Ezeket látta már?

Digitális kütyüvel a hiszti ellen: rövidtávú megoldás, hosszútávú gondok

gyereknevelés digitális eszköz kutatás

Ha egy gyermek figyelmét külső ingerekkel próbáljuk lekötni, nem tanulja meg, hogy ő hogyan irányítsa azt.

Magyar és kanadai pszichológusok egy friss kutatásuk során azt találták, hogy azok a gyerekek, akik digitális eszközt kapnak a kezükbe a dührohamaik csillapítása érdekében, nem tanulják meg, hogyan szabályozzák érzelmeiket, ez pedig hosszútávon súlyos viselkedési problémákhoz vezet.

Csak rövidtávon hatékony megoldás

“A dühkitörések és hisztik a gyermeki lét velejárói, azonban az, hogy a szülők hogyan kezelik ezeket, hatással lehet a gyermek érzelmi fejlődésére. Manapság a szülők gyakran digitális eszközökkel (tablettel, okostelefonnak) igyekeznek szabályozni gyerekeik negatív érzelmeit” – mondta Konok Veronika, a Frontiers in Child and Adolescent Psychiatry folyóiratban publikált tanulmány első szerzője, az ELTE Alfa Generáció Labor vezetője.

A gyerekeket lenyűgözik a digitális tartalmak, így ez egyszerű és rövidtávon hatékony módja annak, hogy leállítsuk a dührohamokat, eltereljük a figyelmüket. Az ELTE és a kanadai Sherbrooke-i Egyetem kutatói azonban arra számítottak, hogy a gyakorlatnak hosszú távon negatív következményei lehetnek.

Súlyosabb problémák

Feltételezésük megerősítésére végeztek egy felmérést 2020-ban, majd egy évvel később egy utánkövetést.

“Több mint 300 két és öt év közötti gyermeket nevelő kanadai szülő töltött ki egy kérdőívet, amely a gyermek és a szülő médiahasználati szokásait (köztük az úgy nevezett szülői digitális érzelemszabályozást vizsgálta” – mesélte Caroline Fitzpatrick, a kanadai kutatócsoport vezetője, a Sherbrooke-i Egyetem professzora.

Azt találták, hogy a szülők akkor alkalmazták gyakrabban a digitális érzelemszabályozást, ha gyermeküknek több érzelemszabályozási problémája volt egy évvel korábban. Azonban ez a stratégia a már meglévő probléma súlyosbodásához vezetett: amikor a szülők gyakrabban alkalmazták a digitális érzelemszabályozást, a gyerekek gyengébb indulatkezelési készségeket mutattak. Ez abban mutatkozott meg, hogy a szülők értékelése alapján a gyerekek dühösek/ frusztráltak lettek, ha valamit nem engedtek meg nekik (például nem ehettek több nassolnivalót, nem kaphattak meg egy új játékot, vagy nem maradhattak fent este).

A szülői digitális érzelemszabályozás a későbbiekben nem csak az érzelmek, de más kognitív folyamatok, például a figyelem szabályozását is negatívan befolyásolta, hiszen ha a gyermek figyelmét mindig külső ingerekkel próbáljuk lekötni, akkor nem tanulja meg, hogy ő maga hogyan irányítsa azt.

“Fontos, hogy szülőként ne kerüljük el azokat a helyzeteket, amelyek frusztrálóak lehetnek a gyermek számára. A gyerekeknek meg kell tanulniuk, hogyan kezeljék a negatív érzelmeiket. Ebben a tanulási folyamatban a szüleik segítségére van szükségük, nem pedig egy digitális eszközre” – jegyezte meg Konok Veronika.

Inkább így kezeljük a hisztit

A kutatók azt javasolják, hogy a szülők támogassák gyermekeiket a nehéz helyzetekben, segítsenek felismerni érzelmeiket, és tanítsák meg azokat kezelni. Ehhez egy módszer lehet, ha a szülő visszatükrözi a gyermek érzelmeit, például azt mondja a síró gyereknek: “Szomorú vagy, mert…”. A gyerek így megtanulja felismerni saját érzelmeit, ami előfeltétele annak, hogy szabályozni is tudja őket.

A gyermekek mellett azonban a szülőket is támogatni kell abban, hogy kezelni tudják ezeket a helyzeteket.

“Fontos lenne, hogy a családokkal foglalkozó egészségügyi szakemberek tájékoztatást adjanak arról, hogyan segíthetnek a szülők gyermekeiknek érzelmeik kezelésében anélkül, hogy táblagépet vagy okostelefont adnának nekik” – magyarázta Caroline Fitzpatrick.

A kutatók szerint az eredmények alapján új terápiás és tanácsadási módszereket lehetne kidolgozni a szülők számára.

Tudatosítani kell a szülőkben, hogy a kütyük csak rövid távon segítenek a hisztin, hosszú távon súlyosbítják a problémákat. Ezzel a szemléletformálással sokat lehetne javítani a gyerekek mentális egészségén, és csökkenteni a problémás digitális eszközhasználatot.

Kövesse az Egészségkalauz cikkeit a Google Hírek-ben, a Facebook-on, az Instagramon vagy a Twitter-en, Tiktok-on is!

<KÖVETKEZŐ CIKK>

Hogyan találjuk meg a hangot kamasz gyerekünkkel? Íme 11 tipp

Mi a Tünetkereső? Ingyenes tünetellenőrző, ami percek alatt segíthet beazonosítani a problémáját!



EGÉSZSÉGKALAUZ DOSSZIÉ mappa

gyereknevelés

Forrás: ELTE TTK Etológia Tanszék
Google Hírek ikon
Adja hozzá a Híreket a Google hírfolyamához