Ezeket látta már?

Fontos hír: a kevesebb mozgás is több a semminél!

A kevés mozgás is több a semminél...? Már egy kevés mozgás is csökkenti a szívbetegség kockázatát, és a jótékony hatás a sportolásra fordított idővel arányosan nő – áll az Amerikai Kardiológus Társaság Circulation című folyóiratában megjelent tanulmányban.

Azok, akik hetente legalább 150 percet töltenek valamilyen mérsékelt testmozgással, passzív társaikhoz képest 14 százalékkal kisebb valószínűséggel fognak szívkoszorúér-rendellenességben szenvedni. A szakemberek által ajánlott mozgásmennyiség hetente 2 és fél óra sporttevékenység, ám már ennél kevesebb is elég ahhoz, hogy csökkentsük a megbetegedés kockázatát.

testmozgas-magasvernyomas-futolab-d000005EAa265ec49cdd3

"Heti 150 perc már sokat jelent, ám 300 perc még többet" – mondta el Jacob Sattelmair, a Harvad Egyetem Orvosi Karának járványtani szakértője.

Az új tanulmány abban különbözik az eddigi felmérésektől, hogy a sporttevékenység mennyiségét és jótékony hatását veti össze. A kutatáshoz háromezer korábbi tanulmányt vizsgáltak át, végül 33-at elemeztek ki mélyebben. Ezek közül kilenc vette figyelembe a mozgás mennyiségét.

"A korai kutatások a résztvevőket két csoportba, aktívakra és passzívakra osztották. Újabban már figyelembe veszik, hogy ki mennyit mozog, és ennek fényében vizsgálják, mennyire van kitéve a szívbetegség kockázatának" – mondta el a szakember, majd hozzátette, hogy az eredmények a nőkre még érvényesebbek, mint a férfiakra.

Forrás: Medipress
Google Hírek ikon
Adja hozzá a Híreket a Google hírfolyamához