Erősen megugorhat ennek a férfiakat érintő rákfajtának a száma a jövőben!
Rosszat sejtetnek az adatok: a megbetegedés előfordulása hazánkban 2045-ig 26%-al, míg a betegségben elhunytak száma 44,9%-al fog növekedni a WHO prognózisa szerint.
Ne várjon a tünetekre – a rendszeres szűrés életet menthet
A prosztatarák a férfiak körében világszerte a második leggyakoribb daganatos megbetegedés és halálok, míg Magyarországon gyakoriságát és halálozási arányát tekintve is első. A betegség kezelésére számos, közöttük a legmodernebb terápiák is elérhetőek már Magyarországon is, azonban a prosztatarák elleni küzdelem legfontosabb eszköze a rendszeres szűrővizsgálat 40-50 éves kor felett, a családi halmozódás függvényében, ami lehetővé teszi a korai felismerést.
Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) statisztikái szerint a prosztatarák világszerte a negyedik leggyakoribb daganattípus, ami közel 1,5 millió embert érint évente és a megbetegedések valamivel több mint harmadát Európában regisztrálják. A statisztika még borúsabb képet mutat, hogy ha figyelembe vesszük, hogy a prosztatarák a férfiak megbetegedése, hiszen körükben világviszonylatban ez a második leggyakrabban előforduló daganatos megbetegedés, míg a Magyarországon, évi 4500 új esettel, az első. A WHO prognózisa azt mutatja, hogy a megbetegedés előfordulása hazánkban 2045-ig 26%-al, míg a betegségben elhunytak száma 44,9%-al fog növekedni, amit a fokozatosan elöregedő társadalom és a jellemzően késői diagnózis magyaráz.
Ugyanakkor a rendszeres szűrővizsgálatokkal ez a megbetegedés megelőzhető lenne
„Általánosságban a prosztatarákra úgy tekintünk, mint az idősebb, 70 év feletti korosztály megbetegedésére, melyet a statisztikák valóban megerősítenek. Annak ellenére, hogy előfordulása ebben a korosztályban a leggyakoribb, fontos felhívni a figyelmet arra, hogy családi halmozódás esetén már 40-50 éves korban is megjelenhet a betegség a férfiakban” – mondta Prof. Dr. Nyirády Péter a Semmelweis Egyetem Orvostudományi Kar dékánja, az Urológiai Klinika igazgatója.
A prosztatarák a prosztatamirigy hámos sejtjeiből kiinduló daganatos megbetegedés, pontos okai ma sem teljesen ismertek, azonban genetikai (családban előforduló korábbi megbetegedés), környezeti (zsírban gazdag táplálkozás, bizonyos vegyszereknek való kitettség) és hormonális tényezők (átlagosnál magasabb tesztoszteronszint) is növelhetik a betegség megjelenésének kockázatát.
A prosztatarák felismerését nehezíti, hogy leggyakoribb típusa lassan növekszik, ezért évekig is eltarthat amíg tüneteket okoz, az előrehaladott betegség tünetei viszont más elváltozásra, mint például jóindulatú prosztata megnagyobbodásra is utalhatnak.[5]
„Magyarországon a prosztatarák kezelésére számos terápiás megoldás elérhető és a legmodernebb nukleáris medicina nyújtotta lehetőségek alkalmazására is fel van készülve az egészségügyi ellátórendszer. Azonban a legfontosabb, hogy időben felismerjük a betegséget és a vizsgálatok alapján a betegség és a páciens számára legmegfelelőbb kezelést ki tudjuk választani. A prosztatarák korai szakaszában, amikor a kezelés esélyei a legjobbak, leggyakrabban tünetmentes, ezért is kiemelten fontos, hogy minden férfi, aki a veszélyeztetett korcsoportba tartozik, azaz a családi halmozódás függvényében 40-50 éves kortól rendszeresen járjon prosztatarákszűrésre, ami alkalmanként ugyan okozhat kisebb kellemetlenséget, de segít megelőzni a sokkal komolyabb következményeket” - tette hozzá a professzor. A prosztatarák szűréséhez nem szükséges beutaló, a kezelőorvos a konzultációt követően dönt arról, hogy milyen vizsgálatot szükséges elvégezni.
A leggyakrabban
- fizikális vizsgálatot - a prosztatamirigy végbélen keresztül történő tapintásos vizsgálata
- képalkotó diagnosztikát - végbélen keresztül végzett ultrahangos vizsgálat vagy MRI
- vérvizsgálatot – a PSA-szint (prosztataspecifikus antigén) ellenőrzésére
javasol az orvos, azonban a pontos diagnózis felállításához szövettani mintavétel (biopszia) is szükséges lehet.
Kövesse az Egészségkalauz cikkeit a Google Hírek-ben, a Facebook-on, az Instagramon vagy a Twitter-en, Tiktok-on is!
Mi történik egy prosztatarák szűrésen?