Vigyázzunk gyermekünk gerincére!

Tankönyvek, füzetek, megannyi súly, ami a fejlődő gyermeki csontozatot alaposan megterheli. Nem mindegy hát, milyen táskát akasztunk a hátára, és nem ez az egyetlen kritikus pont!

De nehéz az iskolatáska – énekelte egykoron Demjén Ferenc, és bár a dal inkább szól a nebulók lelki terheiről és megpróbáltatásairól, fizikai értelemben is nagyon igaz a szöveg. Míg nagyszüleink, dédszüleink egyetlen palatáblával és krétával vagy ceruzával indultak útnak reggelente, esetleg 1-2 vékony könyvvel, madzaggal átkötve, addig napjaink kisiskolásai valóságos erőnléti edzést folytatnak, amikor a napi tanórákhoz szükséges könyveket, füzeteket, egyéb eszközöket hurcolják. Mivel ezek mennyiségét csak a tanári elvárások tudják befolyásolni, jogos a kérdés: mit tehetünk ellene?

A súly ellen nem sokat. Azért viszont már inkább tehetünk, hogy ez kevésbé viselje meg a fejlődő csontokat és izomzatot, nemcsak teherbírás szempontjából, de a későbbi – felnőttkorban jelentkező – fájdalmak, deformitások szempontjából is. Ráadásul a titok nyitja rendkívül egyszerű: ne a divat legyen a fő szempont, amikor gyermekünknek táskát választunk.

Amikor először iskolába megy a lurkó, a csontozata még meglehetősen képlékeny, ezért bármilyen rossz szokás vagy hatás maradandó károsodást okoz a végső formájában. A manapság divatos oldalra vetett táskák lehet, hogy vagányak, de csak ártunk vele gyermekünknek, ezért fontos, hogy megértsék, nem véletlenül kap hátra vehető táskát, és azt valóban két vállra véve kell hordania.

Figyeljünk oda a tartására is, mert ebben a korban még ugyanolyan könnyű a hibák javítása, mint amilyen könnyű hozzászokni a görnyedt, úgynevezett "hanyag" tartáshoz. Ez egyértelműen megszokás: gondoljunk csak a kisgyerekekre, mikor először ülnek fel, még egyenes háttal hajolnak előre, később egyre inkább "görbülünk".

Noha a helyes háttartással kapcsolatban legtöbbünknek csak a táska jut eszébe, még egy olyan felszerelés van, amire nemcsak az iskolában, de a hétköznapi élet minden percében oda kell figyelni, és ez nem más, mint a cipő. A lábbeli helyes megválasztása szintén sokat segít – vagy rossz választás esetén ront – a helyes tartáson és a különböző mozgásszervi panaszok megelőzésében.

Amikor a nebuló épp nem az iskolapadban ül (emlékeznek még a "hátra tett kéz" szabályára? Nem volt véletlen!), akkor általában az iskolaudvaron ugrál, szaladgál. Nem mindegy, miben teszi, mennyire támasztja alá a lábát és mekkora stabilitást ad az ízületeknek!

Végül pedig derítsük ki, mennyi figyelmet fordít az iskola a sportolásra, és ez nem azt jelenti, hogy megnézzük a gyermek órarendjében, hány testnevelésórája van egy héten. Az is számít, hogy ilyenkor mivel töltik el az időt, mennyire veszi komolyan a tanító a mozgásra ösztönzést, vagy megengedi-e a lazítást. Ha a kisiskolás gyerkőc nem mozog heti 3-4 alkalommal legalább egy órát, akkor keressünk a közelben kiegészítő sportolási lehetőséget. Ezzel nemcsak a vázizomzat és csontozat fejlődését segítjük, hanem felnőttkorig kitartó sportszeretet alakulhat ki benne, és nem utolsósorban levezeti az izgága gyerekek feszültségét is, önfegyelemre, türelemre nevel.