Ezeket látta már?

Fókuszban a vakcinák: középiskolások mutatták be tudományos kísérleteiket a Debreceni Egyetem oktatóinak

influenza elleni oltás ingyenes hírek NNGYK

A Debreceni Egyetem oktatói tartottak ismeretterjesztő előadásokat középiskolásoknak többek között a gyermek- és a felnőttkori védőoltások hatékonyságáról, biztonságosságáról, illetve a daganatterápiában alkalmazott vakcinákról az immunológia világnapjához kapcsolódó rendezvényen.

A vakcinálás módjai, lehetőségei és a legújabb fejlesztések című programon a diákok saját kutatásaikat is bemutathatták.

Az immunológia napját az Európai Immunológiai Társaságok Szövetségének kezdeményezésére – 2005 óta minden évben – április 29-én tartják. A világnaphoz kapcsolódó rendezvény célja, hogy felhívja a figyelmet az immunrendszer szerepére, és közérthetően mutassa be, az immunológia hogyan járul hozzá az egészség megőrzéséhez, a betegségek megelőzéséhez és gyógyításához. A rendezvény minden évben más-más téma köré épül, idén a vakcinák kerültek a középpontba.

Azért választottuk most a vakcinálást, mert a védőoltások felfedezése olyan jelentős volt az emberi orvostudományban, ami rávilágított az immunrendszer alapjaira és dinamikájára. A vakcináció területén az elmúlt években számos jelentős fejlesztés és innováció történt, újabb és újabb lehetőségek vannak, nemcsak a fertőző betegségek elleni védekezésben, de egyéb területeken is, többek között a daganatok elleni küzdelemben. Sőt, jelenleg fejlesztés alatt állnak vakcinák egyes autoimmun és neurológiai betegségek tüneteinek csökkentésére. Ezekkel az újdonságokkal is szerettük volna megismertetni a középiskolásokat.

– hangsúlyozta Gáspár Krisztián, a DE ÁOK Bőrgyógyászati Tanszék egyetemi docense, a DAB Immunológiai Munkabizottság titkára.

A tájékoztatás mellett a szervezők azt is szerették volna elérni, hogy az előadásokkal erősítsék a fiatalok bizalmát a védőoltásokkal szemben.

Miközben a technológia fejlődése egyre bővíti a vakcinák lehetséges felhasználási területét, azt tapasztaljuk, hogy a koronavírus-járvány után jelentősen felerősödött az oltásellenesek hangja. A mai középiskolások rövidesen szülők lesznek, akik felelős döntéseket hoznak majd a gyerekük jóllétével és egészséges fejlődésével kapcsolatban. Szeretnénk segíteni nekik abban, hogy a védőoltásokkal kapcsolatos döntéseiket tudományos tényekre és ne a közösségi hálókon szélsebesen terjedő dezinformációkra vagy az algoritmusok által előnyben részesített figyelemfelkeltő, de hamis tartalmakra alapozzák.

– emelte ki Bácsi Attila egyetemi tanár, a DE ÁOK Immunológiai Intézet igazgatója, a DAB Immunológiai Munkabizottság elnöke.

A keddi rendezvényen a Debreceni Egyetem oktatói, az Immunológiai Intézet, a Gyermekgyógyászati Intézet és a Reumatológiai Tanszék szakemberei tartottak ismeretterjesztő előadásokat a középiskolásoknak és a diákok is bemutathatták tudományos kísérleteik eredményeit. A program kiemelt célja volt, hogy minél több tehetséges fiatalt vonzzanak az immunológiai kutatásokba és az egészségügyi pályára.

Az immunológia világnapja alkalmából rendezett eseményt a Debreceni Egyetem Immunológiai Intézete, a Bőrgyógyászati Tanszék, a DAB Immunológiai Munkabizottsága, a Petrányi Gyula Klinikai Immunológiai és Allergológiai Doktori Iskola, a Magyar Allergológiai és Klinikai Immunológiai Társaság (MAKIT), a Magyar Immunológiai Társaság (MIT), illetve a MIT Ifjúsági Magyar Immunológiai Tagozat, valamint a debreceni Tóth Árpád Gimnázium és a Kossuth Gimnázium Baráti Köre szervezte.

Kövesse az Egészségkalauz cikkeit a Google Hírek-ben , a Facebook-on, az Instagramon vagy a X-en, Tiktok-on is!

Forrás: Debreceni Egyetem
Google Hírek ikon
Adja hozzá a Híreket a Google hírfolyamához