Ezeket látta már?

A fiatalok többsége tartós kapcsolatban szeretne élni és tervez gyereket

fiatal gyerekvállalás párkapcsolat család kutatás

Ez derül ki a Három Királyfi, Három Királylány Alapítvány kutatásából.

A 16 és 35 év közötti fiatalok túlnyomó többsége tartós kapcsolatban szeretne élni és tervez gyereket – derül ki a Három Királyfi, Három Királylány Alapítvány kutatásából, amelyben magyarországi, szerbiai és romániai fiatalokat kérdeznek a párválasztásról, a házasságról és a gyermekvállalásról.

Az áprilisban indult és év végéig tartó online kutatás részeredményeit ismertető pénteki budapesti rendezvényen Kiss Katalin, a kutatásba bevont HR-szakértő kiemelte, az eddigi 166 kitöltő 90 százaléka azonos véleményen volt korosztálytól és lakhelytől függetlenül a feltett kérdések kapcsán.

A válaszadók 90 százaléka a párválasztás folyamatában a legfontosabbnak a közös világnézetet jelölte meg, 80 százaléka a hasonló érdeklődési kört, 72 százalék pedig a másik fél fizikai kinézetét tartotta lényegesnek.

A kitöltők 90 százaléka tartós kapcsolatot vagy házasságot tervez, amelynek alapját – véleményük szerint – elsősorban a bizalom, a hűség, a kommunikáció és az elfogadás jelenti.

"A válaszadók 85 százaléka szeretne gyereket, 11 százalék azonban még nem tudja, utóbbi adat visszavezethető a nagyszámú középiskolás válaszadóra" – jegyezte meg Kiss Katalin.

Akik ketten voltak testvérek, azoknak 60 százaléka tervez szintén két gyereket, az egykék 90 százalékban két vagy három gyereket szeretnének.

Az ideális életkort az első gyerek vállalásához 26-30 év között jelölte meg a válaszolók 60 százaléka, a gyermekvállalás legfontosabb feltételeinek a megfelelő társ meglétét, az érettséget a szülői szerepre, valamint a kiszámítható és biztonságos környezetet jelölték meg a fiatalok.

A kitöltők 92-92 százalékban egyetértettek azzal a kijelentéssel, hogy az egészéges társadalom alapja az egészéges család, valamint hogy a házasság több, mint egy aláírt papír, 100 százalékuk úgy vélekedett, hogy nem válik nevetség tárgyává az a férfi, aki pelenkázza a gyerekét, 75 százalék pedig nem értett egyet azzal az állítással, hogy a férfiaknak a munka fontosabb legyen a családnál.

"A válaszadók szerint a család egyensúlyának megtartásában sokat segít a férfiak bevonódása a család életébe, valamint az egészséges, erős kötelékek kialakítása" - számolt be az eddigi eredményekről a szakértő.

A kutatás része annak a 2023 őszén indult és idén év végéig tartó, európai uniós forrásból megvalósuló, A trauma hege - a múlt tanulságai és megküzdési módok bemutatása című programnak, amelyben a Három királyfi alapítvány mellett a romániai Ház a Holnapért Egyesület és a szerbiai Szekeres László Alapítvány vesz részt.

A sajtóanyag szerint a projektben a traumák kezelése, a feldolgozási lehetőségek kerülnek a fókuszba különböző újszerű mentálhigiéniai identitás/énerősítő tanítási-tanulási módszerek, eszközök egymásnak való bemutatása, jó gyakorlatok cseréje, tudásmegosztás által.

Kövesse az Egészségkalauz cikkeit a Google Hírek-ben, a Facebook-on, az Instagramon vagy a Twitter-en, Tiktok-on is!

10+1 fontos teendő a babavállalás előtt

10+1 fontos teendő a babavállalás előtt

Mi a Tünetkereső? Ingyenes tünetellenőrző, ami percek alatt segíthet beazonosítani a problémáját!



EGÉSZSÉGKALAUZ DOSSZIÉ mappa

gyerekvállalás

Forrás: MTI
Google Hírek ikon
Adja hozzá a Híreket a Google hírfolyamához