Ezeket látta már?

Elvérzett beteg: kiderült, kinek a hibája vezetett a tragédiához

mentő országos mentőszolgálat

Hat órát vártak a mentőre az egyik budapesti egészségügyi intézményben nemrég, de mire megérkezett, a nő már olyan súlyos állapotba került, hogy hajnalra meghalt. a krónikus

A belgyógyászati osztályon fekvő nő átszállítását az ott dolgozó, vezető beosztású orvos sürgette, mondván, műtétre van szükség, ám a vérző beteg végül csak a mentők hívása után hét és fél órával jutott el a Honvédkórházba.

Elismerte hibáját a Mentőszolgálat

A budapesti kórházak közötti késedelmes mentőszállítás kapcsán indított belső vizsgálat személyi felelősséget állapított meg. Az Országos Mentőszolgálatnál azt nyilatkozta, hogy a munkáltatói intézkedések folyamatban vannak – idézte az RTL Híradó az Országos Mentőszolgálat közleményét. Az RTL Híradó riportja (a 28. perctől kezdődően) itt tekinthető meg.

Kunetz Zsombor egészségügyi szakértő úgy véli, a többszöri segélyhívás valószínűleg nem ugyanahhoz a mentésirányítóhoz futott be, ezért nem tartja valószínűnek, hogy egyetlen munkatárs hibázott. Szerinte az eset az egész mentésirányítási rendszer hibájára utalhat, és nem egyedi.

A Belügyminisztériumnak magának kellene vizsgálatot indítani azért, hogy a Mentőszolgálat miért van abban az állapotban, hogy képtelen ilyen feladatot ellátni. Ez nem az első eset” – hangsúlyozta.

Az OMSZ az esettel kapcsolatban azt is közölte, hogy az ügyben felelős munkatársuk mentésirányítói tevékenységre vonatkozó, érvényes szakmai eljárásrendet, szabályzatot sértett meg.

Kövesse az Egészségkalauz cikkeit a Google Hírek-ben, a Facebook-on, az Instagramon vagy a Twitter-en, Tiktok-on is!

Forrás: RTL Híradó
Google Hírek ikon
Adja hozzá a Híreket a Google hírfolyamához