Ezeket látta már?

Szabad kávét inni üres gyomorra? Szakértők mérlegelték a választ

kávé üres gyomorra gyomorsav

Vajon mennyire kell tartanunk a sok gyomorsavtól?

A kávé sokak számára nélkülözhetetlen ital, melyet a nap folyamán többször is fogyasztanak. Sokan akár üres gyomorra is isszák, mely olykor kellemetlen panaszokat okozhat. De vajon mit mondanak erre az orvosok? Mennyire ártalmas az, ha reggel az első dolgunk az, ha a csésze után nyúlunk?

Mindenki más

Bár a legtöbb embernél semmit sem okoz az, ha a kávét éhgyomorra issza. Ez önmagában nem káros, a gyomor ugyanis általában alkalmazkodik ahhoz, hogy megvédje magát.

- A kávéfogyasztásnak számos előnye van, ha a gyomor-bél traktusról van szó - mondta Dr. Sunana Sohi gasztroenterológus a HuffPost-nak, és hozzátette, hogy a benne lévő koffein és cukor miatt sokan szidják, de már évszázadok óta használják a gyógyászatban, nem véletlenül, hiszen több jótékony hatással bír. Persze ehhez hozzá kell tenni, hogy egészséges felnőttek számára a napi körülbelül 400 milligramm (vagy körülbelül négy-öt csésze kávé) tekinthető biztonságos mennyiségnek naponta - ezt nem javasolt túllépni.

Vannak azonban olyanok, akik némi panaszt tapasztalnak akkor, ha üres gyomorra fogyasztják - ez esetben valószínűleg változtatni szükséges a reggeli rutinján, de még ekkor sem feltétlenül szükséges elhagynia a kávét.

Kávé és a gyomorsav

A kávé többféleképpen hat a gyomorsavszintre, így vannak, akiknél emésztési zavar lép fel fogyasztása során. Ha üres gyomorra issza, van, hogy az gyomorfájáshoz vezethet, mivel serkentheti a gyomorsav termelődését. Ez pedig hasfájást, gyomorpanaszokat okozhat.

A kávé maga ráadásul alapból egy savas ital (5 pH), mivel a benne lévő koffein fokozza az úgynevezett gasztrin hormon termelődését, amely amellett, hogy segít beindítani az emésztést, a gyomorsav termeléséért is felel, így megnöveli gyomor savasságát, melyet csak tetéznek a kávéban lévő fenolok.

- Nem feltétlenül a túl sok sav jelenti problémát, ugyanis a gyomor ezt elbírja, a benne lévő védő nyálkának köszönhetően – mondta Dr. Supriya Rao, bostoni gasztroenterológus. – Inkább arról van szó, hogy a nyelőcső nem képes ellenállni az ilyen savkárosodásnak.

Egy tanulmány szerint ugyanis a kávé hozzájárulhat a nyelőcső alsó részén lévő záróizom ellazulásához, így lehetővé teszi, hogy az étel/ital a nyelőcsőbe kerüljön, és gyomorégést okozzon.

Mit lehet tenni, ha panaszokat tapasztal?

Bár semmilyen egészségügyi kárt nem okoz az, ha üres gyomorra issza a kávéját (pláne nem okoz fekélyt), ám súlyosbíthatja a már meglévő gyomor-bélrendszeri betegségeket is. Ha kellemetlenségeket tapasztal, esetleg alapból reflux-szal küzd, úgy fogyasszon mellé valamilyen ételt, mivel azzal ellensúlyozhatja a savasság szintjét azáltal, hogy így felszívja a folyadék egy részét. Ha nem akar enni, az is megoldás lehet, ha a kávéjához alacsony zsírtartalmú vagy zsírmentes tejszínt vagy tejet ad.

A tejben lévő zsír néha súlyosbítja a refluxos tüneteket, ám ha alacsony zsírtartalmút választ, úgy az pufferként működhet a gyomorsav és a gyomor nyálkahártyája között, ami segíthet megelőzni a gyomorégést.

Összegezve

  • A kávé jelentős előnyöket nyújthat a gyomor-bél traktus számára, de üres gyomorra fogyasztva kellemetlen panaszokat okozhat.
  • Alapból biztonságot üres gyomorra kávét fogyasztani.
  • Napi 400 milligramm koffein (kb. 4-5 csésze kávé) tekinthető biztonságosnak.
  • Ha valaki reflux-szal küzd, érdemes valamilyen ételt fogyasztani a kávé mellé vagy alacsony zsírtartalmú tejszínt vagy tejet adni hozzá.

Kövesse az Egészségkalauz cikkeit a Google Hírek-ben, a Facebook-on, az Instagramon vagy a Twitter-en, Tiktok-on is!

<KÖVETKEZŐ CIKK>

Vastagbélrák: ilyen hatása lehet a kávéfogyasztásnak a daganatra

Mi a Tünetkereső? Ingyenes tünetellenőrző, ami percek alatt segíthet beazonosítani a problémáját!



EGÉSZSÉGKALAUZ DOSSZIÉ mappa

kávé

Forrás: EgészségKalauz
Google Hírek ikon
Adja hozzá a Híreket a Google hírfolyamához