Szívszorító történet:a hűséges kutya két hónapig várt a kórház előtt imádott gazdájára
De sajnos, a kutya gazdája soha nem tért vissza, mert a kórházba szállátását követően életét vesztette.
hűséges kutya, Hacsikó, kutya, kutya-gazdi, kisállatok egészsége
A 8 hónapos keverék kutyust a kórházi látogatók és a személyzetek etették, míg végül két hónap leteltével egy állatmentő központ befogadta és elvitte - írta meg a Blikk Rúzs.
– A kutyus hetekig várta a kórház ajtajában, hogy gazdájával hazamehessen, és bárki próbálta elvinni onnan, nem hagyta magát. Végül segítséget kellett hívnunk – mondta a spanyolországi kórház szóvivője. – Szerencsére a közösségi médiának hála a története elterjedt, és egy madridi nevelőotthon befogadta, ott van most, és új gazdájára vár.
A Hacsikó szó mára egy fogalom, azt a megingathatatlan bizalmat, hűséget és szeretetet jelenti, ami csak egy kutya és egy ember között jöhet létre.
Ueno Hidesaburo a Tokiói Egyetem agrárprofesszora volt, Sibujában élte életét. Mindig is nagyon szerette és tisztelte az állatokat. Elhatározta, hogy kiskutyát fog vásárolni. 1923. november 10-én megszületett egy akita alom nyolcadik tagjaként Hacsikó. Nevét innen kapta, japánul nyolcast jelent. 1924-ben az egyetemi tanár elment a farmra, hogy vásároljon egy akitát. A kölyök, ahogy megpillantotta a professzort, kiválasztotta magának, követte minden lépését és bújt a lábához. Hidesaburo végül 30 jenért őt vásárolta meg a tenyésztőtől. Ez volt élete egyik legjobb döntése.
Mindennapi rutin
20 óra vonatút után megérkeztek a családi fészekbe, és onnan kezdve a professzor és Hacsikó elválaszthatatlan barátok lettek. Akkoriban ez nem volt szokás annyira, mint napjainkban. Mindent együtt csináltak, kialakult egy napi rutinjuk is. Egyszer tanítás után a férfi összetalálkozott kedvencével az állomáson. Nagyon meglepte, hogy Hacsikó utána szökött, és ott várta türelmesen, amíg meg nem érkezik. Barátságuk még szorosabb lett ezek után.
Mindig, amikor Ueno professzor munkába indult az egyetemre, Hacsikó elkísérte a vonatállomásra. A tanár megsimogatta kedvencét, majd elment dolgozni. A kutya sokszor egész nap ott várt rá, néha pedig hazament, de akkor is percre pontosan visszaérkezett, mire jött a szerelvény. Ezután hazaballagtak együtt. A helyiek hamar megszokták, az árusok finom falatokkal kínálták, és Hacsikó napközben még a vasútállomás poggyász-szobájába is bemehetett, ez volt a kedvenc helye. Ott pihent addig, amíg társa vissza nem tért hozzá.
A tragédia
A tökéletes párosnak sajnos nem adatott meg sok együtt töltött év. 1925. május 21-én nem érkezett meg Hacsikóhoz szeretett gazdája. Hiába várta türelmesen az állomáson pontban három órakor, nem akart jönni. A férfi munka közben agyvérzést kapott és meghalt. Soha többé nem térhetett vissza hűséges barátjához. A kutya nem tudta ezt mire vélni, ő türelmesen várta az állomáson estig, majd ezután minden egyes nap. Kilenc éven keresztül, egészen haláláig. Nem számított neki a fagy, a zord időjárás, elszántsága és hűsége, na meg persze szeretett gazdája sokkal többet ért neki annál, minthogy a hideggel foglalkozzon. Ezt tekintette feladatának, neki ezt kellett tennie.
Ezt hamar belátta családja is. Többen próbálták befogadni, de mindenhonnan elszökött, hogy az állomásra mehessen. Semmi sem tántoríthatta el.
