Ezeket látta már?

Péntek 13: vajon tényleg szerencsétlen nap? Ez az igazság!

péntek-13, babona, pszichológus, szerencse, szerencsétlenség

Hogyan működik az önbeteljesítő jóslat pszichológiája, és miként alakíthatjuk magunk a sorsunkat?

Kultúra, babona, szokások? Mitől különleges péntek 13-a?

A történelem során, főként az angolszász kultúrában, erőteljesen jelen volt a 13-as számnak tulajdonított szerencsétlen jelleg, a néphagyomány pedig a pénteki napot tartotta alkalmatlannak többek között esküvőre, költözésre, és a kivégzéseket e napon rendezték. Egy idő után a kettő összekapcsolódott, így alakult ki a péntek 13. babonája, mely ma már pozitív és negatív vonatkozásban is jelen van.

Azt gondolnánk, manapság ennek már semmilyen hatása nincs modern életünkre, mégis ma reggel a leghíresebb közösségi oldalt böngészve azt láttam, sokan máshogy, kiemeltebb figyelemmel indulnak neki ennek a napnak.

A fejlett tudomány tudományok korában élve is még mindig élnek a különféle babonák és hiedelmek, és befolyásolják mindennapjainkat, így a péntek 13-é is. Vannak országok, ahol különösen komolyan veszik az e naphoz fűződő babonát.

Angliában ilyenkor szívesebben maradnak a négy fal közt, és Amerikában is szinte megáll az élet. Az emberek szabadságra mennek, nem szállnak repülőre, és bátortalanabbak az üzleti világban is.

A 13-as számtól önmagában is tartanak Amerikában. Nincs 13. emelet, de másutt is találni hasonlót: Firenzében például nincs 13. számú ház, a 12. és 14. lakás közt a 12,5. található. Náluk a kórházakban sincs 13. ajtó.

Kinek lesz szerencsésebb vagy szerencsétlenebb ez a nap?

- Ha valamiért vonz engem ez a babona, akkor már jó előre felfigyelek erre a napra, és bekapcsolnak az eddigi tapasztalataim alapján létrejött hiedelmeim - hangsúlyozza a pszichológus. - Mivel kiemelt figyelemmel kísérem ezt a napot, és tettem ezt a korábbi péntek 13-dikákkal is, fontos, hogy történt-e velem korábban ezen a napon valami nagyon jó, vagy nagyon rossz. Ez eldöntheti, hogy milyen lesz a viszonyulásom a következő péntek 13-hoz.

Persze az is befolyásolhatja, hogy éppen milyen lelkiállapotban vagyunk, milyen ingereket veszünk inkább észre, mire hangoljuk magunkat. Rögtön életbe lép az úgy nevezett önbeteljesítő jóslat, észre se vesszük, és tudtunkon kívül valósítjuk meg a szerencsénket vagy a szerencsétlenségünket.

Ha reggel azzal a bizonyossággal indulunk el, hogy hiedelmünk szerint ez a nap szerencsétlen, kiélezzük a figyelmünket a negatív dolgokra, majd a péntek 13. számlájára írjuk őket. Megbotlunk az utcán, lekéssük a vonatot, kiborítjuk a kávét. Mindez egy átlagos hétköznapon jelentéktelen kis bosszúság lenne, de e kiemelt napon jelentőséggel ruházzuk fel, mondván: biztosan azért történt, mert ma szerencsétlenségeknek kell történni.

Viszont, ha ez a szerencsenapunk, akkor a pozitív eseményeket tudatosítjuk jobban, és úgy tűnik, tényleg szerencsésebb ez a nap. Pedig pusztán csak az történik, hogy a fókuszunkat a kellemes, örömteli események, pillanatok tudatosítására irányítjuk, nyitottabbá válunk rájuk, és ténylegesen megéljük azokat. Hisz ez a nap a szerencsés eseményeké! Jó napom van!

Akár rossz, akár jó, ha egy "átlagos", és nem babonás, péntek 13-án történne, nagy valószínűséggel nem hagyna a babonát kedvelő személyekben mélyebb nyomot.

Érdemes hát úgy felébredni (akár minden nap!), hogy ma örömteli, szerencsés napom lesz, és ezzel az önprogramozással, önszuggesztióval, fókuszált figyelemmel, begyűjteni a kellemes élményeket, pozitív történéseket, hisz tudtunkon kívül mi magunk fogjuk úgy alakítani, mi magunk válunk nyitottá, befogadóvá.

Ha napi szinten alkalmazzuk ezt a szuggesztiót ébredés után: "Ma jó napom lesz, örömteli dolgok fognak velem történni.", tudatosabbá válhatunk apró örömeink iránt, és az esti 'örömnapló' írás, az aznap történt kellemes események összefoglalása fokozza áldásos hatását, nagyban hozzájárul az életszínvonal és elégedettség érzés javulásához, a testi-lelki jól-lét állapotához.

Összegezve

  • Az önbeteljesítő jóslat szerint az ember saját hitével és hozzáállásával befolyásolhatja sorsát.
  • A péntek 13-át néhány országban komolyan veszik, például Angliában és Amerikában.
  • Az önprogramozás, szuggesztió segítségével az ember tudatosan befolyásolhatja napjainak alakulását.
  • A pozitív hozzáállás és fókuszált figyelem növelheti az öröm és elégedettség érzését mindennapokban.

Kövesse az Egészségkalauz cikkeit a Google Hírek-ben, a Facebook-on, az Instagramon vagy a Twitter-en, Tiktok-on is!

Triszkaidekafóbia: félelem a 13-as számtól

Triszkaidekafóbia: félelem a 13-as számtól

Mi a Tünetkereső? Ingyenes tünetellenőrző, ami percek alatt segíthet beazonosítani a problémáját!



EGÉSZSÉGKALAUZ DOSSZIÉ mappa

fóbiák

Forrás: EgészségKalauz
Google Hírek ikon
Adja hozzá a Híreket a Google hírfolyamához