Hogyan mondjon "nem"-et az orvos?
A klinikusok számára számtalan mód nyílik arra, hogy elutasítsa a betegek nem megfelelő terápiás igényeit anélkül, hogy ezzel hátrányosan befolyásolnák az orvos-beteg kapcsolatot.
A betegek átlagosan 10 vizitből egyszer külön kérnek valamilyen terápiás beavatkozást, azonban ez néha ütközik az elsődleges orvosi ajánlásokkal, kiváltképpen, ha a kérést valamilyen hirdetés motiválta. Azonban az orvosoknak óvatos viselkedést kell tanúsítaniuk, amikor elutasítják ezeket a kéréseket, ugyanis ez csökkentheti a beteg orvosba vetett bizalmát és elégedettségét.
Dr. Debora A. Paterniti és a Kalifornia Egyetem munkatársai szúrópróbaszerű vizsgálatot végeztek a klinikusok viselkedését illetően antidepresszáns terápia kérése esetén. Előre felkészített betegek 199, nem indokolt esetben kértek antidepresszánst Sacramento és Rochester városában található rendelőkben 2003 és 2004 között: fáradtságra, csukló-, vagy gerincfájdalmakra panaszkodtak. Az eseményekről hangfelvétel készült, mely alapján elemezték azokat a stratégiákat, amiket az orvosok az elutasítás során alkalmaztak. Elutasítás 88 esetben történt, ebből a vizsgálat 84-re terjedt ki.
Ebből 53 esetben az orvos megértést mutatott. Az orvos megkérdezte a beteget, honnan hallott az adott gyógyszerről, miért gondolja, hogy az segíthetne; tanácsadó, vagy mentális specialista segítségét ajánlotta fel; illetve alternatívaként nagyfokú depresszió diagnózisát kínálták fel.
26 esetben más orvosi megközelítést javasoltak, leginkább az antidepresszáns helyett altatót, illetve az állapot kivizsgálásának hátterében álló elváltozást (pl. pajzsmirigy-betegség) tárták volna fel. Öt esetben az orvos egyszerűen magyarázat nélkül utasította el a kérést. A vizsgálat szerint azok a betegek számoltak be nagyobb elégedettségi szintről, akik esetén az orvosok betegközpontú módszert alkalmaztak.