Ezeket látta már?

Mitől fájhat a hátam és a derekam? Ilyen, amikor a D-vitamin hiánya okozza

hátfájás, oka, D-vitamin

Van, amikor a hát-és derékfájást a D-vitamin hiánya is kiválthatja.

A férfiakra talán a leginkább jellemző fájdalom a hát és derék, valamint a lábak fájdalma. Ezeket a legtöbb esetben a korhoz, vagy a nagy fizikai terheléshez párosítjuk, de sok esetben a fájdalom mögött tápanyaghiány is meghúzódhat. A D-vitamin ugyanis ebbe is erősen beleszól. A témában Ratkó Tünde termékenységi szakember, szülésznő van a segítségünkre.

A D-vitamin hatása

A D-vitamin - melyről már többször is tisztáztuk, hogy elnevezése nem szerencsés, hiszen egy hormonról van szó - elképesztően sok ponton szól bele a test működésébe. Most, a pandémia időszakában talán a leginkább az immunrendszerre gyakorolt hatása miatt kerül előtérbe. Tény, hogy ebben is elengedhetetlen szerepe van, de többek közt a D-vitamin a mentális egészségünkre vagy a termékenységre is hatást gyakorol, ahogyan a csontszerkezetünkre, illetve az izomfájdalmakra is.

Az, hogy a hátunk, vagy éppen a derekunk fáj, kötődhet túlerőltetéshez és természetesen mozgásszervi degenerációhoz is – vagyis a háttérben állhat akár porckopás is. Ugyanakkor a D-vitamin hiánya szintén kiválthat ilyen tüneteket, így érdemes ezzel számolni.

A D-vitamin-hiány okai

A D-vitamint az élelmiszerekkel nem tudjuk bevinni a szervezetbe, ezekben ugyanis nem igazán fordul elő. A forrása a napsütés, egészen pontosan ennek hatására állítja elő a szervezetünk. Alapesetben pedig az arcunkat és az alkarunkat érő 20-30 perces napsütés már elegendő mennyiség képzését teszi lehetővé.

Mindezekkel együtt sajnos tény, hogy hazánk felnőtt lakosságának közel 90%-a egész évben D-vitamin-hiánnyal küzd, azaz mindenképpen pótlásra szorul, ha szeretné elkerülni a kellemetlen, fájdalmas, és sajnos akár veszélyes hiánytüneteket - mondja Ratkó Tünde.

D-vitamin pótlása - ezekre érdemes figyelni

A D-vitamin legjobban hasznosuló formája a D3. Szerencsére ma már szinte minden D-vitamin készítményt ebben a formában gyártanak, így ezzel nem lesz gond. A D-vitamin hasznosulása azonban nem csak a formájától függ. Minden anyag hasznosulását más anyagok segítik elő. Ez talán jobban érthető egy példán keresztül. Ha vasat szedünk, figyelni kell arra, hogy az vas-glükonát formában legyen jelen, mivel a szerves kötés minden anyag esetében lényegesen jobb hasznosulást tesz lehetővé. De a vas felszívódása a húsokból, egész pontosan a májból a legjobb, itt ugyanis számtalan segédanyag segíti a felszívódást.

D-vitamin-hiány: ezeket a betegségeket okozhatja - olvasson tovább!

Amikor a D-vitamin – vagy bármilyen más anyag - pótlásáról gondoskodunk, akkor figyelni kell a segédanyagok jelenlétére is. Ez bonyolultan hangzik, de a valóságban azt jelenti, hogy komplex, vagyis sok összetevős vitaminkészítményt érdemes választani. A D-vitamin jó hasznosulásához például a kalcium, az A és K-vitaminok, magnézium és sok más anyag is kell. A szerves kötési formák szintén kiemelt jelentőséggel bírnak, hiszen ezekkel a hasznosulás akár 80%-kal is javul.

A D-vitaminnal kapcsolatban egyre több kutatás folyik, mivel egyre és egyre több adat mutatja, hogy sokkal fontosabb anyag, mint azt eddig hittük. A szükséges mennyiséggel kapcsolatosan is folyamatosak a viták, de ez egyelőre a nemzetközi ajánlásokban nem mutatkozik meg. Bár a D-vitamin túladagolható, azért ez nem olyan egyszerű, és mivel a hazai lakosság túlnyomó többsége nyáron is küszködik a D-vitamin-hiánnyal, így a megfelelő vitaminkészítmény szedésével gondot nem fogunk okozni.

Összegzés

  • A D-vitamin hiánya okozhat hát- és derékfájdalmat, valamint lábfájdalmat.
  • A D-vitamin szerepet játszik az immunrendszer, a mentális egészség, a termékenység, a csontszerkezet és az izomfájdalmak kialakulásában is.
  • A magyar lakosság 90%-a D-vitamin-hiányos.
  • A D3 a D-vitamin legjobban hasznosuló formája.
  • A D-vitamin hasznosulását segítik más anyagok, mint például kalcium, az A- és a K-vitamin, valamint a magnézium.

Olvasta már?

Kövesse az Egészségkalauz cikkeit a Google Hírek-ben, a Facebook-on, az Instagramon vagy a Twitter-en, Tiktok-on is!

Nincs vita: mindenkinek ajánlott a D-vitamin pótlása! Ennyit szedjen belőle

Nincs vita: mindenkinek ajánlott a D-vitamin pótlása! Ennyit szedjen belőle

Ingyenes tünetellenőrző, ami percek alatt segíthet beazonosítani a problémáját!



EGÉSZSÉGKALAUZ DOSSZIÉ mappa

D-vitamin

Forrás: ratkotunde.hu
Google Hírek ikon
Adja hozzá a Híreket a Google hírfolyamához