Felnőtt tartalom

Elmúlt már 18 éves? Ezen az oldalon felnőtt tartalom található! Igen Nem

Ezeket látta már?

Így is fertőzhet a lajhárvírus: vészjósló, ami most kiderült róla

lajhárvírus szexuális úton terjedhet oropouche-vírus

Intim úton is terjedhet az oropouche-vírus: olasz kutatóknak – a világon először – sikerült izolálniuk az oropouche-vírust egy Kubából visszatérő, fertőzött utas spermájából.

Eddig még nem találtak bizonyítékot arra, hogy a vírus emberről emberre terjedne, ahogy arra sem, hogy az európai szúnyogok képesek lennének hordozni.

„Eddig úgy tudtuk, hogy ez a fertőzés csak közvetve, azaz rovarcsípés útján terjed emberről emberre. A tanulmányunk által jelzett lehetőség, hogy a fertőzés szexuális úton is átvihető, elég vészjósló” – kommentálta az eredményt Federico Giovanni Gobbi, a publikáció egyik szerzője.

Eddig még nem találkoztak olyan esettel, amelynél a fertőzést egy ember közvetlenül adta volna át egy másik embernek, és ennek kockázata nagyon alacsony is Olaszországban, ahol eddig öt esetet regisztráltak – mondta Gobbi.

Idén – szeptember elejéig – világszerte mintegy 10 ezer lajhárlázas esetet regisztráltak a világon, a leginkább érintett ország Brazília volt, ahol ketten bele is haltak, írja az ANSA.

Milyen tünetekkel jár a lajhárvírus okozta fertőzés?

Az Oropouche-láz tünetei hasonlóak a dengue-lázhoz, így okozhat fejfájást, lázat, izomfájdalmakat, ízületi merevséget, émelygést, hányást, hidegrázást, illetve fényérzékenységet. Ezek általában négy-nyolc nappal a csípés után jelentkeznek és négy nap után elmúlnak - ám súlyos esetben agyhártyagyulladáshoz is vezethet. Brazíliában már két halálos áldozatot is szedett.

Kövesse az Egészségkalauz cikkeit a Google Hírek-ben, a Facebook-on, az Instagramon vagy a Twitter-en, Tiktok-on is!

Már Európában a Brazíliából származó, veszélyes lajhárvírus

Már Európában a Brazíliából származó, veszélyes lajhárvírus

Forrás: ansa
Google Hírek ikon
Adja hozzá a Híreket a Google hírfolyamához