Most érik és ingyen szedhető ez a bogyó, így főzzön belőle egyszerűen lekvárt
Szinte mindenhol nő, és nagyon finom, egészséges lekvár készíthető belőle.
A bodza a természetgyógyászatban ősidők óta az egyik legkedveltebb és leghatékonyabb gyógynövény. Fertőtlenítő és gyulladáscsökkentő hatását már az indiánok is alkalmazták, terméséből gyógytea főzetet készítettek, melyet a bőr ápolására, a szem borogatására használtak.
A bodzabogyó gyógyhatása influenzára
A bodzabogyó kivonat hatékonynak bizonyult számos influenzavírus-törzzsel szemben mind a laboratóriumi, mind a klinikai vizsgálatok során. Klinikai vizsgálatokban A és B típusú influenza vírussal fertőzött betegeknél az átlagos gyógyulási idő 6-10 nap, míg a bodzabogyó kivonatot szedő betegeknél csak 3-4 nap.
Meghatározták a betegek vérében a vírus ellen termelt ellenanyagok szintjét is, azt az eredményt kapták, hogy a kivonatot fogyasztók vérében magasabb volt az ellenanyag szint, mint azoknál, akik nem kaptak bodzabogyó kivonatot.
Mire jó a bodzabogyó?
A népi gyógyászatban a fekete bodzabogyó levét megfázás, köhögés és felső légúti fertőzések gyógyítására, valamint az influenza és a meghűléses betegség tüneteinek megelőzésére használták.
Szakirodalmi adatok alapján a bodzabogyó antioxidánsokban, flavonoid típusú vegyületekben rendkívül gazdag, ezek közül is kiemelkedően sok cianidint és kvercetint tartalmaz. Az ásványi anyagok közül említésre méltó magas kálium tartalma, valamint sok C-vitamint, A-vitamint és E-vitamint is tartalmaz.
Más klinikai kísérletekben azt vizsgálták, hogyan hat az immunrendszerre a bodzabogyó kivonat. Kimutatták, hogy növekedett bizonyos citokinek (interleukinek, interferon - gyulladások leküzdésében szerepet játszó fehérjék) mennyisége, illetve jelentősen megnőtt a tumor nekrózis faktor (a rákos sejtek elpusztításában szerepet játszó fehérje) koncentrációja is. Nemcsak a különféle influenzavírusok hatását gyengíti, gátolja, hanem többféle herpesz vírusra is hasonló módon hat a bodzabogyó kivonat.
Bodzalekvár készítése házilag
A bodzabogyót csak nagyon éretten, szinten teljesen feketén szabad leszedni. Érdemes olyan helyről gyűjteni, ami a forgalmas utaktól messze van. A szedésénél érdemes gumikesztyűt viselni. Fontos, hogy a nyers, éretlen bogyók gyomorirritációt, hányást, hasmenést okozhatnak.
Hozzávalók a bodzalekvárhoz:
- 500 g bodzabogyó
- 400 g cukor
- egy teáskanál citromlé
Egy tányért teszünk a fagyasztóba. Ez segít később tesztelni, hogy mikor van kész a lekvár. Villával szedjük le a bogyókat a szárukról. Alaposan mossuk meg, hogy eltávolítsuk a leveleket és a kocsányt. Tegyük a bodzabogyókat egy fazékba, és egy krumplinyomóval óvatosan törjük össze éppen csak annyira, hogy a leve egy részét kiengedje.
Így fűszerezhet és gyógyulhat egyszerre gyógynövényekkel
Adjuk hozzá a cukrot és a citromlevet, és hagyjuk kis lángon rotyogni. Folyamatosan keverjük, hogy a lekvár ne égjen oda. Körülbelül 20 percig főzzük. A habot közben szedjük le a tetejéről. Hogy megfelelő állagú-e a lekvár onnan lehet a legkönnyebben eldönteni, hogy a fagyasztóból elővett tányérra tegyünk egy kis pöttyöt. Majd a tányért rakjuk be pár percre a hűtőbe, ha pöttyön vékony héj képződik, akkor van készen a lekvár. Ha nem, akkor főzzük tovább, és ismételjük meg a hűtős tesztet 5-10 perc múlva. Végül
Kanalazzuk a lekvárt sterilizált üvegekbe, majd miután teljesen kihűlt, zárjuk le az üveget, és címkézzük fel. A lekvár hűvös, sötét helyen 1 évig eltartható, felbontás után tartsuk hűtőben.
recept forrása: greatbritishchef
Kövesse az Egészségkalauz cikkeit a Google Hírek-ben is!