Az alfa generáció digitális eszközhasználatáról rendeznek konferenciát szombaton
Szombat délelőtt Füreden 25 különböző intézményből érkező iskolavezető, pedagógus, segítő szakember, szülő és diák osztja meg az iskolai okostelefon-korlátozás fél évvel ezelőtti bevezetése óta szerzett tapasztalatait, az elhangzottakat pedig délután egy plenáris panelen vitatják meg a meghívottak.
Alfáktól omegáig - Gyermeknevelésről közérthetően címmel rendeznek szakmai műhelykonferenciát Balatonfüreden, amelynek célja, hogy pedagógusok, szülők és gyermekekkel foglalkozó szakemberek gyakorlati megoldásokat találjanak a 14 év alatti korosztály nevelésének legaktuálisabb kérdéseire, elsősorban a digitális és offline világ közötti egyensúly megteremtésére - közölte a szervező EduTech Hungary az MTI-vel.
A rendezvényen közhasznú befektetői fórumot (Ped-Pitch) is rendeznek, amelyen a gyermekeket érintő kihívásokra választ adó termékeket vagy szolgáltatásokat kínáló szakemberek, szervezetek, cégek mutathatják be a javaslataikat közvetlenül a közigazgatási, intézményi irányítást, "társadalmi tőkét" adó szervezetek vezetőinek.
A fórum célja, hogy olyan megoldások kerüljenek felszínre, amelyek támogatják a gyermekek egészséges fejlődését, és csökkentik a túlzott digitális eszközhasználat negatív hatásait - emelték ki.
Vasárnap interaktív programokkal, mozgással, mesével családi napra várják az érdeklődőket.
Az EduTech Hungary a digitális technológia iskolai terjesztésével és a digitális oktatás szereplőinek támogatásával foglalkozik, és működteti a magyarországi EdTech Koalíciót, a legnagyobb, digitális oktatással foglalkozó szakembereket, szervezeteket, hatóságokat, minisztériumokat összefogó szervezetet. A koalíció munkacsoportjai a gyermekek jövője és az oktatás szempontjából kulcsfontosságú területekkel, többek között a mesterséges intelligenciával és a digitális jólléttel foglalkoznak.
Kövesse az Egészségkalauz cikkeit a Google Hírek-ben , a Facebook-on, az Instagramon vagy a X-en, Tiktok-on is!