Ezeket látta már?

Kiderült: ebben a korban fedezik fel a nők a leggyakrabban az első ősz hajszálukat

első ősz hajszál mikor kutatás

Egy friss tanulmány szerint legtöbbször ebben az életkorban kezdenek őszülni.

Egy friss kutatás során a tudósok 1000 nőt kérdeztek arról, hogy mikor jelent meg náluk az első ősz hajszál.

Ekkor jelenik meg az első ősz hajszál

A Schwarzkopf által végzett felmérés szerint a nők fele a harmincas éveik elején, általában 31 és 35 éves koruk között fedezik fel hajukban az első ősz szálakat. Azt is megállapították, hogy a nők 17 százaléka már a 25. születésnapja előtt is talál ilyeneket.

Romboló hatással van a nők önbizalmára az őszülés

Bár sokan a stresszt – legyen az munkahelyi vagy családi feszültség – okolják az első ősz hajszálak megjelenéséért, a szakértők szerint ez egyszerűen a felnőtté válás természetes velejárója.

A nők több mint fele ilyenkor aggódni kezd: ötből ketten attól tartanak, hogy mások mit gondolnak majd az ősz hajukról, 36 százalékuk pedig kevésbé érzik magabiztosnak magukat emiatt. Ezen felül minden harmadik nő úgy érzi, hogy kevésbé lesz majd ettől vonzó.

Tévhitek az őszülés körül

A felmérésből az is kiderült, hogy minden ötödik nő még mindig hisz abban a tévhitben, hogy egyetlen ősz hajszál kitépése miatt több nő majd vissza. Pedig valójában a melanociták – azok a sejtek, amelyek hajunk színét adják –zavara a miatt fakul ki fokozatosan a hajkorona, nem pedig a tépkedés miatt.

Ráadásul majdnem minden tizedik nő gondolja azt (tévesen), hogy a haj festése felgyorsítja az őszülés folyamatát.

A nők kb. 80 százaléka hiszi azt, hogy a stressz szintén nagy hatást gyakorol rá, 71 százalékuk szerint ezt leginkább a gének határozzák meg.

Valójában a haj pigmenttermelésének leállását leginkább genetikai tényezők határozzák meg. Éppen ezért egyes emberek már a húszas éveikben felfedezik az első fehér hajszálakat, míg mások egészen idős korukig megőrzik eredeti hajszínüket.

- A hosszan tartó érzelmi stressz valóban fokozhatja az őszülést, ám ez általában nem a legfőbb ok – idézte Eva Proudman, haj- és fejbőr-egészségügyi szakértő szavait a Daily Mail. – Az öregedés természetes folyamata messze a legnagyobb szerepet játssza a haj őszülésében.

Kövesse az Egészségkalauz cikkeit a Google Hírek-ben, a Facebook-on, az Instagramon vagy a Twitter-en, Tiktok-on is!

Ha kitépünk egy ősz hajszálat, tényleg 10 új nő vissza a helyére?

Ha kitépünk egy ősz hajszálat, tényleg 10 új nő vissza a helyére?

Mi a Tünetkereső? Ingyenes tünetellenőrző, ami percek alatt segíthet beazonosítani a problémáját!



EGÉSZSÉGKALAUZ DOSSZIÉ mappa

őszülés

Forrás: dailymail
Google Hírek ikon
Adja hozzá a Híreket a Google hírfolyamához