Hasonló a hasonlónak örül?
A minap olvastam az egyik népszerű oldalon egy érdekes cikket a kapcsolatokról, szerelemről és a társadalmi különbségekről. A szerző azt fejtegette, hogy a szerelem fellángolásakor a társadalmi, szociális helyzetbéli különbségek nem számítanak, ha viszont a kapcsolat fennmarad, később egyre nagyobb jelentőségű lesz a társadalomban elfoglalt helyzet azonossága, illetve különbsége. Egy házasságban, ahol már gyerekek is vannak a hasonlóság elve fontos, a két személy miatt, de a közös gyerekek nevelés szempontjából is. Ehhez szeretnék néhány gondolatot hozzáfűzni...
Sokszor jön elő az "ellentétek vonzzák egymást" szállóige amikor szerelmi kapcsolatok, partnerkapcsolatok kerülnek szóba. Amikor valaki "másik felét", "jobbik felét" keresi, bizony előfordulhat, hogy egy ellentétes jellem, személyiség, mentalitás vonzóbb és érdekesebb lehet, mint ahogy mi magunk gondolkodunk.
Fiataloknál, értsük most főleg a huszonéveseket ezalatt, nagyon intenzív a partnerkeresés, és ilyenkor erős vonzódás, kötődés lehet egy ellentétes, nagyon eltérő - épp ezért érdekes - személyiség irányába. Nem szólva arról, hogy ebben a korban minden, ami a testiséggel, nemiséggel kapcsolatos, még a lehető legerősebb impulzusokat adja, tehát elképzelhető, hogy lelki dolgok legalábbis az elején kissé háttérbe szorulnak.
Egy ismerősöm szerint "minden szépen kezdődik..." hát igen, elég nagy tapasztalatokkal bír párkapcsolatok terén, és ez a rövid mondat sok mindent elmond az emberi lélek titkairól. Valóban, eleinte igen nagy a megfelelési igyekezet, talán nem is kényszer, szüleinket követően kedvesünknek szeretnénk megfelelni, és ezek a különbségek, akár személyes, akár társadalmi, "le vannak söpörve az asztalról" mondván, hogy majd megoldjuk, összecsiszolódunk. Főleg ha valaki hosszabb távra tervez...
Egy emberi kapcsolat persze sok mindenen megbukhat, még jóval az együttélés előtt. A mindennapok, a nemcsak "datingelés", randizás időszaka után a hétköznapokban már kezd előjönni a közös érdeklődés, esetleg közös célok kitűzése, tehát búvópatakként egyszer csak előtör ez az igény. Amikor a "pár" arról beszélget már - jó esetben - hogy szeretnének gyerekeket, és hogyan fogják azokat nevelni egyre inkább előjönnek a saját neveltetésből származó klisék, rögződések. Ezen aztán eléggé el lehet csúszni, sok kapcsolat ilyenkor bomlik fel.
A házasságban, együttélésben, gyermekvállalásban és -nevelésben pedig mindez kiteljesedik. Tehát ott már nem érvényes egyáltalán az ellentétek vonzása, sokkal-sokkal inkább a címbeli "hasonló a hasonlónak örül" mondás. Akkor lehet igazán egy irányba haladni, ha mindkét fél - nagyjából - hasonló módon és mentalitással gondolkodik.
Mindez persze akkor látható a legjobban, amikor már eltelt pár évtized, mondjuk 30-40 év, a gyerekek már kiröpülőben, vagy saját életüket élik, és ők maguk igazolják vissza mindazt amit tettünk velük - és értük.
Így hát jómagam, mint gyakorló szülő, inkább e mondásra szavaznék, ha megkérdezne bárki - hasonló a hasonlónak, ahogy a régi bölcsek is mondták anno (similis simili gaudet.)
