Ezeket látta már?

Pitypang, csalán és zsúrlófélék: ezek a legjobb csonterősítő gyógynövények

Pitypang, csalán zsúrló csonterősítő gyógynövény

A csontjainkat nemcsak tejtermékekkel, hanem gyógynövényekkel is erősíthetjük.

Pitypang

A pitypang hajtásai (a szárak, a levelek és a virágok) nem csak az esszenciális csontképző tápanyagban – kalciumban – gazdagok, hanem bőséges mennyiségben tartalmaznak bórt is, ami az erős csontok számára létfontosságú. A pitypang így az élelmiszerek közül az egyik legnagyobb mennyiségben tartalmazza a bórt.

Hogyan használjuk gyógynövényként a pitypangot?

A gyermekláncfű szárát, virágait és leveleit szárított formában is megvásárolhatjuk, majd forró vízzel főzetet készíthetünk belőle.

Hagyjuk így legalább 10 percig, majd fogyasszuk napi 3x ezt az italt, a még hatékonyabb eredmény érdekében. Egy háromhetes kúrát azonban kövessen egy hét szünet, és csak ezután ismételjük a folyamatot.

Zsurlófélék

A lófarokhoz hasonló növény egyedülállóan vékony, hosszú levelekből álló növény, amely lószőrzetre hasonlít. Nem csak erős csontokat épít, a kutatók szerint megakadályozhatja a csonttöréssel és a csontritkulással kapcsolatos fertőzéseket is. A zsurlók ráadásul javítják az oszteoblasztok csontképző képességét is.

Az oszteoblasztok olyan sejtek, amelyek a csontok létrehozásáért felelnek egy mátrix létrehozásával, amelyhez az ásványi anyagok kötődnek, így alakulnak ki később a csontok. Egy másik tanulmány szerint a zsurlófélék hatékonyak az oszteoporózis megelőzésében is, mivel magas ásványi szilícium-dioxid tartalma, ami lényeges szerepet játszik a csontok erősségének megőrzésében.

Hogyan használjuk gyógynövényként a zsurlót?

Adjunk egy teáskanál szárított zsurlót egy csésze forralt vízhez. Hagyjuk állni legalább 10 percig. Az így készülő italt pedig fogyasszuk naponta háromszor a legjobb eredmény elérése érdekében.

Csalán

A csalán ismertek immunerősítő hatásáról, ugyanakkor elegendő mennyiségű kalciumot is tartalmaz, ráadásul könnyen felszívódik.

Hogyan használhatjuk gyógynövényként a csalánt?

Adjunk hozzá egy teáskanál szárított csalánt egy csésze forró vízhez, majd hagyjuk állni 10 percig. Naponta háromszor fogyasszuk a kívánt eredmény érdekében. A szárított csalán hozzáadható levesekhez is, így akár táplálékkiegészítőként is használhatjuk.

Réti here

Gyönyörű lila virágairól könnyen megismerhetjük, ráadásul gyakran tűnik fel szinte bárhol. A benne található formononetin nevű vegyület akadályozza meg a csontritkulást az állatoknál.

Hogyan alkalmazzuk gyógynövényként?

Készítsünk belőle teát! 1 teáskanál szárított réti here virágot forrázzunk le 1 csésze vízzel, majd hagyjuk állni 10 percig.

Naponta három csészényit bátran fogyaszthatunk belőle a kívánt hatás elérése érdekében, de friss formában hozzáadhatjuk salátákhoz, szendvicshez is, azonban kerüljük a forgalmas utaknál szedett növényeket, illetve azt is, amely permetezett helyről származik.

Ilyen hatással lehet a csontokra a rendszeres kávé- és teafogyasztás

Dobson Szabolcs gyógyszerengedélyeztetési szakértő írt korábban egy tanulmányról, ami a kávéfogyasztás hatásaival foglalkozik:

"Csípőtáji csonttörés megelőzése másképp tekintve - nem szabad csőlátó módon gyógyszerközpontúnak lenni, amint ezen az oldalon sokszor mondtam: egy új angol tanulmány szerint, amelyben középértékben 22,3 éven át követtek 35.372, 35-69 éves nőt, az derült ki, hogy a napi 25 gramm fehérjebeviteli többlet 14%-kal, minden csésze tea vagy kávé 4%-kal csökkentette a csípőtáji csonttörés kockázatát. Ezek az összefüggések még jelentősebbek voltak az optimálisnál soványabb nők esetében. Az ok-okozati kapcsolatokat ez a vizsgálat nem célozta feltárni." - emelte ki a posztban.

Dobson szerint elképzelhető, hogy a fehérjebevitel (lehet növényi is) fokozása csökkenti az izomtömeg leépülését és így az elesések gyakoriságát, a tea és a kávé biológiailag aktív vegyületei pedig előnyös csonthatásokkal rendelkezhetnek.

"Ugyanakkor a napi 2-3 gramm/testtömeg kg fehérjebevitel káros lehet; Angliában az ajánlott mennyiség a 0,8 g/kg. Ismét hangsúlyozom, hogy az idős emberek gyakori túlgyógyszerelése szintén növeli az elesések kockázatát."

A csont keményebb, mint az acél - Igaz vagy kamu?

Olvasta már?

Kövesse az Egészségkalauz cikkeit a Google Hírek-ben, a Facebook-on, az Instagramon vagy a Twitter-en, Tiktok-on is!

<KÖVETKEZŐ CIKK>

Reggel sokszor derékfájástól szenved? Ez az oka!

Mi a Tünetkereső? Ingyenes tünetellenőrző, ami percek alatt segíthet beazonosítani a problémáját!



EGÉSZSÉGKALAUZ DOSSZIÉ mappa

#porckopás

Forrás: EgészségKalauz
Google Hírek ikon
Adja hozzá a Híreket a Google hírfolyamához