Ezeket látta már?

Nem csak a túlsúly okozhat gondokat – ez az 4 veszély fenyegeti a soványabbakat

túlsúly, gond, veszély, sovány, egészség

Azt jól tudjuk, hogy mi mindent okozhat a túlsúly, ám azt már kevésbé, hogy mit a túlzott soványság.

Nemcsak az elhízás, de az alacsony testsúly, a sovány testalkat is veszélyes lehet egészségünkre nézve. Érdemes ezért áttekinteni, milyen problémákkal járhat a normálisnál alacsonyabb testtömegindex. Meg fog lepődni!

Szívbetegség, cukorbetegség

Általában az van a köztudatban, hogy ezek a betegségek főleg az elhízottak számára jelentenek kockázatot. Ez azonban nem igaz, a soványabbakat is ugyanúgy érintheti, hiszen nemcsak a túlsúlytól függ, mennyi a szérum-koleszterin és a vércukorszint értéke.

Ráadásul kutatások szerint a soványabb embereknél is felhalmozódhat zsírt, csak kevésbé látható, ám sokkal veszélyesebb helyeken, méghozzá zsigeri zsírokként. Éppen ezért jó genetika ide vagy oda, nekik is figyelniük kell arra, hogy mit is fogyasztanak, hiszen a szervek körül lévő zsírréteg igen komoly provokáló faktora a szív-és érrendszeri betegségeknek.

Csökkent immunműködés

Az immunrendszer a szervezet kapuőre, ezt mindannyian jól tudjuk. Véd az "idegenek" és a "külső támadások" ellen. A rendszernek persze fűtőanyagra van szüksége a fertőzések kivédésére, és ha a vékony, sovány személy nem táplálkozik megfelelően, akkor bizony kiéheztetheti a védekező rendszert. Így ők plusz kockázatot viselhetnek pl. télen, influenza-szezonban.

Vérszegénység, anémia

A sovány emberek sokszor küzdenek fáradékonysággal, nem véletlenül. A csökkent energiaszint és az erős fáradtság jellemzően vashiánnyal, vérszegénységgel kapcsolatos tünetek. De ide tartozhat még a szívritmuszavar, légszomj, szédülés, fejfájás is. Amennyiben a vékonyabb ember nem visz be táplálkozással elegendő vasat, úgy könnyen vashiányos vérszegénység léphet fel nála, ami a kellemetlen tüneteken túl megnöveli különböző fertőzések kialakulásának esélyét is.

Termékenységi problémák

A megfelelő tápanyag-ellátottság elengedhetetlen a teherbeeséshez. A sovány testalkat, alacsony BMI számos problémát okozhat a fogamzóképes korú nők számára. A vékony nők közt nem ritkák a menstruációs zavarok, az anovulációs ciklusok. Ám nemcsak maga a fogantatás ütközhet akadályokba, hanem az egész várandósság során felléphetnek problémák túl alacsony testsúly miatt. Több vizsgálat szerint szerint a túl sovány nők körében gyakoribbak a vetélések az első trimeszterben.

Persze a férfiak sem mentesek ettől a problémától: a sovány férfiak körében 22x (!) nagyobb az esélye a szexuális működészavaroknak, valamint problémák adódhatnak a spermiumok minőségével, egészségével is.

Kövesse az Egészségkalauz cikkeit a Google Hírek-ben, a Facebook-on, az Instagramon vagy a Twitter-en, Tiktok-on is!

<KÖVETKEZŐ CIKK>

Sovány cukorbeteg? Igenis létezik!

Mi a Tünetkereső? Ingyenes tünetellenőrző, ami percek alatt segíthet beazonosítani a problémáját!



EGÉSZSÉGKALAUZ DOSSZIÉ mappa

BMI

Forrás: Faculty of Medicine
Google Hírek ikon
Adja hozzá a Híreket a Google hírfolyamához