Ezeket látta már?

Fizikai terheléssel a daganatos betegségek ellen?

Védetté válhatnak a rákos folyamat kiújulásával szemben a rosszindulatú daganatok miatt gyógyszerekkel kezelt betegek a terápia befejezése utáni speciális mozgásprogram segítségével, az immunsejtek aktivizálódása révén - vált ismertté a Testmozgás Integrativ Biológiája elnevezésű konferencia egyik nagy figyelmet keltő előadásából.

A Nebraskai Egyetem munkacsoportja Laura Bilek vezetésével 16 rákbetegséget túlélt pácienst vont be gondosan megtervezett tornaprogramjába. A jól fölépített mozgásrendszer 12 héten keresztül tartott, a hatást pedig részletes laboratóriumi mérésekkel igyekeztek igazolni.

rakgyogyitas-osziszam-d00000CA78e7d52be9356

A szervezetünk épségét védő immunrendszer működésének egyik módja a különleges fehérvérsejtek, az úgynevezett T-limfociták mozgósítása. Ezek a T-immunsejtek megtámadják és tönkreteszik a kívülről bejutó baktériumokat vagy a kifejlődő daganatsejteket, különösen akkor, ha azok egy része túléli a rákellenes gyógyszerek hatását.

Korábbi vizsgálatok igazolták, hogy az immunsejtek jelentős része megöregszik, és így nehezebben tud megbirkózni a szervezetünket támadó kórokozókkal szemben. Bizonyították azt is, hogy sok T-sejt a daganatellenes kezelés következtében öregedő állapotba kerül, és ezáltal nem tudja védő feladatát megfelelően ellátni.

A fizikai terhelés bizonyos daganatformák kifejlődését gátolja, és a beteg életkilátásait javítja. Az is kiderült, hogy a mozgás csökkenti a daganatsejtek megújulását. A kutatók vizsgálták a betegek vérében az öregedő és a fiatal aktív T-sejtek arányának alakulását a mozgásprogram hatására.

A testgyakorlatokat egyénileg, a betegek fizikai képességei szerint építették fel. Azokat a képességeket igyekeztek gyakoroltatni, melyekre az adott betegnek a legnagyobb szüksége volt. A program végére az aktív fiatal T-sejtek aránya jelentősen növekedett az öregedő sejtekhez képest.

"Eredményeink azt jelzik, hogy a fizikai mozgással szervezetünk igyekszik megszabadulni a kiöregedő védősejtektől, és helyet adni a fiatal, aktív sejteknek" - mondta Laura Bilek. "Meg kell tanulnunk, hogy a mindennapos mozgás alapvető része az egészséges életnek" - hangoztatta.

Forrás: MTI
Google Hírek ikon
Adja hozzá a Híreket a Google hírfolyamához