Ezeket látta már?

Meglepő felfedezés: ezért barátságosak a kutyák az emberekkel

miért barátságosak a kutyák az emberekkel

A kutyák egyik legszembetűnőbb tulajdonsága, hogy sokkal barátságosabbak az emberekkel, mint a farkasok, ami a háziasítás során bekövetkező genetikai változások eredménye.

Az ELTE etológusai és amerikai kutatók legújabb eredményei szerint a kutyák háziasítás során kialakult extrém barátságos viselkedését egy gén kromoszóma-környezetének térszerkezete is befolyásolja.

Érdekes, hogy az emberek között is előfordul veleszületett extrém barátságosság, mégpedig a Williams-Beuren szindrómások között. Ráadásul a kutyák és a Williams szindrómások genomjában hasonló géndefektust sikerült azonosítani.

"A GTF2I gén az idegrendszer fejlődésének szabályozásában vesz részt, főként a szorongással és a barátságossággal kapcsolatos idegpályákban fejti ki a hatását. A mostani vizsgálatunkban azt szerettük volna megvizsgálni, hogy a gén különböző változatai eltérő kromatin-térszerkezethez vezetnek-e." - mondja Bridgett vonHoldt, a Princeton Egyetem kutatója, a BMC Genomics című szakfolyóiratban megjelent publikáció vezető szerzője. A kromatin a kromoszómákat alkotó, DNS–ből és fehérjéből álló komplex elnevezése. "A GTF2I génnek ugyanis több változata van. A farkasok eltérő változatot hordoznak, mint a kutyák többsége. Ha a különböző génváltozatok megváltoztatják a kromatin térbeli szerveződését, akkor az hatással lehet a gén aktivitására is".

A kutatóknak a vizsgálathoz kutyák agyszövetére volt szükségük, ami miatt megkeresték az ELTE Etológia Tanszék Kutya Agy- és Szövetbankjának munkatársait.

“Nagyon szívesen együttműködünk minden kutatócsoporttal. A Szövetbankba gazdák felajánlásai alapján kerülnek a kutyák, akiket egészségügyi okokból altattak el, többnyire idős korban. Ebbe a vizsgálatba csak olyan kutyákat vontunk be, amelyeknek nem volt idegrendszeri betegségük" - magyarázza Kubinyi Enikő, tanszékvezető egyetemi tanár, aki Sándor Sára genetikus és Czeibert Kálmán állatorvossal közösen hozta létre a bankot 2017-ben, és ERC, majd Lendület és NAP pályázati támogatásokból tartja fent.

Az eredmények igazolták a várakozásokat, mert a GTF2I gén ősi és modern változatai eltérő kromatinszerveződéshez vezetnek.

"A DNS-be gyakran beépülnek önsokszorozó, mobilis génszakaszok, úgynevezett retrotranszpozonok. A GTF2I gén ősi változatába beépült egy ilyen szakasz, de a modern kutyagenomból kiszelektálódott. Azt találtuk, hogy a retrotranszpozon jelenléte vagy a hiánya megváltoztatja a GTF2I gént magába foglaló kromatin háromdimenziós szerkezetét. Ha a szakasz hiányzik, a DNS összecsomagolódásakor nem alakul ki egy kromatin-hurok. Ez megváltoztatja a génkifejeződést, ami részben magyarázatot adhat a kutyák és a farkasok viselkedése közti különbségre” - foglalja össze Dr. Dhriti Tandon, a tanulmány első szerzője. Az eredmények alapján úgy tűnik, hogy a kutyák és az emberek hiperszociális viselkedésének hasonló a molekuláris háttere.

“Amikor azt találjuk, hogy a kutyák más génváltozatokat hordoznak, mint a farkasok, akkor feltételezhető, hogy a különbség evolúciós jelentőségű” - emeli ki Kubinyi. “Az a felismerésünk, hogy a viselkedés kialakulásához nem csak a DNS bázissorendje, hanem a fehérjékkel összekapcsolódó térszerkezete is hozzájárulhat, új irányt adhat a kutyaevolúciós kutatásoknak”.

Kövesse az Egészségkalauz cikkeit a Google Hírek-ben, a Facebook-on, az Instagramon vagy a Twitter-en, Tiktok-on is!

<KÖVETKEZŐ CIKK>

Az emberhez való kötődés vajon csak a kutyákra jellemző? Itt a kutatók válasza

Mi a Tünetkereső? Ingyenes tünetellenőrző, ami percek alatt segíthet beazonosítani a problémáját!



EGÉSZSÉGKALAUZ DOSSZIÉ mappa

társállat

Forrás: ELTE Biológiai Intézet
Google Hírek ikon
Adja hozzá a Híreket a Google hírfolyamához