Bicikli-tippek (milyen kerékpárt vegyünk?)
Az összes többi sporteszközhöz hasonlóan a kerékpárnak is tökéletesen kell illeszkednie a tulajdonosához.
A kerékpárválasztás hosszú időre befolyásolja az egészséges életüket, és amilyen előnyt jelenthet a mozgás, olyan nagy egészségügyi kockázatokat is magában rejt, ha nem jól választjuk ki az eszközt.
Nagyon fontos, hogy a következő szempontokat figyelembe vegyük a választás és a beállítás során:
Mi a helyzet a gyerekekkel?
Az Amerikai Gyermekorvosok Akadémiája a következőket ajánlja a biztonságos bicikli kiválasztásához:
A gyereket rá kell ültetni a kerékpárra, miközben a kezével a kormányt fogja. A talppárnáknak el kell érniük a földet.
Meg kell kérni a gyereket, hogy álljon a felsőcső fölé a bicikli közepénél. Mindkét talpának teljesen le kell érnie a földre, a lágyéka pedig legyen a rúd felett legalább 2,5 centivel.
Az idősebb gyerekeknek könnyedén meg kell tudniuk ragadni és eléggé megszorítani a kézifékeket.
Sosem szabad olyan kerékpárt venni, ami túl nagy, azzal az indokkal, hogy majd belenő.
A kerékpározás ellenjavallt akkor, ha aranyerünk, vagy gerincsérvünk van. Az aranyeret maga a bicikli is előhozhatja, így fontos, hogy olyan ülést válasszunk, amely puha, és lehetőleg gél jellegű anyaggal van töltve. A gerincsérvet súlyosbíthatja a görnyedés, így ha mindenképpen (kerék)párosítani akarjuk ezt a kórképet a biciklivel, akkor vegyünk "chopper" bicajt, azaz valami olyat amin egyenes derékkal is tudunk ülni.
A választáskor a gyerekekhez hasonlóan (lásd keretes írásunkat) fontos, hogy a váz felsőcsöve az ágyékunk alatt legyen, de a távolság a felnőttek esetében nagyobb a testarányoknak megfelelően, az az optimális, ha a cső 5 centivel van lejjebb. Egy átlagos testméretű 180 centis felnőttnek általában a 17, vagy a 18 collos váz megfelelő. Mountain bike esetében kisebb, országúti bicikli esetében nagyobb váz optimális.
A teljes talpnak a felnőtteknél nem kell feltétlenül leérnie a földre, itt az optimális ülésmagasságot kétféleképpen határozhatjuk meg: az egyik az, ha a csípőnk magasságához igazítjuk, a másik pedig az, ha felülünk a kerékpárra, a pedálra helyezzük a talpunk elülső részét, vagyis az elülső talppárnánkat (egyéként is ezzel kell nyomni a pedált, a "telitalpas tekerés" nem célravezető!), és úgy állítjuk be az ülést, hogy a hajtókar legalsó helyzetében a lábunk nyújtott legyen, a talpfejünk pedig vízszintesen álljon.
A teleszkópok jóbarátok, azonban az olcsó, csillapítás nélküli változatok csak elnyelik a tekerésünk energiáját, és terepen sem érnek semmit, ezeknél egy hagyományos merev váz-villa kombináció ezerszer jobb.
A váz hosszúsága is kulcsfontosságú, ha hosszú, akkor feláldozzuk a fordulékonyságot, ha túl rövig, akkor a bicaj ideges, nehezen kontrollálható lesz.
Azt, hogy mennyire fekszünk, avagy görnyedünk a biciklin a váz hosszúsága mellett az ülés beállítása, és a stucni (ez az az alkatrész, ami összeköti a fejcsapágyat a kormánycsővel) hossza is befolyásolja. Az ülés előre-hátra csúsztatásával azonban vigyázzunk, ha túlságosan elöl van, akkor már nem optimális az üléspozíció ahhoz, hogy hatékonyan tekerjünk, ha túl hátul van, akkor pedig olyan nagy erőkar áll elő, amely egy nagyobb bukkanónál el tudja hajlítani a nyeregcsövet is.
Minél jobban görnyedünk a bicajon, a nagy farizon annál nyújtottabb állapotban van, és annál hatékonyabban tud dolgozni, azonban ez kétélű fegyver, ugyanis görnyedve nehezebb irányítani a biciklit (főleg terepen), ráadásul hosszú távon ez is gerincsérvhez vezethet!
A nyereg dőlésszögének beállítása is nagyon fontos, az optimális a teljesen vízszintes, de ettől egy kicsit eltérhetünk. A túlzások itt is károsak, ha az eleje túl alacsonyan van, akkor nagy terhelést kapnak a karok a bicajozás közban, hiszen folyamatosan azok támasztanak meg az ellen, hogy lecsússzunk az ülésről. Ha túl felül van az eleje, akkor az pedig időleges impotenciát is okozhat a heresérv, és egyéb "nyalánkságok" mellett.
