Jelentős fejlesztések valósultak meg a szentesi kórház egyetemi integrációját követően
Új ellátási formák váltak elérhetővé és jelentős fejlesztések is megvalósultak 2023 júliusától, amióta a Szegedi Tudományegyetem részeként működik a szentesi kórház – közölte Sümegi Viktória, az SZTE Szent-Györgyi Albert Klinikai Központ orvosigazgató-helyettese.
Az egészségügyi intézmény szakmai elismerése, a dr. Bugyi István-emlékérem átadása alkalmából rendezett konferencián a szakember elmondta, a szentesi kórház egyetemi integrációja szakmánként történt meg, az egyes osztályok a SZTE klinikáihoz kapcsolódtak.
A betegellátásban komoly problémát jelentett a létszámhiány az orvosoknál és a szakdolgozóknál egyaránt. A Szentesen dolgozó szakemberek extrém módon leterheltek voltak, rengeteg beteget láttak el. Emellett anyagi nehézségekkel is küzdött az intézmény, és szükség volt műszaki, informatikai problémák elhárítására is – sorolta a korábbi gondokat Sümegi Viktória.
Az integrációt követően megtörtént az ellátásoknak és betegutaknak a progresszivitási szintnek megfelelő racionalizálása. Az integráció óta folyamatos a tudástranszfer, a legújabb szakmai információk átadása
– tudatta az orvosigazgató-helyettes.
A szakember fontos lépésnek nevezte az elektronikus gyógyszerelés bevezetését, így az osztályos betegeknek már gyógyszerészek és nem az ápolók készítik elő a gyógyszereket. Emellett a gyógyszerészek részt vesznek a viziteken és közvetlen szakmai támogatást nyújtanak a betegellátásban.
A szentesi multidiszciplináris centrumban elindult az egynapos nőgyógyászati ellátás, tavaly már 430 kisműtétet hajtottak végre. Bővült a járóbeteg-ellátás a meddőségi, az onkológiai és az endokrinológiai területen – jelezte Sümegi Viktória.
A lakosság közeli ellátásáért szegedi gyermeknefrológus, -gasztroenterológus és -sebész szakorvosok rendelnek Szentesen. Új arc-állcsont és szájsebészeti rendelő nyílt, ahol két szakorvos látja el a pácienseket, ezzel jelentősen rövidült a várólista – mondta az orvosigazgató-helyettes.
A radiológiai eszközbeszerzésnek és a telemedicinás rendszereknek köszönhetően a korábbi 5100-ról tavaly 9100-ra emelkedett a Szentesen elvégzett CT-vizsgálatok száma. Komoly fejlesztések valósultak meg az izotópdiagnosztikában is
– ismertette a szakember.
Kitért arra: a neurológiai osztályon nagy erőfeszítéseket fordítottak a humánerőforrás-helyzet rendezésére, azért, hogy a strokeellátás helyben maradhasson. Újraindult a kardiológiai járóbeteg-ellátás is, amellett, hogy újabb specialisták is részt vesznek a rendeléseken, helyben ellátva a betegeket.
Az orvosigazgató-helyettes elmondta, a protézisműtétek átkerültek Szegedre, ahol elérhető a modern robottechnológia, ugyanakkor szentesi sebészek is operálhatnak a klinikákon. Áprilisban elindult a kézsebészeti ellátás Szentesen. A reumatológiai problémákkal küzdő pácienseknek helyben elérhetővé tették az innovatív biológiai terápiákat.
Megemlítette, hogy tavaly szeptemberben a betegek étkeztetése a korábbi külső szolgáltatótól visszakerült az egyetemhez.
A járóbeteg-ellátás volumene érdemben nem változott, a fekvőbeteg-ellátásé némileg még növekedett is, az éves beteglétszám 4600-ról 5100-ra nőtt – mondta az igazgatóhelyettes.
Az elmúlt időszakban ultrahangkészülékekkel, endoszkópos toronnyal, fogászati panorámaröntgennel bővült az intézmény eszközparkja.
A tervezett beruházásokról szólva Sümegi Viktória arról is beszélt, hogy az SZTE sikeres pályázatának köszönhetően egy határ menti román-magyar projektben 1,1 milliárd forintból fejlesztik Szentesen a mozgásszervi rehabilitációs ellátást, amely évente 300 páciens gyógyulását segíti majd. Ősszel pedig elindul az intézmény geotermián alapuló energetikai projektje 2,6 milliárd forintból.
A szentesi kórház 1988-ban alapított szakmai elismerést, a dr. Bugyi István-emlékérmet idén Tóth Edit gyermekgyógyász főorvos vehette át.
Kövesse az Egészségkalauz cikkeit a Google Hírek-ben , a Facebook-on, az Instagramon vagy a X-en, Tiktok-on is!