egy lesújtó diagnózis birtokában mindannyian kapaszkodókat keresünk. A sorstársak történeteiből erőt meríteni, a betegséggel és gyógyulással kapcsolatos információkhoz jutni reményt jelent és a felépülést segíti.

Az orvosból, egészségügyi szakdolgozókból álló csapat rövid mélyinterjúkat készítene, mellyel azt üzeni: „Sosem vagy egyedül”. Az interjúfilmekben a teljesség igénye nélkül a függőségek, daganatos betegségek, cukorbetegség, mozgáskorlátozottság, mentális betegségek témában olyan emberek szólalnak meg, akik maguk is érintettek, vagy már végigjárták a gyógyuláshoz vezető utat. A beszélgetések különlegességét az orvos-páciens bizalmi kapcsolat adja. A projekt célja, hogy a kisfilmek megtekintése után másképp nézzünk saját egészségünkre, betegségünkre, könnyebben feltegyük kérdéseinket, ne érezzük magunkat egyedül és elszigetelten.

Kórházi Kalauz

Csapatvezető: Dr. Agárdi Szilvia

Csapattagok: Pap-Szekeres Anita, Nagyné Szigeti Dóra, Karda Anna, Szabó Dóra

Pap-Szekeres Anita, Nagyné Szigeti Dóra, Karda Anna, Szabó Dóra Dr. Agárdi Szilvia, Pap-Szekeres Anita, Nagyné Szigeti Dóra, Karda Anna, Szabó Dóra Forrás: richterannadij.hu

A kecskeméti székhelyű Bács-Kiskun Vármegyei Oktatókórház a térség és az ország legnagyobb kórházai közé tartozik. A Sürgősségi Betegellátó Osztály feladata egy igen nagylétszámú betegcsoportnak az ellátása, mely során több vizsgálatra lehet szükség, ezekkel kapcsolatban számos esetben tapasztalható a betegek félelme, aggodalma. A tájékoztatást megnehezíti, hogy a megváltozott tudatállapotban a páciensek kevésbé képesek befogadni az új információkat, ugyanakkor nagyon fontos lenne, hogy biztonságban érezzék magukat és lehetőségeikhez mérten együttműködjenek a vizsgálatok alatt.

Az SBO csapatának és a kórház kommunikációs szakembereinek közös kezdeményezése egy komplex betegedukációs csomag, amely írásos és mozgóképes formában segíti a betegek útját. Az ellátás során egy multifunkcionális mappával látnák el a pácienseket, ebben gyűjtik zárójelentéseket, beutalókat, recepteket, valamint a tervezett vizsgálatok tájékoztató anyagait. A mappa mindig kéznél van, otthon is, kórházba induláskor is, ezért kiváló információhordozó eszköz. Ezen felül a képalkotó vizsgálatokkal, endoszkópiai vizsgálattal és kardiológiai beavatkozásokkal kapcsolatos fontos tudnivalók összefoglalásaként élő szereplős, vagy animációs rövidfilmek készülnének, melyek szabadon elérhetőek lesznek a kórház online felületein, illetve a kihelyezett várótermi képernyőkön. Az esélyegyenlőséget megteremtve az edukációs anyagok QR kódok segítségével a fogyatékkal élők számára is hozzáférhetővé válnak.

Életem közepe

Csapatvezető: Dr. Halmos Amrita

Csapattagok: Iványi Orsolya, Molnár Kinga, Hermann Irén

Dr. Halmos Amrita, Iványi Orsolya, Molnár Kinga, Hermann Irén Dr. Halmos Amrita, Iványi Orsolya, Molnár Kinga, Hermann Irén Forrás: richterannadij.hu

A fiatalságkultusz áthatja mindennapjainkat, azonban az „ötven az új harminc” szlogen nem csak azt sugallja, hogy életkortól függetlenül lehetünk energikusak, hanem elvárásával elkeni a valóságot. Ha az életközepi válságról szeretnénk bővebb ismeretekre szert tenni, számtalan témát kell érintenünk. Testi és hormonális változások férfiak és nők esetében egyaránt, társadalmi nyomás és belső konfliktusok, kisgyerekek és kamaszok nevelése, karrier, párkapcsolat, egészség, mind olyan terület, amelyekről szakértők és érintettek bevonásával érdemes beszélgetni.

A szülész-nőgyógyász endokrinológusból és kommunikációs szakemberekből álló csapat szeretné megmutatni, hogy a változó kornak vannak orvosi, életmódbeli, pszichés, de a családot vagy a szociális kapcsolatokat is érintő aspektusai. Kihangsúlyozni, hogy ez normális, nem vagyunk vele egyedül és hogy a kibeszélés, a tudás és a nevetés mindig kézenfekvő gyógymód. Egy 10 részből álló podcast sorozatot terveztek állandó szakértőkkel, majd egy nyáresti nagyszabású szabadtéri rendezvényt, melynek hangulatát közkedvelt és civil meghívottak előadása biztosítaná. Céljuk a tudatosítás, az ismeretterjesztés, a lehetőségek felvillantása és a közösség-érzés erősítése.

Gyógyszerész/kutató kategória

„Bent hagyom a köpenyemet” mentális egészségprogram

Csapatvezető: Dr. Hegedűs Klára Mária

Csapattagok: Csabai Orsolya, Kostyál Kata, Dr. Pribék Ildikó Katalin, Simonyi Tünde Tifordiána

Csabai Orsolya, Kostyál Kata, Dr Pribék Ildikó Katalin, Simonyi Tünde Tifordiána Dr. Hegedűs Klára Mária, Csabai Orsolya, Kostyál Kata, Dr Pribék Ildikó Katalin, Simonyi Tünde Tifordiána Forrás: richterannadij.hu

Az egészségügyi dolgozók mentális egészségének és jóllétének vizsgálata sokáig nem került a tudományos érdeklődés fókuszába, azonban ma már számos nemzetközi kutatás bizonyítja, hogy az egészségügyben tevékenykedők sem immunisak a mentális betegségekkel szemben. A „Bent hagyom a köpenyemet” mentális egészségprogram csapatának célja egy ingyenesen hozzáférhető önsegítő eszköz biztosítása az egészségügyi dolgozók számára annak érdekében, hogy hivatásuk mellett teljesebb és harmonikusabb módon tudják alakítani mindennapjaikat.

A Szegedi Tudományegyetem Pszichiátriai Klinikájának csapata olyan multifunkcionális honlapot álmodott meg, mely egy naprakész információbázisban összefoglalja a leggyakoribb mentális problémákat és ezek kezelési lehetőségeit, beleértve az egészségügyi dolgozók számára elérhető ellátók listáját is. Emellett az egészségügyi dolgozók mentális egészségének fejlesztésére önsegítő napló formájában kínál 2 hónapon át különböző pszichológiai módszerekből merített feladatokat és a folyamatot támogató videókat. A regisztrált felhasználók a program esetleges pozitív hatását tesztekkel tudják nyomon követni. Amellett, hogy a kezdeményezés nyíltan foglalkozik azzal a tabu témával, hogy ezen szakemberek kifejezetten veszélyeztetettek a kiégés és egyes mentális betegségek kialakulására, az egészségügyi dolgozók példaként szolgálhatnak a társadalom számára a projektben való részvétellel.

Gyógyszerész a háznál

Csapatvezető: Dr. Jánossy Kinga

Csapattagok: Kondé Ágnes, Brillmann Zsolt

Dr. Jánossy Kinga, Kondé Ágnes, Brillmann Zsolt Dr. Jánossy Kinga, Kondé Ágnes, Brillmann Zsolt Forrás: richterannadij.hu

Magyarországon 800.000 ember él olyan településen, ahol nincs gyógyszertár. A projekt csapatvezetője kis vidéki gyógyszertára bezárása helyett mert egy nagyot álmodni. Innovatív kezdeményezése először alkalmazza a szakmai alapokon nyugvó gyógyszerházhozszállítás koncepcióját Magyarországon, ötvözve a hagyományos gyógyszertári szolgáltatásokat a modern technológiai megoldásokkal. Célja, hogy a kistelepüléseken elérhető egészségügyi ellátás színvonalát emelje. A „Van időnk önre” szlogen mögött egy olyan komplex szolgáltatás áll, amely nem csupán a gyógyszerek házhoz szállítását kínálja, hanem ezzel egyidejűleg tanácsadási és egészségügyi információs központként is működik, mindezt egy gyógyszertáron kívüli helyszínen, a beteg otthonában.

A Szent Rozália Szolgálat - Kézenfogva Alapítvány jelenleg 200 rászorulót lát el. Együttműködésük a gyógyszerész és gyógyszertári szakasszisztens csapattal remek megoldást kínál az egészségügyi ellátórendszer hiányosságaira és ösztönzi a helyi közösségeket az aktív részvételre. A csapat célja egy országos kampány keretében szakmai napok szervezése, kapcsolatok építése egészségügyi szervezetekkel. A projekt megvalósulása esetén öt régióban konferenciák szervezése a helyi önkormányzatok, patikák és egészségügyi szakemberek megszólításával, egy jól felépített kommunikációs kampánnyal fenntartható, országos hálózat jöhetne létre, amely jelentős pozitív változással járna a szociális- és egészségügyi ellátásban.

Fájdalomcsillapító túlhasználat: előzd meg, mielőtt ő előz meg téged

Csapatvezető: Dr. Albertné Dr. Gecse Kinga

Csapattagok: Dr. Juhász Gabriella, Dr. Kovács-Vincze Rebeka, Hammer Angéla

Dr. Albertné Dr. Gecse Kinga, Dr Juhász Gabriella, Dr Kovács-Vincze Rebeka, Hammer Angéla Dr. Albertné Dr. Gecse Kinga, Dr Juhász Gabriella, Dr Kovács-Vincze Rebeka, Hammer Angéla Forrás: richterannadij.hu

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) szerint a fejfájás az egyik leggyakoribb egészségügyi probléma a világon, és bármilyen furcsán is hangzik, a krónikus fejfájások nagy része a fájdalomcsillapítók túlhasználata miatt alakul ki. A fájdalom mérséklésére leggyakrabban vény nélkül kapható fájdalomcsillapító gyógyszerek kerülnek alkalmazásra, ezen gyógyszerek használata nem veszélytelen, számos mellékhatással járhat a nem megfelelő alkalmazásuk, túlhasználatuk pedig egyenesen káros.

Manapság az emberek az interneten próbálnak megfelelő információhoz jutni a fejfájással kapcsolatban is. Erre válaszul a gyógyszerész csapat egy social media kampányt indítana, mely rövid videók és podcastok segítségével szakmailag korrekt ismereteket ad át a lakosság részére, bízva abban, hogy eloszlathatják a rossz hiedelmeket. A megfelelő időben, megfelelő dózisban és megfelelő minőségű gyógyszer alkalmazása üzenetet egy országos roadshow keretében középiskolásoknak is szeretnék átadni, hiszen a megelőzés a legjobb kezelési módszer. Céljuk, hogy Magyarországon a fájdalomcsillapítókkal kapcsolatos egészségértés fejlődjön és a tudatos fájdalomcsillapító-használók száma növekedjen, a nem kívánt mellékhatások és a nem megfelelő terápiából adódó többlet egészségügyi költségek pedig csökkenjenek.

Egészségügyi szakdolgozó kategória

Proaktív jogvédelem az egészségügyben - jogvédelmi hívószám orvosoknak, egészségügyi dolgozóknak

Csapatvezető: dr. Fehér Hajnalka

Csapattagok: Kristóf-Varga Erika, dr. Kristóf Csaba

Kristóf-Varga Erika, dr Kristóf Csaba dr. Fehér Hajnalka, Kristóf-Varga Erika, dr Kristóf Csaba Forrás: shutterstock.com

Végeláthatatlan a sora azoknak a szituációknak, melyekben az egészségügyi dolgozók a betegágy mellett kényszerülnek néhány percen belül jogi következményekkel járó döntést hozni. A csapat tagjai sok éves betegjogi képviselő múlttal és egészségügyi végzettséggel azt tapasztalják, hogy igen kevés lehetősége van az egészségügyi ellátásban dolgozó szakembereknek jogi segítséget kérni, ugyanakkor a mindennapi munkájukban hatalmas lenne erre az igény. Ezt felismerve, átfogó ismereteiket és szakértelmüket kamatoztatva 2024 nyarán létrehozták az Országos Jogvédelmi Központ civil szervezetet, mely máris számos megoldott esetet, sikeres jogsegélyszolgálatot tudhat magáénak.

A csapat egy olyan prevenciós szolgáltatást álmodott meg, amely az egészségügyi dolgozók számára szakmai jogi háttér biztosításával javítja az egészségügyi ellátás minőségét, növeli a dolgozók jogtudatosságát, és ezáltal biztonságérzetét. Ennek gyakorlati megvalósítása az egészségügyi ellátásban dolgozó orvosok, szakdolgozók, illetve egészségügyi intézmények részére elérhető jogi tanácsadói szolgálat és jogvédelmi hívószám formájában történne. Céljuk a proaktív jogvédelem eszközeivel a betegpanaszok, konfliktusok számának csökkentése, a dolgozói edukáció, jogtudatosság fejlesztése, mely a betegek, és az egészségügyben dolgozók érdekét egyaránt szolgálja.

Unikornis

Csapatvezető: Kellerné Egresi Zsuzsanna

Csapattagok: Oberfrank Pál György, Topolcsányi Laura

Oberfrank Pál György, Topolcsányi Laura Oberfrank Pál György, Topolcsányi Laura Forrás: richterannadij.hu

A Veszprémi Petőfi Színház munkatársai immár nyolc éve rendezik meg a Lélektől-Lélekig Színház gyógyító Erejének Fesztiválját, ahol érzékeny társadalmi témákat dolgoznak fel a művészet eszközeivel és erejével őszintén, kendőzetlenül. A projekt motorja amellett, hogy színházi ember, mentálhigiénés szakember is, aki harminc éve aktívan tesz azért, hogy a művészet, mint a gyógyítás eszköze megjelenjen programjaikban. Ebben az évben egy mellrákban elhunyt színésznő naplójából született monodráma segítségével csöppenhetnek a nézők e tabutéma kellős közepébe. Szinte nincs olyan ember közöttünk, aki ne találkozott volna közeli, vagy távolabbi környezetében a betegséggel, mégis nehezen kérdezünk és beszélünk róla, gondolatainkban leginkább úgy jelenik meg, mint „a tragédia, amit jobb elkerülni”. Azonban ez egy embert próbáló és embert formáló küzdelem és remény, magasság és mélység játéka, egy életút nagybetűs fejezete, amelybe ezúttal egy haldokló nőtársunk kristálytiszta elbeszélése enged betekinteni.

A készülő színpadi műnek a legfőbb erénye és ereje tehát nem a ritkasága, hiszen annyi nő küzd mellrákkal, hanem az a tudatosság és gondosság, amivel ezt a szerző felszínre hozta, és az a törődés, hogy ezzel önzetlenül megajándékoz minket, ittmaradókat. A csapat célja az énélmény átadásával az egészségügyi edukáció, érzékenyítés, az érintett nézők számára pedig az őszinte közösségvállalás. Az előadások után az alkotókkal és a közönséggel mentálhigiénés szakember és/vagy klinikai szakpszichológus beszélget.

Tedd meg magadért! A nőgyógyászati rákszűrés életet menthet

Csapatvezető: Dr. Zsoldos Enikő

Csapattagok: Dr. Udvardi Réka, Dr. Rókusz András, Dr. Fónyad László

Dr Udvardi Réka, Dr Rókusz András, Dr Fónyad László Dr. Zsoldos Enikő, Dr Udvardi Réka, Dr Rókusz András, Dr Fónyad László Forrás: richterannadij.hu

A Nemzeti Rákregiszter adatai alapján hazánkban évente 1000-1200 az újonnan felismert méhnyakrák esetek száma és még mindig 400-500 magyar nő hal meg évente a betegségben, miközben a szűréseken az érintett nők alig egyharmada jelenik meg. A betegség kialakulásában a legfontosabb tényező a Human Papilloma Vírus fertőzés (HPV). A méhnyakrák kezdetben általában tünetmentes, a beteg által is érzékelhető tünetek csak előrehaladottabb állapotban jelentkeznek, amikor a teljes gyógyulás csak összetett, a beteg számára megterhelő kezelési módokkal lehetséges.

A rendszeres szűrővizsgálatok lehetővé teszik a korai, még rákmegelőző állapotok felismerését, és ezáltal gyógyítását is. A csapat egy szakmai és betegedukációs napot szervezne, melyre előadóként nőgyógyász, patológus és betegszervezet képviselője mellett a betegségen átesett ismert személyiséget is meghívnának, aki személyes történetén keresztül hívná fel a figyelmet a szűrés fontosságára. Ezen felül edukációs videopodcast is készülne, a szakmai partnerek bevonásával pedig 500, kiemelt rizikócsoportba tartozó nő számára ingyenes HPV tipizálást végeznének egy innovatív technika segítségével. A „Tedd meg magadért!” projekt csapata azt vallja, hogy minden megmenthető emberi élet számít, ezért a különböző média felületeken megjelenő ellenőrizetlen források mellett, megalapozott szakmaisággal, hitelesen tudják majd közvetíteni üzenetünket.

Junior kategória

Operaszikra – Hogyan kerülj közelebb az operához?

Németh-Nagy Johanna

Németh-Nagy Johanna Németh-Nagy Johanna Forrás: richterannadij.hu

Az opera egy kevéssé ismert, gyakran előítéletekkel és sztereotípiákkal övezett műfaj, a diákoknak ritkán van lehetőségük megbarátkozni vele. Németh-Nagy Johanna operaénekművész Pécsett a Kvintesszencia Mesteriskola posztgraduális képzésének növendéke. Johannát a zene egészen kislányként elvarázsolta, az opera a szenvedélye, hivatása, életfeladata. Ezt a zeneszeretet szeretné átadni a felnövekvő generációnak az Operaszikra segítségével. Az országban egyedülálló rendhagyó zeneóra célja, hogy a diákok interaktív, élményalapú foglalkozás keretén belül ismerkedjenek a műfajjal. Johanna pilot jelleggel már tartott operabeavató foglalkozásokat, s a visszajelzések azt igazolják, hogy a diákok különleges élményekkel gazdagodva, „operával megfertőzve” távoztak az órákról.

A foglalkozáson nem csak a műfaj sajátosságait ismerik meg, de betekintést kapnak a színház világába, ismerkednek a kottával és a hangjegyekkel, beszélgetnek a hangszerekről, a karmester feladatáról. Az óra végén Johanna énekel is, és a teremben közelről felhangzó magas C mindig osztatlan sikert arat. Az operaénekművész fontosnak tartja, hogy olyan településekre is eljusson örök élményt szerezve, ahol a nehéz körülmények miatt a gyerekeknek alig van esélyük arra, hogy találkozzanak az operával.

Atom Királyság

Csapatvezető: Kremper Júlia

Csapattagok: Gilán Zsófia, Hitter Marcell, Antalics Ádám, Bányavári Ákos

Gilán Zsófia, Hitter Marcell, Antalics Ádám, Bányavári Ákos Kremper Júlia, Gilán Zsófia, Hitter Marcell, Antalics Ádám, Bányavári Ákos Forrás: richterannadij.hu

Az Esztergomi Dobó Katalin Gimnázium csapata a kémia világában kíván megmutatni olyan új tanulási irányokat, amelyek túlmutatnak a hagyományos oktatási módszereken. Az iskolában megszerzett tudásukat és kreativitásukat ötvözve egy olyan egyedülálló kártyajátékot készülnek megalkotni, amely érthetővé és élvezhetővé teszi a kémiai alapfogalmak elsajátítását az általános és középiskolás diákok számára. A projekt fő küldetése a kémia népszerűsítése és megszerettetése, miközben a tudomány ezen területe iránti érdeklődést is felkelti.

A játék a periódusos rendszer alapjaira építve szórakoztató formában ismerteti meg a résztvevőket a kémia világával, miközben fejleszti a diákok logikai és stratégiai gondolkodását. A játékmenet során a kémia elemek egy-egy karakterként kelnek életre, így Oxigéniusz, Hidrognóm, Fluorina színes, egyedi megszemélyesítésével az elemekhez kapcsolódó tudás szórakoztató formában válik hozzáférhetővé és emlékezetessé. Hosszú távú céljuk az, hogy az Atom Királyság kártyajáték segítségével a diákok ne csupán megszeressék a kémiát, hanem rajta keresztül a természettudományok iránt is tartós érdeklődésük alakuljon ki.

Hallgass meg! – Kortárs kör mediáció az oktatásban

Csapatvezető: Méhes Mandula Hajna

Csapattagok: Kókai Csilla, Kiss Bonifác, dr. Vajna Virág, dr. Bátory Zsófia

Kókai Csilla, Kiss Bonifác, dr Vajna Virág, dr Bátory Zsófia Méhes Mandula Hajna, Kókai Csilla, Kiss Bonifác, dr Vajna Virág, dr Bátory Zsófia Forrás: richterannadij.hu

A gyerekek és a fiatalok körében egyre súlyosabbak a konfliktusok, a testi-lelki bántalmazások, amivel szemben az iskolák pedagógusai és a szülők gyakran eszköztelennek érzik magukat. A csapat vezetője, az ELTE másodéves hallgatója diák csapattársaival és az őket támogató jogász-mediátorokkal, trénerekkel elkötelezett hívei az alternatív konfliktuskezelésnek, köztük a kör mediációnak. Az általuk létrehozott “Bizalmi Körnek” nevezett diákközösség célja a feszültség oldása, a konfliktusok megelőzése, szükség esetén orvoslása. A csapat szeretné a “Bizalmi Kör” előnyeit és hatásait más iskolák diákjaival is megismertetni annak érdekében, hogy a resztoratív módszerek az iskolákban is elérhetők legyenek, mind a tanárok, mind a diákok számára.

10 intézményben, közvetve 500 tanuló számára általános és középiskolákban, felsőoktatási intézményekben kívánják tréningek formájában megtanítani az iskola közössége számára a módszer működtetésének gyakorlatát. A projekt részeként diákmentor-hálózat kiépítését tűzték ki célul. A program leginkább elkötelezett diákjai és kortárs mentorai számára kortársmediátor-képzéseket szervzenek a konfliktuskezelési és a megelőző "Bizalmi Köröket" fenntartó módszerek elsajátítására. A csapat oktató videókon keresztül szeretné a stresszkezelés, konfliktusmegelőzés és megoldás hatékony módszereit széles társadalmi rétegekhez eljuttatni. A projekt hosszú távú eredményeként a fiatalok már korán elsajátítják az asszertív kommunikációs formákat és az elfogadó szemléletet, megtapasztalják a közösséghez tartozás biztonságos légkörét, megtanulják a valódi felelősségvállalás fontosságát és ennek gyakorlati módszereit.

Pedagógus kategória

A MeseHős Bizonyítvány

Csapatvezető: Hok Andrea

Csapattagok: Bolykiné Demencze Anett, Korcsik Borbála, Solymosi Csenge, Timári Éva

Bolykiné Demencze Anett, Korcsik Borbála, Solymosi Csenge, Timári Éva Hok Andrea, Bolykiné Demencze Anett, Korcsik Borbála, Solymosi Csenge, Timári Éva Forrás: richterannadij.hu

Az elhivatott pedagógusokból álló csapat célja támogatni a gyerekeket abban, hogy felfedezzék és megéljék saját hősiességüket. A foglalkozásvezetők a lóasszisztált mesepedagógia módszerével egy képzeletbeli mesebeli utazásra hívják a gyerekeket, akik hét különböző népmesei próbát teljesítenek a lovak segítségével. A programok résztvevői népmesei hősökké válnak, és megküzdve ezer veszéllyel erősödnek meg testben és lélekben a valóság kihívásaihoz is.

A BarangoLó Meseországban módszere egy élményalapú tanulási forma, amely együttesen segíti a gyerekek testi, lelki és szellemi fejlődését. A népmesei próbák során a gyerekek új készségeket sajátítanak el, megtanulják felismerni a saját erősségeiket, fejlesztik az önbizalmukat, és komplex problémamegoldó stratégiákat sajátítanak el. A lóasszisztált helyzetek során egyre inkább elengedik szorongásaikat, fejlődik az érzelmi stabilitásuk, a mesevilág felélesztése pedig ösztönzi a kreativitást és a képzeletet. A csapat országszerte hét helyszínen szeretne megvalósítani interaktív mesefoglalkozásokat gyermekcsoportok és családok számára. Kiemelten fontos számukra, hogy a rászoruló és fogyatékkal élő gyermekek, valamint az extra nehézségekkel küzdő családok is megtapasztalhassák hősies oldalukat, és önfeledt pillanatokat élhessenek át.

Dolgunk van a Földdel!

Csapatvezető: Márta Dóra

Csapattagok: Buchwald Magdolna, Rostás Eszter

Buchwald Magdolna, Rostás Eszter Márta Dóra, Buchwald Magdolna, Rostás Eszter Forrás: richterannadij.hu

Egyre több kisdiák küzd viselkedési zavarokkal és tanulási nehézségekkel, a „nehezen kezelhető” gyerekek jelensége mára szinte mindenki számára ismerős. A piliscsabai Almáskert csapatának célja a farm-alapú nevelés gyógyító hatásainak kamatoztatása, tapasztalataik és gyakorlatuk átadása más iskolák számára. Innovatív módszerük az osztálytermi pedagógia megújítására irányul, a mezőgazdasági és kétkezi tevékenységeket integrálva a mindennapi életgyakorlatba. Ezek során a gyermekek a gyakorlati tapasztalatok mellett olyan kulcsfontosságú készségeikben fejlődnek, mint az egyéni felelősségvállalás, a kooperáció, a koncentráció, a kognitív képességek, az önbizalom és az öntudatosság, valamint a szociális érzékenység.

A projekt keretében az Almáskert oktató gazdaságban várják a hozzájuk érkező általános iskolás korú gyerekeket és osztályokat. Az osztályok a tantermi oktatás korlátain túllépve közösen végeznek majd értékteremtő és fejlesztő "farmtevékenységeket" - úgy, mint állatok gondozása, kertészkedés, barkácsolás, főzés, tűzrakás - a nevelők aktív részvételével. Iskolájukba visszatérve a pedagógusok adaptálni tudják a módszert saját gyakorlatukba. Az iskoláknak meghirdetett farmprogram-sorozaton túl a nyári időszakban táborokat kíván szervezni a csapat egyéni tanulók számára. A programok lebonyolításában a lelkes csapattagokon túl más pedagógusok, önkéntesek, mesteremberek és gazdák vesznek részt.

Toldi lányok

Csapatvezető: L. Ritók Nóra

Csapattagok: Kiss Papp Csilla, Veress Tamás, Kékesi Alexandra, Chilton Flóra

Kiss Papp Csilla, Veress Tamás, Kékesi Alexandra, Chilton Flóra L. Ritók Nóra, Kiss Papp Csilla, Veress Tamás, Kékesi Alexandra, Chilton Flóra Forrás: richterannadij.hu

A társadalmi leszakadásban élő toldi családok jövőképe bizonytalan, vagy nem is létezik. Az átörökített szociális minták meghatározóak és kizárják azokat a lehetőségeket, amelyek a kiszámíthatóbb, tervezhetőbb élethez szükségesek. A Toldi lányok című film és a hozzá kapcsolódó módszertan segítségével a pedagógusokból és filmesekből álló csapat felhívja a figyelmet a szegregálódó falvak és a társadalmi egyenlőtlenségek problémáira. Rávilágít a nők mindennapi küzdelmeire és kihívásaira, a nézők jobban megérthetik ezeket a helyzeteket és a személyes történetek megismerése által empatikusabbá válhatnak.

A film bemutatása közönségtalálkozásokon, közösségi eseményeken, filmfesztiválok keretében erősítheti a közösségi összefogást és támogatást. A filmhez kidolgozott módszertan által elért pedagógusok, szakemberek, diákok megismerhetik a mélyszegénység okait és azok következményeit, ami segíthet nekik jobban megérteni a társadalmi egyenlőtlenségeket és az ezekkel járó kihívásokat. Céljuk, hogy a diákok empatikusabbá váljanak a generációs szegénységben élő emberek iránt, megtanulják kritikus szemmel vizsgálni a társadalmi problémákat, megértsék, hogy a mélyszegénység milyen összetett társadalmi jelenség. A projekt hozzájárul a társadalmi változásokhoz, mivel a nézőkben felébresztheti a cselekvési vágyat, és az ezáltal inspirált emberek aktívan részt vehetnek a perifériára került nők helyzetének javításában.

Kövesse az Egészségkalauz cikkeit a Google Hírek-ben, a Facebook-on, az Instagramon vagy a Twitter-en, Tiktok-on is!

Forrás: Richter
Google Hírek ikon
Adja hozzá a Híreket a Google hírfolyamához