Ezeket látta már?

Kiderült, hogy mi okozta a Kongóban pusztító rejtélyes halálos kórt

Kiderült mi okozta a Kongóban pusztító rejtélyes halálos kórt

2024 október végén egy eddig ismeretlen, ugyanakkor ijesztően magas halálozási aránnyal járó betegség ütötte fel a fejét Afrikában. Az Egészségügyi Világszervezet szakembereket, laboreszközöket, gyógyszert küldött a régióba. Időközben fény derült arra, hogy mik okozták a magas elhalálozási aránnyal járó betegséget.

2024 október vége óta egyre több megbetegedést és halálesetet okozott egy rejtélyes betegség a Kongói Demokratikus Köztársaságban, elsősorban Kwango tartomány, Panzi területre lokalizálódva.

Láz, fejfájás, köhögés, légszomj, illetve anémia (=vérszegénység) voltak a vezető tünetek, de több betegnél hányás is előfordult. A betegek rendkívül legyengülnek az állapot következtében és nagy arányban meghaltak, akár otthon, akár intézményi körülmények között. A több mint száz halottat követelő kór kiemelten sújtotta a gyermekeket.

A nemzeti hatósági szakemberek és a helyi orvosok – a mintavételek ellenére – nem tudták megállapítani, hogy mi okozza a betegséget.

Lépett a WHO

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) részéről 2024 november vége óta egy helyi WHO csapat segítette a Kwango-ban működő egészségügyi hatóságok munkáját. Továbbá, a WHO december 6-én jelentette be, hogy epidemiológiai szakembereket és klinikusokat küld a térségbe; mintavevő eszközökkel, gyógyszerekkel felszerelten. Az „X betegségként” emlegetett kór oka a WHO első „találgatásai” alapján éppen úgy lehet egy légúti kórokozó, amely hasonlít az influenza vagy a Covid-19 kórokozójára, mint a malária, a himlő vagy egyéb fertőzés. Időközben kiderült, hogy milyen kór követelte több tucatnyi ember életét.

Malária + légúti kórokozók + alultápláltság egyvelege a kórok

Miközben sokan – a Covid-19 pandémia tapasztalataira alapozva – egy eddig ismeretlen kórokozó felbukkanásától tartottak, kiderült, hogy a kongói kór oka nem más, mint már ismert kórokozók és nem kívánatos egészségi állapotok előnytelen egyvelege.

A betegektől vett minták jelentős részében malária jelenlétét igazolták. A malária súlyos formája mellett légúti kórokozók (pl. influenza, koronavírus, rhinovírus) is jelen voltak a betegeknél, illetve súlyosbító körülményként az immunrendszert is kedvezőtlenül befolyásoló malnutrició (alultápláltság) sújtotta betegeket. Az említettek közül egy-egy állapot/fertőzés önmagában való fennállása is súlyosan megviseli a szervezetet, nem beszélve ezek együttes jelenlétéről.

Megjegyzendő, hogy Kongó eleve egy katasztrófákkal sújtott terület (volt). Természeti katasztrófák, éhezés egyaránt jellemezték és jellemzik Kongónak azt a területét, ahol hónapokkal ezelőtt az ijesztő betegség felütötte a fejét. Statisztikák alapján az ott élők 40 %-a malnutricióban szenved. A WHO már 2024 eleji jelentésében leírta, hogy Kongóban az egészségügyi helyzet külön odafigyelést és azonnali cselekvést, beavatkozást kíván. Mindez most, 2025-ben, fokozottan érvényes.

Kövesse az Egészségkalauz cikkeit a Google Hírek-ben, a Facebook-on, az Instagramon vagy a Twitter-en, Tiktok-on is!

Dr. Budai Marianna PhD. szakgyógyszerész

Mit tudni eddig a Kongóban több tucat embert megölő rejtélyes betegségről?

Mit tudni eddig a Kongóban több tucat embert megölő rejtélyes betegségről?

Ingyenes tünetellenőrző, ami percek alatt segíthet beazonosítani a problémáját!

Tünetkereső, tünetellenőrző alkalmazás Tünetkereső, tünetellenőrző alkalmazás Forrás: EgészségKalauz



Források

(1) https://www.reuters.com/business/healthcare-pharmaceuticals/who-sends-experts-help-congo-diagnose-mystery-disease-2024-12-06/

(2) https://www.who.int/emergencies/disease-outbreak-news/item/2024-DON547

Forrás: EgészségKalauz
Google Hírek ikon
Adja hozzá a Híreket a Google hírfolyamához