Ezeket látta már?

A kutatók is erre jutottak: nem jó egyedül élni

életminőség kutatás Semmelweis Egyetem

A képzettebbek, a gazdaságilag aktívak, illetve az egy háztartásban többen együtt élők jobb egészséggel összefüggő életminőségre számíthatnak, mint az alacsonyabb iskolai végzettségűek vagy az egyedül élők.

Többek között ez derült ki abból a kutatásból, amelyet a Semmelweis Egyetem Egészségügyi Technológiaértékelő és Elemzési Központja készített csaknem 12 ezer résztvevő kérdőíves felmérésével. Hazánkban hasonló kutatás utoljára 2000-ben mérte fel a lakosság egészséggel összefüggő életminőségét, így a vizsgálat abból a szempontból is egyedülálló, hogy az eredmények két évtized távlatából összevethetők, elsősorban a középkorúaknál jelentős javulást mutatva. Eredményeiket a neves Quality of Life Research című lapban publikálták az egyetem kutatói.

Tovább élünk, de milyen életminőségben?

„Minél magasabb az iskolázottság és minél alacsonyabb az életkor, annál magasabbnak értékelték szubjektív egészséggel összefüggő életminőségüket a megkérdezettek. Ugyancsak pozitív irányban befolyásolta az életminőséget az aktív munkaerőpiaci vagy hallgatói státusz, és az is, ha a háztartásban többen – maximum hatan – élnek együtt” – ismerteti dr. Inotai András, a Semmelweis Egyetem Egészségügyi Technológiaértékelő és Elemzési Központ egyetemi docense, a kutatás vezetője a kérdőíves életminőség-vizsgálat néhány megállapítását.

A szakember hozzáteszi: a lakosság várható élettartamának elmúlt évtizedekben való mérsékelt növekedése széles körben ismert. Ugyanakkor arról, hogy ezt az időt milyen egészséggel összefüggő életminőségben töltjük, lényegesen kevesebb szó esik, ezért tartották érdekesnek ezt a kutatási területet.

A központ három fős kutatócsoportja – dr. Inotai András kutatásvezető mellett dr. Vokó Zoltán központigazgató és Nagy Dávid biostatisztikus részvételével – egy nemzetközileg is jól ismert kérdőívet (EQ-5D) használt az elemzés során, amely öt témakörben méri fel az egyén szubjektív önértékelésén alapuló egészséggel összefüggő életminőségét.

Ezek a területek a mozgékonyság, az önellátás, a szokásos tevékenységek, a fájdalom/rossz közérzet és a szorongás/lehangoltság. Ezek pontozásához három értékelési szint tartozik: nincs probléma, némi probléma jelentkezik, illetve képtelen az adott tevékenység elvégzésére.

A fiatalok többet szoronganak

A kérdőív öt dimenzióján belül így összesen 243 egészségi állapot különböztethető meg, ezek mindegyikéhez hozzárendelhető egy, az egészséggel összefüggő életminőséget kifejező számérték, ezt nevezik EQ-5D indexnek. A kérdőívre kapott válaszok számszerűsítése országonként és kultúránként eltér, hiszen például merőben más egy európai hozzáállása a fájdalomhoz vagy a szorongáshoz, mint egy távol-keletié. Mivel a kérdőív kiértékelése hazai algoritmus alapján történt, így az eredmények valóban a hazai állapotokat tükrözik – teszi hozzá az egyetemi docens.

„Azért erre a kérdőívre esett a választásunk, mert amellett, hogy a világ talán legelterjedtebb általános életminőség mércéje, egyetemünkön is számos klinikai vizsgálat készült ezzel az elmúlt húsz évben. Ugyancsak ezt alkalmazták a 2000-es lakossági egészségfelméréskor (OLEF 2000), ami lehetővé teszi az eredmények összehasonlítását. Akkor 5503 fő részvételével készült a felmérés, 2022-ben pedig 11910-en töltötték ki a kérdőívet, és új elemként a felnőttek mellett a 12-18 év közötti korosztályt is bevontuk a vizsgálatba. Az eredményeket a teljes magyar népességre súlyozva adtuk meg” – magyarázza a kutatásvezető, a Quality of Life Research című lapban megjelent publikáció első szerzője.

Dr. Vokó Zoltán egyetemi tanár, társszerző, az Egészségügyi Technológiaértékelő és Elemzési Központ igazgatója az előző és a mostani felmérésben is részt vett. A kutatás eredményeként a lakosság egészséggel összefüggő életminőségéről elmondható, hogy a fiatalabb generációt leginkább érintő terület az öt dimenzióból a szorongás/lehangoltság volt, míg az idősebb kor felé haladva a fájdalom/rossz közérzet, illetve a szokásos tevékenységek korlátozottsága volt a leggyakrabban jelezett probléma.

„A kapott számértékekből látszik, hogy a 12 és 44 év közöttiek csaknem száz százalékosra értékelték egészséggel összefüggő életminőségüket, ezt követően a mutató tíz éves korcsoportonként csökken. A férfiak 55 év felett valamivel magasabbnak ítélték életminőségüket, mint az azonos korú nők” – emelte ki dr. Inotai András.

Nagyobb szociális élet - jobb egészség

Ugyan az eredményeket magyarázó okokat jelen kutatás nem vizsgálta, de az a tény, hogy az idősek több betegségben szenvedhetnek, ami jelentős hatással van az életminőségre. A magasabb iskolázottság összefüggésbe hozható az egészségesebb életmóddal, a prevenciós és mentálhigiénés programokban való nagyobb részvétellel és az egészség megbecsülésével. Míg az, hogy valaki dolgozik vagy tanul, több fizikai aktivitással és nagyobb szociális élettel járhat, a kapcsolati háló pedig erősebb lehet azokban a háztartásokban, ahol két vagy több ember él együtt, ami ugyancsak magasabb pontszámot eredményezett. Az inaktívak és az egyedül élők körében nagyobb a depresszió kialakulásának kockázata.

A kutatás abból a szempontból is úttörőnek számít, hogy a szakértő szerint tízezer fölötti résztvevővel ilyen ismételt életminőség-vizsgálat még nem készült.

Így az adatokat 22 év távlatából összehasonlítva az is elmondható, hogy jelentősen javultak, vagyis több mint harminc százalékkal csökkentek a középkorúaknál, főként a nőknél a szorongás/lehangoltság, illetve a fájdalom/rossz közérzet dimenziókban mért mutatók. A 2000-es értékekkel összevetve az életminőség-javulás az EQ-5D index értéke alapján meghaladja a tíz százalékot ezekben a korcsoportokban, ami jelentős és az egyén számára is érezhető különbség. Emellett érzékelhetően csökkent a férfiak és nők közötti életminőség-különbség is.

Kövesse az Egészségkalauz cikkeit a Google Hírek-ben, a Facebook-on, az Instagramon vagy a Twitter-en, Tiktok-on is!

<KÖVETKEZŐ CIKK>

100 éves emberek megosztották, milyen ételeket fogyasztanak és miket kerülnek

Mi a Tünetkereső? Ingyenes tünetellenőrző, ami percek alatt segíthet beazonosítani a problémáját!



EGÉSZSÉGKALAUZ DOSSZIÉ mappa

életkor

Forrás: semmelweis.hu
Google Hírek ikon
Adja hozzá a Híreket a Google hírfolyamához