Új alapokra helyezte együttműködését a Semmelweis Egyetem és a TEK
Egészségügyi intézményekkel kötött stratégiai megállapodást a TEK.
Stratégiai partnerségi megállapodást kötött szerdán Budapesten a Terrorelhárítási Központ (TEK) a Semmelweis Egyetemmel, valamennyi vidéki orvosegyetemmel, valamint mintegy húsz egészségügyi intézménnyel a speciális és válsághelyzetek hatékony kezelése, valamint az ezekre adott gyors és professzionális válaszok kidolgozása érdekében - írja az MTI.
Hajdu János, a TEK főigazgatója a megállapodások aláírása alkalmából elmondta, hogy munkájuk és az arra való felkészülés is nehéz, magasabb a sérülés kockázata, így a megállapodások kiemelten a védett személyek és a műveleti egységek munkája érdekében is fontosak.
Révész János, az Országos Kórházi Főigazgatóság (OKFŐ) főigazgatója azt hangoztatta, hogy mivel a TEK által végzett munka rendkívül veszélyes, az egészségügyi intézmények háttértámogatására nagy szükség van a védett személyek, valamint a TEK-nél dolgozók testi és szellemi épsége érdekében.
Merkely Béla, a Semmelweis Egyetem rektora elmondta, a megállapodás szerint az intézmény biztosítja a Magyarországra látogató, kiemelten védett személyek egészségügyi ellátását, valamint egyfajta irányítóközpontként koordinálja az ezzel kapcsolatos feladatokat.
Továbbá az oktatás és a kutatás területén is szorosabbra fűzik a kapcsolatot, kiemelt figyelmet fordítva a speciális körülmények során végzett egészségügyi ellátásra, annak szervezésére és irányítására – ismertette a rektor.
A háttéranyag szerint az együttműködési megállapodások nem csupán a rendvédelmi és egészségügyi intézmények közötti operatív együttműködést erősítik, hanem a tudásmegosztás, a képzések és a közös gyakorlatok révén is hozzájárulnak a sürgősségi ellátás fejlődéséhez.
A megállapodás aláírása után kezdődött a 16. alkalommal megrendezett Sürgősségi, Intenzív Terápiás, Aneszteziológiai Szakterületek és Társszakmák Országos Konferenciája (SIASTOK), amely a sürgősségi ellátás, az intenzív terápia, az aneszteziológia és az ezekhez kapcsolódó szakterületek szakmai együttműködésének erősítését, közös gondolkodásuk elősegítését tűzi ki céljául.
Az idei rendezvény kiemelt témája a globális és lokális környezet változásai (háborús konfliktusok, terrorfenyegetettség, természeti katasztrófák), ezért a konferencia nyitónapjának rendhagyó módon a Terrorelhárítási Központ (TEK) budapesti központi laktanyája ad otthont.
A résztvevők az előadásokon betekintést nyerhetnek a TEK által alkalmazott speciális egészségügyi protokollokba, valamint megtekintenek egy szimulációs bemutatót, amelyen a TEK szakemberei egy terrorcselekmény felszámolása közben alkalmazott speciális egészségügyi beavatkozást demonstrálnak – olvasható a háttéranyagban.
Összegezve
- A Terrorelhárítási Központ (TEK) stratégiai partnerségi megállapodást kötött egészségügyi intézményekkel.
- A megállapodások célja a speciális és válsághelyzetek hatékony kezelése és az ezekre adott gyors válaszok kidolgozása.
- Az intézmények háttértámogatása fontos a védett személyek és a TEK-nél dolgozók egészségének védelme érdekében.
- A Semmelweis Egyetem ellátja a Magyarországra látogató, kiemelten védett személyek egészségügyi ellátását.
Kövesse az Egészségkalauz cikkeit a Google Hírek-ben , a Facebook-on, az Instagramon vagy a X-en, Tiktok-on is!