Ezeket látta már?

Ha ezt a vitamint nem pótolja, megnőhet a vastagbélrák kockázata!

vastagbélrák vastagbéldaganat D-vitamin hiány immunválasz

Ez a vitamin sokkal fontosabb a szervezet működése szempontjából, mint azt korábban gondolták.

A D-vitamin sokak számára a napfény vitaminjaként ismert, ami többek között a jó hangulatért felelős. Ám az elmúlt években a kutatók rávilágítottak arra, hogy sokkal fontosabb a szervezet működése szempontjából, mint azt korábban gondolták. A kutatások szerint a vastagbélrák kialakulásának kockázatát is csökkenti - érdemes rendszeresen ellenőriztetni a szervezetben jelen lévő mennyiségét.

A D-vitamin és a rák

A Gut című folyóiratban megjelent volt az első olyan tanulmány, mely szerint szoros összefüggés van a D-vitamin szint és a rákra való immunválasz között, így a "napfény vitaminja" bizony rákmegelőző szereppel - is - bír. A kutatás vezetője, dr. Shuji Ogino elárulta, hogy a véráramban lévő magas D-vitamin szint a vizsgálatok alapján csökkenti a vastagbél daganat kialakulásának kockázatát, ugyanis erősíti az immunrendszert, aktiválja az úgynevezett T-sejteket, melyek megtámadják a rákos sejteket.

Hogy az összefüggésről megbizonyosodjanak, a kutatók 318-kolorektális –azaz vastag/végbél- daganattal diagnosztizált beteget, valamint 624 egészséges embert vizsgált. Mind a 942 résztvevőnél még a rák kialakulása előtt vérvizsgálatot végeztek- azon belül is a 25-hydroxyvitamin D szintjére voltak kíváncsiak, mely a D-vitamin képződéséért felelős. A kutatás végeztével megfigyelték, hogy azoknál a pácienseknél, akiknél nagyobb szintet mértek, kisebb eséllyel alakult ki vég-illetve vastagbél tumor.

A D-vitamin szerepe

A D-vitamin legrégebben ismert szerepe a csontok egészsége miatt létfontosságú kalcium és foszfor felvételében, anyagcseréjében van. A vitamin hiányában a szervezet nem tud megfelelő mennyiségű kalciumot felvenni. A megfelelő mennyiségű D-vitamin és a kalcium bevitele a csontritkulás (osteoporosis) megelőzésének alapvető feltétele.

A D-vitamin ezenkívül számos más sejtfolyamatban is részt vesz. Gyulladásgátló, antioxidáns és idegeket védő tulajdonságai miatt az izmok funkcióját, az immunrendszer teljesítményét és az agysejtek aktivitását is támogatja, ezzel részben lassíthatja az időskori szellemi hanyatlás (demencia) folyamatát.

Megfelelő szintjét összefüggésbe hozták egyes daganattípusok és szívbetegségek kisebb gyakoriságával, ahogy a szklerózis multiplex kialakulási esélyének csökkenésével is. A magas D-vitamin-kezelés terápiás hatásait jelenleg is kutatják. A pikkelysömör tünetei is javulást mutatnak a hatására. Megfelelő szintje csökkenti az inzulinrezisztencia és a 2-es típusú cukorbetegség kialakulásának esélyét.

Ezenkívül hatással van a termékenységre és a magzati fejlődésre is.

D-vitamin: több mint egy vitamin

A kutatási eredmények alapján kijelenthető, hogy a megfelelő D-vitamin szint elengedhetetlen, hiszen nem csupán jó közérzetért felelős, hanem egyes daganatok ellen is véd. Dr. Koppány Viktória, a Budai Endokrinközpont endokrinológusa szerint bár sokáig nem tulajdonítottak ennek e vitaminnak túl nagy jelentőséget, az elmúlt évek felfedezései szerint elengedhetetlen a szervezet normál működéséhez.

A D-vitamin valójában hormonszerű anyag, így hormonként is viselkedik, és több belső elválasztású mirigy működéséért felelős. Így tehát a jó hangulat és a csontok egészségén kívül hatással van a pajzsmirigy és a mellékvese működésére, sőt, vizsgálatok kimutatták, hogy szoros összefüggés van az inzulinrezisztencia és a D-vitamin szint között is.

Fontos tudni, hogy Magyarországon a lakosság tél végére D-vitamin hiányossá válik, ezért érdemes a napfénymentes hónapokban egyszerű vérvétellel ellenőrizni a szintjét, és szükség esetén pótolni!

Dr. Koppány Viktória, a Budai Endokrinközpont endokrinológusa a D-vitamin hiány tüneteire figyelmeztet.

A D-vitamin hiány tünetei:

  • rossz közérzet
  • elhízás
  • PCOS/inzulinrezisztencia
  • pajzsmirigyzavarok
  • gyakori fertőzések (influenza, légúti megbetegedések)
  • csontritkulás 
  • gyermekeknél súlyos hiány esetén angolkór (a csontok puhák, deformálódnak)
  • felnőtteknél visszafordítható csontlágyulás (osteomalacia)
  • fertőzéseknek való nagyobb kitettség
  • csont- és izomfájdalmak

Összegezve

  • A D-vitamin fontosabb, mint korábban gondolták, sok szervünk működésére hatással van.
  • A D-vitamin csökkenti a vastagbélrák kockázatát, erősíti az immunrendszert.
  • A D-vitamin létfontosságú a csontok egészsége miatt, de számos egyéb szerepe van a szervezetben.
  • A D-vitamin szintje összefüggést mutat daganatok, szívbetegségek, pikkelysömör és cukorbetegség kialakulásával.
  • Magyarországon a lakosság tél végére D-vitamin hiányossá válik, ezért fontos ellenőrizni és szükség esetén pótolni.

Kövesse az Egészségkalauz cikkeit a Google Hírek-ben, a Facebook-on, az Instagramon vagy a Twitter-en, Tiktok-on is!

Egyszer hasmenése van, máskor meg székrekedése? Így jelezhet a vastagbélrák

Egyszer hasmenése van, máskor meg székrekedése? Így jelezhet a vastagbélrák

Mi a Tünetkereső? Ingyenes tünetellenőrző, ami percek alatt segíthet beazonosítani a problémáját!



EGÉSZSÉGKALAUZ DOSSZIÉ mappa

D-vitamin

Forrás: EgészségKalauz
Google Hírek ikon
Adja hozzá a Híreket a Google hírfolyamához