Ezeket látta már?

Ingyenes mellrákszűrés: 4 magyar nagyvárosba látogat el a szűrőbusz

Ingyenes mellrákszűrés magyar nagyvárosban szűrőbusz

A „Pink Október” névre keresztelt mozgalom hosszú évek óta az emlőrák elleni küzdelem és a mellrák kutatás támogatását célozza meg. Ez a rózsaszínbe borított hónap minden évben arról szól, hogy felhívja a figyelmet az emlőrák elleni harcra, valamint az egészséges életmód és a rendszeres szűrés fontosságára.

A mellrák az egyik leggyakrabban előforduló női daganatos megbetegedés. Hazánkban évente átlagosan körülbelül 9500 új esetet diagnosztizálnak, melyek nagy része a korai felismerés szakaszában akár teljes sikerrel gyógyítható. Éppen ezért az edukáció és a megelőzés hangsúlyozása ezen a téren kiemelten fontos.

Felelős nagyvállalatként a Henkel Magyarország több ponton is erősíti társadalmi szerepvállalását és mivel Consumer Brands portfóliója leginkább a női közönséget célozza meg, ezért elkötelezett amellett, hogy egy, a nőket érintő súlyos betegségre hívja fel a figyelmet. A vállalat 2023-ban a mellrák elleni küzdelemben való részvételt tűzte ki zászlajára, és a tavalyi eredmények után a Pink Október kampány idén is megvalósításra kerül.

A kampány ezúttal is három fő pillérre épül:

Edukáció: a fogyasztók, a munkavállalók, illetve az érintettek minél szélesebb körben való tájékoztatása, ezen keresztül pedig az önvizsgálatra és a szűrővizsgálatok fontosságára való figyelemfelhívás mind bolti, mind pedig online felületeken egyaránt.

Ingyenes szűrés: idén októberben is útjára indult az a szűrőbusz, amely ezúttal is négy magyarországi városba - Budapestre, Nyíregyházára, Szegedre és Győrbe viszi el az ingyenes szűrővizsgálat lehetőségét. A vizsgálatok a FUJIFILM Hungary Kft. által biztosított csúcskategóriás ultrahanggal történnek.

Támogatás: a tavalyi eredményes dm-drogerie markt partneri együttműködést folytatva a fogyasztói promóció keretein belül egész októberben minden egyes dm üzletben, vagy a dm webshopon vásárolt Henkel Magyarország Kft. által forgalmazott termék után a Henkel 5 Forintot ajánl fel az Emlőrák Gyógyításáért Alapítványszámára, amelyet kiegészít 3.000.000 Ft-ra, hogy ezzel is segítse munkájukat és felhívja a figyelmet az évenkénti szűrés fontosságára. Az Uzsoki utcai kórház alapítványa a magyarországi emlőrákkutatás és gyógyítás fejlesztésével, a témával foglalkozó szakemberek, szervezetek tömörítésével és támogatásával, valamint a nemzetközi együttműködési lehetőségek feltárásával foglalkozik.

Kövesse az Egészségkalauz cikkeit a Google Hírek-ben, a Facebook-on, az Instagramon vagy a Twitter-en, Tiktok-on is!

Nulladik stádiumú mellrák: így fedezhető fel időben az emlődaganat

Nulladik stádiumú mellrák: így fedezhető fel időben az emlődaganat

Ingyenes tünetellenőrző, ami percek alatt segíthet beazonosítani a problémáját!



EGÉSZSÉGKALAUZ DOSSZIÉ mappa

emlőrák

Forrás: MTI
Google Hírek ikon
Adja hozzá a Híreket a Google hírfolyamához