Ezeket látta már?

Hirdetés

7 aranyszabály, hogy erős legyen az immunrendszerünk a HPV-vel szemben (x)

Fotó: Shutterstock

A HPV-fertőzés nem jelent azonnali rákdiagnózist. A vírus szervezetbe kerülésétől a méhnyakrák kialakulásáig általában 5-10 év is eltelhet, ám egyáltalán nem biztos, hogy a folyamat így végződik. Az esetek több mint 10 százalékában sajnos a HPV nem tűnik el magától, elváltozásokat okoz, azokat pedig kezelni kell. A gyógyulás érdekében mi is sokat tehetünk.

Ha a nőgyógyászati szűrővizsgálat eredménye valami gyanúsat mutatott, és a HPV-teszt során igazolódik a vírus jelenléte a szervezetben, a szakorvos a lelettől függően határozza meg a következő lépéseket. Kóros (P3 vagy AS-CUS/LSIL, illetve ezeknél magasabb) értékek esetén már javasolt a HPV-teszt elvégzése, még súlyosabb esetben kolposzkópiát és/vagy biopsziát javasolhatnak a pontos diagnózis érdekében. Ha a méhnyak hámsejtjeiben észlelhető rendellenes elváltozások (cervikális diszplázia) enyhe fokozatúak (Cin I), akkor nagy esély van arra, hogy a szervezetünk – megfelelő támogatás mellett – legyőzze a vírust, és elkerüljük a daganatos megbetegedés kialakulását.

Erős immunrendszerrel könnyebben legyőzhető a vírus

A gyógyulás esélye annál nagyobb, minél erősebb az immunrendszerünk. Legtöbb esetben a szervezet néhány hónap alatt legyőzi a fertőzést, amiben mi is segíthetjük, ha betartunk pár fontos életmódbeli szabályt.

  1. Gyakori ellenőrzés. A folyamat nyomon követése miatt gyakrabban – általában félévenként – kell citológiai szűrésre járnunk.
  2. Egészséges táplálkozás. Fogyasszunk sok friss zöldséget, gyümölcsöt, teljes kiőrlésű gabonát és sovány fehérjét! Az antioxidánsokban gazdag ételek, mint például a bogyós gyümölcsök, a zöld leveles zöldségek és a diófélék különösen hasznosak.
  3. Rendszeres testmozgás. A rendszeres fizikai aktivitás – például a séta, futás, úszás vagy jóga – erősíti az immunrendszert.
  4. Megfelelő alvás. Próbáljunk meg napi 7-8 órát aludni, mivel az alvás elengedhetetlen az immunrendszer megfelelő működéséhez.
  5. Stresszkezelés. A stressz csökkentése – például meditációval, jógával vagy más relaxációs technikákkal – szintén segíthet az immunrendszer erősítésében.
  6. Dohányzás és alkoholfogyasztás kerülése. A dohányzás és a túlzott alkoholfogyasztás gyengíti az immunrendszert, ezért érdemes ezeket elkerülni.
  7. Megfelelő vitamin- és ásványianyag-pótlás. A C és D-vitamin, valamint a cink szintén támogatja az immunrendszer működését.

Colpofix: hosszú távú támogatás a HPV elleni harcban

A Colpofix gélspray vény nélkül kapható készítmény, amely hatásosan támogatja a méhnyaki elváltozások regresszióját (azaz visszafejlődését), a HPV kitisztulását a szervezetből, javítja a hüvelyi mikrobiomot és serkenti a hámképződést. Az optimális eredmények érdekében kúraszerűen ajánlott alkalmazni, legalább 3 hónapon keresztül, ám a féléves szűrési protokollhoz igazítva nyugodtan használhatjuk ennél tartósabban is.

Egy 999 pácienssel végzett klinikai vizsgálat is azt támasztotta alá, hogy a Colpofix féléves használata a betegek 96 százalékánál elősegítette az enyhe fokú méhnyaki elváltozások visszafejlődését. Ez 35%-kal kedvezőbb eredmény annál, mintha a szervezet önállóan, kezelés nélkül vette volna fel a harcot a vírus ellen. A kezelést a kúra során minden hónapban azonos módon ismételjük: 20 napon át esténként, lefekvés előtt 5 befúvást alkalmazunk, majd 10 nap szünetet tartunk. A hüvelyi gélspray alkalmazása rendkívül egyszerű és kényelmes. A speciális kialakítású applikátor és az innovatív gélspray formátum segítségével a Colpofix hasznos összetevői elérik az úgynevezett transzformációs zónát, és egyenletesen eloszlanak a méhnyak és a hüvelyhám felszínén.

A Colpofix gélspray védi és regenerálja az intimflóránkat

A speciális, tixotróp tulajdonságokkal rendelkező gélspray hármas hatással bír. Egyrészt az élő szövetekhez tapadó (bioadhezív) filmréteget képez, amely megvédi a méhnyaki-hüvelyi hámfelszínt a külső környezetből származó mikrobák károsító hatásaitól. Aktiválja az immunrendszert, így stimulálja a szövetek helyreállítását, ezzel elősegíti a hámképződést és a méhnyakon lévő elváltozások gyógyulását. Ezenfelül a hüvelyi pH-t szabályozó és probiotikus hatásának köszönhetően helyreállítja a hüvelyi mikrobiomot. Az összetevők egymást támogatva fejtik ki hatásukat, ennek köszönhetően a Colpofix megfelelő támogatást nyújthat a HPV okozta méhnyaki elváltozások kezelésére és az elváltozások megelőzésére, akkor is, ha már diagnosztizálták a HPV jelenlétét.

A KOCKÁZATOKRÓL OLVASSA EL A HASZNÁLATI ÚTMUTATÓT, VAGY KÉRDEZZE MEG KEZELŐORVOSÁT!

Forrás: Phytotec Hungária Bt.
Google Hírek ikon
Adja hozzá a Híreket a Google hírfolyamához