Ezeket látta már?

Lélegző December - diákok szólalnak fel a dohányzás ellen

lélegző december diák dohanyzas ellen

Középiskolás és egyetemista diákok kezdeményezése a Lélegző December, mely a dohányzásról, annak kockázatairól szól. Az ő hangjuk, céljaik, feladatvállalásuk is bizonyítja, hogy a fiatalok felismerik az egészségkockázatot, és képesek tenni és mozgósítani másokat az egészségért.

Most először indítjuk útjára a Lélegző December kampányt, Magyarország egész hónapos, dohányzásról szóló, felvilágosító kampányát. Diákok vagyunk, középiskolába és egyetemre járunk és a kampányunkkal segíteni szeretnénk kortársainknak, hogy senki se szokjon rá a dohányzásra, vagy ha már dohányos, támogassuk a leszokásban.

– szólítja meg a lakosságot 20 elkötelezett fiatal, akik a 21 Nő az egészségügyért alapítvány MentorProgramjának folytatásaként a fiatalok aktuális, egészséggel kapcsolatos kérdéseivel foglalkoznak. A kampányt megtervező és kivitelező diákok őszintén beszélnek dohányzásról, az ismert és folyton megjelenő alternatív dohánytermékekről, amelyek már bekúsznak az általános iskolákba, a középiskolákba és szó szerint szedik az áldozataikat a legfiatalabb korosztályban. A fiatalok az Országos Korányi Pulmonológia Intézet szakembereitől kaptak segítséget abban, hogy mit érdemes kommunikálni az egészségről, a dohányzás következményeiről és a prevencióról. A Lélegző December hagyományteremtő céllal született annak édekében, hogy a közösségi szociális platformokon (Facebook, Instagram, TikTok, stb) elérjék a fiatalokat, a szülőket és a pedagógusokat egyaránt.

A kampány nemcsak nekünk, fiataloknak szól. Fontos, hogy szüleink és a nagyszüleink korosztálya egészséges legyen és ne tegye tönkre az életét. Dolgozzunk együtt azon decemberben, hogy leszokunk a dohányzásról! Ismerjük fel, mennyivel jobb és teljesebb az életünk akkor, ha nem szívunk több cigit, letesszük az iQos-t vagy nem veszünk több liquidet az E-cigibe. Ez a december nem a lemondásról szól, hanem arról az igenről, amit a jobb életnek mondasz! Kövess be minket, és Lélegezz szabadon!

Kövesse az Egészségkalauz cikkeit a Google Hírek-ben, a Facebook-on, az Instagramon vagy a Twitter-en, Tiktok-on is!

Forrás: MTI
Google Hírek ikon
Adja hozzá a Híreket a Google hírfolyamához