Ezeket látta már?

6 tanács a bőrgyógyásztól - így védekezzen a nap káros sugarai ellen

bőrgyógyász tanács nap sugárzás védekezés leégés

Nem mindegy, hogyan tesz szert a szép, napbarnított bőrre.

A bőrünk nem felejt, így nagyon fontos, már gyermekkortól ügyeljünk a fényvédelemre. Ha valaki élete során többször leég, akkor a kedvezőtlen hatások összeadódnak, majd egy későbbi életkorban láthatóvá is válnak. Korai ráncosodás, máj- és öregségi foltok, egyenetlen bőrszín és a legveszélyesebb szövődmény, a bőrdaganat kialakulását is kockáztatjuk így. Sokszor azt hisszük, hogy védve vagyunk a nap alatt, hiszen bekentük magunkat napvédő krémmel, ám a következőkre gyakran nem figyelünk. Dr. Vincze Ildikó bőrgyógyász-kozmetológus, az Anyajegyszűrő Központ főorvosa elmondta, mire figyeljünk.

Elfelejt néhány testrészt

Talán jártunk már úgy, hogy például a vállunk vagy lábunk egyes részeire nem jutott naptej, vagy nem elég. Persze erről nem a krémezés során szereztünk tudomást, csak utólag, a nap végén egy fura alakban lepirult terület figyelmeztetett a hiányosságunkra. Gyakran azonban nem csak egyes területek, hanem teljes testrészeink maradnak védelem nélkül: a kopaszodó, vagy nagyon rövidre nyírt hajú férfiak például nem gondolnak a fejbőr napvédelmére, de nőknél is fontos a haj választékának vonalát bekrémezni. A fülcimpa és a lábfej szintén sokszor elfelejtett terület.

Túl későn használja a napvédőt

A napvédő krémeknek a felvitelt követően átlagosan fél órára van szükségük ahhoz, hogy megfelelően ki tudják fejteni hatásukat. Ezért nem jó megoldás, ha valaki a strandra érkezve, gyorsan vízbe csobbanás előtt sietve elkeni magán a fényvédőt. A legjobb, ha még indulás előtt, a lakásban alaposan eldolgozzuk a bőrön – ügyelve a gyakran elfeledett testrészekre is – és a strandon már csak időnként ismételjük a műveletet. A ruházattal ugyanis ledörzsölhetjük a krémet, illetve a vízálló terméket sem elég csak egyszer használni, több alkalommal – attól függően, hogy mennyit vagyunk vízben vagy mennyit izzadunk – a bőrt újra be kell kenni.

Fényvédelemre nem csak a strandon, vízparton van szükségünk, hanem mindig, ha a szabadban napon tartózkodunk. Akkor is használjunk tehát napvédő krémet, ha például sétálni vagy kirándulni indulunk.

Nem a bőrtípusának megfelelő az SPF

Hatféle bőrtípus létezik, Európában a 2-es és a 3-as fordul elő leggyakrabban. A 2-es világosabb bőrű, könnyebben leég, a 3-as könnyebben barnul. 30-as faktorszám alatti fényvédőt egyik bőrtípusnak sem javasolt használnia, világosabb bőrűeknek, gyerekeknek az 50-es javasolt. Az SPF mellett fontos még azt is megnézni, hogy a naptej az UV-A és az UV-B sugarak ellen egyaránt védelmet nyújtson. Előbbi a ráncosodásért, a bőr öregedéséért felel, utóbbi a leégést okozza.

A naptejre bíz mindent

Ha körültekintően, a fenti javaslatokat betartva használjuk is a naptejet, akkor is bánjunk óvatosan a napon töltött idővel. 11 és 15 óra között továbbra sem javasolt a tűző napon tartózkodni. Ez időre vonuljunk árnyékos helyre, de itt is kenjük be magunkat naptejjel, mert még a lombok között átszűrődő napfényben is leéghetünk.

Szemünk egészségét védjük jó minőségű, UV-sugarakat szűrő napszemüveggel, fejünket széles karimájú szalmakalappal. Különösen világos, érzékeny bőrűek számára javasolható az UV-szűrős ruházat viselése a vízparton és szabadtéri programok során.

Mit kenjen a leégett bőrre?

A napégés után kialakuló bőrtünetek rendkívül kellemetlenek lehetnek, és akár azt is megakadályozhatják, hogy felöltözzünk vagy aludjunk (hiszen a bőrünkhöz érő textilt irritálónak érezhetjük). Éppen ezért a legtöbb ember kész bármilyen módszert bevetni, hogy a tünetek csökkenjenek. Érdemes azonban kiemelni, hogy a legtöbb javasolt házi módszer csak a fájdalmas tüneteket enyhíti, de a gyógyulást nem igazán gyorsítja meg.

Az égett, meleg bőrnek általában nagyon jól esik a hűtés. Javasolják hideg tejtermékek, például tejföl vagy joghurt alkalmazását is, de azt is kipróbálhatjuk, hogy hideg tejbe egy puha törülközőt mártunk, és ezzel borogatjuk be az érintett testrészt. A tejtermékek nagyszerűen hűsítenek, zsírtartalmuk segíti enyhíteni a bőr szárazságát, húzódását, a bennük található egyéb hatóanyagok pedig serkenthetik a bőr megújulását.

Csodát azonban nem szabad várni tőlük, és a borogatást érdemes gyakrabban cserélni, mert a túlságosan vastag rétegek alatt nem tud lélegzeni a bőr, ez pedig kifejezetten lassíthatja a gyógyulást.

Szintén gyakran javasolt szer a napégés ellen az aloe vera. Ez a sivatagi eredetű növény rengeteg ásványi anyagot, vitamint, nyomelemeket, aminosavakat és regeneráló, gyógyító, gyulladáscsökkentő hatóanyagot tartalmaz, ráadásul kellemesen hűsít is. Számos napozás utáni termék egyik fő összetevője az aloe vera, de ha valakinek otthon van ebből a növényből, a leveléből kinyomott "zselét" is a bőrére teheti.

A gyógynövények közül még a körömvirágnak, a varázsmogyorónak, a kamillának tulajdonítanak gyógyító, gyulladáscsökkentő és regeneráló képességeket, de nem célszerű ezeket pont a leégett bőrünkön kipróbálni, mert az érzékeny, sérült bőrnél könnyen jelentkezhet allergiás reakció.

Kettős a jeges borogatás, a hideg vizes fürdő megítélése. A hideg mindenképpen enyhíti az égető, viszkető érzéseket, de a víz tovább is száríthatja a bőrt. Fürdés helyett inkább csak zuhanyozzunk, de a víz szárító hatását például zabpehellyel is ellensúlyozhatjuk!

A legrosszabb szerek a napégésre

Kaphatunk olyan tanácsot is, mely szerint alkohollal, citromlével, ecettel kell kezelni a leégett területet. Ezek azonban maximum néhány percnyi enyhülést nyújthatnak – köszönhetően hűvösségüknek –, de utána fokozhatják is a fájdalmakat, maró, szárító hatásuk miatt. Szintén szárító és irritáló lehet a sós vagy szódabikarbónás fürdő is, ezeket is inkább akkor próbáljuk ki, ha a bőrünk egészséges. Szintén tartózkodjunk minden olyan szertől, amely kicsit is dörzsölheti, marhatja a bőrünket.

A napégett bőrön ne használjunk glikolsavas, szalicilsavas kozmetikumokat, vagy olyanokat, amelyek retinoidokat tartalmaznak. Mosakodáshoz, zuhanyozáshoz ne használjunk szivacsot vagy luffát, még akkor se, ha egy-egy népszerű tanács szerint a bőr alapos ledörzsölése gyorsítja a "sérült" sejtek eltávolítását.

Lehetőleg kerüljük a vazelint vagy ásványi olajokat tartalmazó krémek használatát is, mert ezek nagyon jól "szigetelnek", így nemcsak elzárhatják a bőrt a levegőtől, lassítva annak gyógyulását, ráadásul a hőt is jobban megtartják.

Kövesse az Egészségkalauz cikkeit a Google Hírek-ben, a Facebook-on, az Instagramon vagy a Twitter-en, Tiktok-on is!

<KÖVETKEZŐ CIKK>

Így válasszon megfelelő fényvédő krémet - előzze meg a leégést és a melanómát

Mi a Tünetkereső? Ingyenes tünetellenőrző, ami percek alatt segíthet beazonosítani a problémáját!



EGÉSZSÉGKALAUZ DOSSZIÉ mappa

UV-sugárzás

Forrás: Anyajegyszűrő Központ
Google Hírek ikon
Adja hozzá a Híreket a Google hírfolyamához