Ezeket látta már?

Magyarországon ez a betegség volt a felelős a halálozások mintegy negyedéért

magyarország betegség halálozás oka életmód

A Magyar Életmód Orvostani Társaság (ÉMOT) szervezésében a Mozgás Receptre program kiemelt eseményeként kerül sor a IV. Életmódorvosi Konferenciára, 2024. október 10-12. között Hévízen. Az esemény számos szakmai témát érint majd, melyek középpontjában az életmódváltás orvosi és tudományos megközelítése áll.

A IV. Életmódorvosi Konferencia célja, hogy lehetőséget teremtsen az életmódorvoslással kapcsolatos legfrissebb kutatási eredmények megismerésére, az innovatív módszerek és kezelési stratégiák, továbbá a gyakorlati tapasztalatok megvitatására. Az eseményen többek között szó esik majd a mozgásterápia alkalmazásáról a krónikus betegségek kezelésében, az étkezési irányelvekről, valamint az életmódorvoslás szerepéről a prevencióban és gyógyításban.

Az 1974-ben megjelent Lalonde-jelentés fogalmazta meg elsőként, hogy az egyén egészségi állapotát genetikai állománya és bizonyos külső tényezők – életmód, környezet, egészségügyi ellátás – együttesen határozzák meg. Napjainkban a vezető halálokok és megbetegedések olyan krónikus betegségek – szív- és érrendszeri betegségek, daganatok, cukorbetegség, krónikus légúti betegségek –, melyek kialakulásában meghatározó szerepe van az életmódnak: táplálkozás, fizikai aktivitás, dohányzás stb.

Az, hogy az életmódunk még az általában véltnél is nagyobb befolyásoló tényezője az egészségünknek jól mutatja a globális betegségteher bemutatása az életmódi tényezők szemszögéből.

Az eseményen bemutatott előadásból kiderül, hogy az Institute for Health Metrics and Evaluation adatbázisai és elemzései alapján 2021-ben globálisan és hazánkban is három betegségcsoport töltött be vezető pozíciót: a szív- és érrendszeri betegségek, a daganatos betegségek és – a COVID-19-pandémiával összefüggésben – a légúti fertőzések. Ebben igazából semmi új nincs.

A rizikófaktorok esetében Magyarországon a magas vérnyomás volt felelős a halálozások mintegy negyedéért, (24,46%), míg az életmódi tényezők közül a táplálkozási tényezők a halálozás közel ötödéért (17,36%) és a dohányzás pedig több mint a tizedéért (10,86%).

Észre kell venni, hogy a laikusok által is komoly betegségnek tekintett (és folyamatos orvosi kontrollt igénylő) hipertónia, valamint a laikusok által sokszor lényegtelennek tartott helyes táplálkozás közel azonos nagyságrendű rizikófaktora a magyarországi halálozásoknak!

A konferencia célja az is, hogy lehetőséget kínáljon az életmódorvoslás valamennyi szakembere (pl. orvos, dietetikus, mozgásterapeuta, pszichológus) közötti interdiszciplináris együttműködések kialakítására is.

„Az intervencióra nem a kórházban, hanem a kinti életben kerül sor.” fogalmazott Dr. Babai László, a Magyar Életmód Orvostani Társaság (ÉMOT) elnöke, utalva arra, hogy a sikeres életmódterápia csak az egészségügytudományi, sport (mozgás), és táplálkozástudományi szakma szereplőinek együttműködésében valósulhat meg.

Fontos, hogy az életmód terápiában részesülő minden kulcsfontosságú helyszínen – pl. háziorvosi rendelő, totrna/fitness terem, táplálkozási tanácsadás stb. – azonos és szakmailag releváns információkat kapjon. Sikeres életmódváltás csak a közreműködő szakemberek egybecsengő tanácsai és utasításai esetén valósítható meg.

A konferencia részeként kerül sor a Mozgás Receptre napra 2024. október 11-én, így a pénteki nap Révész Máriusz, az Aktív Magyarország felelős államtitkár előadásával kezdődik.

Jelenleg a Magyarországon várható élettartam 4,5 évvel elmarad az unió átlagától, zömében a mozgásszegény életmód és az egészségtelen táplálkozás miatt. A kérdés: hogyan tudjuk megszólítani azokat, akik soha nem sportolnak, akik nem járnak szűrővizsgálatra, akik túlsúlyosak vagy elhízottak?

2023 augusztusától a népegészségügyi termékadó bevonásával élménysport és életmódhoz kapcsolódó egészségügyi programok indultak el, többek között a Mozgás receptre program. E program célja, hogy a fizikai aktivitást a gyógyítás és megelőzés szerves részévé tegye, és jó gyakorlatokat alakítson ki az orvos és mozgásszakemberek között.

A megvalósítás során a Magyar Életmód Orvostani Társaság adja a program egészségszakmai hátterét, a központi kommunikációs eszközöket (pl. a www.mozgasreceptre.hu honlap, közösségi oldalak működtetését), elkészíti a program megvalósításához szükséges nyomdai termékeket, felépíti és karbantartja a programban résztvevő háziorvosok és mozgáshelyszínek adatbázisát, a résztvevők részére képzést, valamint országos konferenciát szervez, és elkészíti a programban történő részvétel követésére szolgáló informatikai rendszert.

Kövesse az Egészségkalauz cikkeit a Google Hírek-ben, a Facebook-on, az Instagramon vagy a Twitter-en, Tiktok-on is!

Egy sor betegségre ezt írnák fel receptre

Egy sor betegségre ezt írnák fel receptre

Ingyenes tünetellenőrző, ami percek alatt segíthet beazonosítani a problémáját!



Forrás: EgészségKalauz
Google Hírek ikon
Adja hozzá a Híreket a Google hírfolyamához