Ezeket látta már?

Csipkéspoloska csípés: ezért végez próbaszúrásokat a bőrünkön

csipkéspoloska csípés próbaszúrás bőr

Az apró rovar igen kellemetlen a csípést okoz, ráadásul nem egyedül, hanem egyszerre, csapatban „támad”.

A platánpoloska, vagy más néven csipkéspoloska magyarországi elterjedése a klímaváltozás következménye. Magyarországon 2013-ban észleltek először tölgy csipkéspoloskát. Mivel rendkívül gyorsan terjed, napjainkra az egész országban jelen van. A forró nyár kedvez a szaporodásának, ezért jelent meg idén tömegesen – tudta meg a zaol.hu Székely Róberttől, a zalaegerszegi polgármesteri hivatal földművelési és erdőgazdálkodási szakreferensétől.

- Azért találkozhatunk a szokásosnál több csipkepoloskával, mert a platánok a meleg elleni védekezésképpen ledobták a kérgüket, így nagyobb tömegben előkerültek a rovarok” – mondta el a lapnak Székely Róbert.

Csúnya, kellemetlen, de nem veszélyes

A csipkéspoloska kifejezetten a platánfák kártevője, a fa alatt, illetve annak kérgében a törzsön telel. Elsősorban a fák leveleibők szívogatja ki a nedvet, életük nagy részét a fák koronájában töltik, de egy kisebb szél is képes onnan lesodorni őket, így könnyen besodródhatnak a lakóházakba, gépkocsikba, vagy éppen a ruhánkra. Az emberrel nem keresik szándékosan a találkozást, nem megy be a lakóterekbe, házakba - kifejezetten növényi kártevőkről van szó.

De akkor miért csípnek meg?

A viharok, erős szelek következtében hullhatnak le a fákról, és miután gyengén repülnek, nehezen jutnak vissza élőhelyükre, és könnyen ráhullanak az emberre is. A bőr nedvességtartalma vonzó számára, így, "ha már így esett" alapont megpróbál táplálkozni. Amikor megcsíp minket, valójában próbaszúrást végez, hogy valami ehetőre talált-e? Csípése igen kellemetlen, érzetre a szúnyogéhoz hasonlít, irritációt okozhat, de az egészségre komoly veszélyt nem jelent.

A rovarcsípések kezelése

A rovarcsípések jelentős részét házilag is lehet kezelni vény nélkül kapható készítményekkel, krémekkel, tablettákkal. Az érzékenyebbek készenlétben tarthatnak különféle, vény nélkül kapható antihisztamin tartalmú krémeket, kenőcsöket is, melyekkel a bőrreakciók, viszketéses tünetek csökkenthetők. Amennyiben a tünetek nem múlnak vagy súlyosbodnak, mindenképp orvoshoz kell fordulni.

Kövesse az Egészségkalauz cikkeit a Google Hírek-ben, a Facebook-on, az Instagramon vagy a Twitter-en, Tiktok-on is!

Ilyen jelekből tudhatja, hogy ágyi poloskákkal alszik együtt

Ilyen jelekből tudhatja, hogy ágyi poloskákkal alszik együtt

Tünetkereső? Ingyenes tünetellenőrző, ami percek alatt segíthet beazonosítani a problémáját!



Forrás: EgészségKalauz
Google Hírek ikon
Adja hozzá a Híreket a Google hírfolyamához