Ezeket látta már?

Teljesen másképp használjuk a fényvédőket, mint kellene - így a helyes!

bőrrák melanóma ellen fényvédő szűrővizsgálat

Egy friss kutatás szerint a magyarok közel fele nem használ fényvédő krémet. Összegyűjtöttük, mit érdemes tenni, ha meg akarjuk óvni bőrünket a káros sugaraktól.

Az Affidea Magyarország által készített friss, reprezentatív kutatás*[1] szerint a magyar lakosság mindössze 8 százaléka használ egész évben fényvédő krémet, 43 százalékuk csak nyáron figyel erre oda. A kutatásból kiderült, hogy a 11-15 óra közötti napozás szüneteltetése csak a megkérdezettek negyedére jellemző. Összegyűjtöttük, hogy mit érdemes tenni, ha meg akarjuk óvni bőrünket a káros sugaraktól.

Magyarországon több mint 30 000 fő hal meg évente daganatos megbetegedés következtében. A rendszeresen végzett ön- és szűrővizsgálatok életeket menthetnek, többek között a melanoma esetében is, amely a bőrdaganatok egyik típusa. A melanoma kialakulása mögött sok esetben a túlzásba vitt napozás áll, illetve a megfelelő fényvédelem hiánya. A magyar lakosság fényvédelemmel és napozással kapcsolatos attitűdjét és szokásait is vizsgálta az Affidea Magyarország országos, reprezentatív kutatása[1], mely szerint bőven van még hova fejlődnünk, ha bőregészségről és prevencióról van szó. A kutatásból kiderült, hogy a magyarok 43 százaléka csak nyáron használ fényvédő krémet, és csupán 8 százalékuk figyel erre oda télen is. Az erős napsütést mindössze 40 százalékuk kerüli, a 11-15 óra közötti napozás szüneteltetése pedig csak a megkérdezettek negyedére jellemző. A nőkről elmondható, hogy jobban odafigyelnek a bőrük egészségére, mint a férfiak.

Egész évben használjunk fényvédőt

A fényvédő krémek mindennapos használatát javasolják a szakemberek, függetlenül attól, hogy felhős vagy napos az idő, ugyanis védelmet nyújtanak az UV-sugarak ellen, lassítják a bőr öregedésének folyamatát és csökkentik a melanoma kialakulásának kockázatát. Éppen ezért egész évben ajánlott a fényvédő krémek használata, nem csak nyáron.

Fontos a rendszeres bőrgyógyászati szűrés

Az anyajegyek ellenőrzése nem csupán esztétikai kérdés, hanem az egyik legfontosabb megelőző intézkedés a bőrrák ellen, ezért a rendszeres anyajegyszűrést be kell építeni az egészségmegőrzési rutinba. Ez a vizsgálat segít felismerni az esetleges kóros elváltozásokat korai stádiumban, amikor még nagyobb eséllyel gyógyíthatók. A szűrés különösen fontos azok számára, akik fokozott kockázatnak vannak kitéve, például:

  • világos bőrű emberek;
  • akiknek a családjában előfordult már melanoma;
  • akik sok időt töltenek a napon vagy mesterséges UV-sugárzásnak (pl. szolárium) vannak kitéve;
  • akiknek sok anyajegyük vagy szabálytalan formájú anyajegyük van.

Az Affidea Magyarország célkitűzése, hogy minél több ember figyelmét felhívja a rendszeres bőrgyógyászati szűrés fontosságára.

„Az anyajegyszűrés rendkívül fontos a bőrrák korai felismerésében. A rendszeres bőrgyógyászati ellenőrzések lehetővé teszik az atipikus anyajegyek és a melanoma időben történő azonosítását és kezelését. Mindenkinek ajánlott legalább évente egyszer részt venni egy alapos bőrvizsgálaton, különösen azoknak, akiknek sok anyajegyük van vagy bőrrákra hajlamosító tényezőkkel rendelkeznek. Sajnos sokan még mindig nem veszik elég komolyan a rendszeres bőrvizsgálat fontosságát, pedig egy gyors, fájdalommentes szűrővizsgálat akár életeket is menthet” – tette hozzá Dr. Farczádi Enikő, az Affidea Magyarország onkológus szakorvosa.

Augusztus 13-án Váci Greens Egészségközpontban 15% kedvezménnyel vehetnek részt bőrgyógyászati szakrendelésen.

Bővebb információt a szűrővizsgálatokról itt talál.

*[1] A felmérés az Opinio piackutató applikációval készült 2024. május végén. A kutatás kérdéseire 981 fő válaszolt. Az eredmények országosan reprezentatívak a 16-69 éves, okostelefonnal rendelkező lakosságra kor, nem, iskolai végzettség, lakóhely településtípusa és régiója szerint.

Kövesse az Egészségkalauz cikkeit a Google Hírek-ben, a Facebook-on, az Instagramon vagy a Twitter-en, Tiktok-on is!

<KÖVETKEZŐ CIKK>

Bőrrák jelei az arcon: ha így néz ki a bőre, menjen orvoshoz!

Mi a Tünetkereső? Ingyenes tünetellenőrző, ami percek alatt segíthet beazonosítani a problémáját!



EGÉSZSÉGKALAUZ DOSSZIÉ mappa

bőrdaganatok

Forrás: Affidea
Google Hírek ikon
Adja hozzá a Híreket a Google hírfolyamához