Ezeket látta már?

Csípőficam: ezért fontos a csecsemőkori szűrővizsgálat

csípőficam csecsemő szűrővizsgálat ultrahang

Felnőttkorra már súlyos szövődményei lehetnek.

A csecsemőkori csípőszűréssel időben kiszűrhetők a csípőízület rendellenességei, és megelőzhetők a fiatal felnőttkorra kialakuló súlyos szövődmények, a csípőfájdalom és járásnehezítettség. Dr. Bánhegyi Barbarát, a Gyermekgyógyászati Központ radiológus szakorvosát arról kérdeztük, miért van szükség a babák fizikális vizsgálata mellett az ultrahangos szűrésre is.

A csípőrendellenességek korai szűrésének jelentősége

Bicebóca – mondták régen a sántító, bicegő emberre a népnyelvben. Móra Ferenc Kincskereső kisködmön című ifjúsági regényében pedig külön fejezetet szentel a feltehetően csípőfejlődési rendellenesség miatt sántító, mankót használó kisfiú történetének. A csípőt érintő rendellenességek sajnos nem feltétlenül ismerhetők fel a szülő számára, ezért gondos fizikai vizsgálat, valamint kiegészítő ultrahangvizsgálat is szükséges ahhoz, hogy időben kiszűrhessük és kezelhessük őket – hangsúlyozza dr. Bánhegyi Barbara, a Gyermekgyógyászati Központ szakembere.

Miért van jelentősége az ultrahangvizsgálatnak is?

Magyarországon a csípőficam szűrése egy életkorhoz kötött szűrővizsgálat. Az első csípővizsgálatra a gyermek születését követő napokban kell sort keríteni, amit a hazaadás után 4-6 hetes korban kell megismételni, majd 4-6 hónapos korban újabb ismétlő vizsgálatra kerül sor.

„Fontos tudni, hogy a csípőszűrés nemcsak a ficam, hanem az ún. éretlen csípő (csípő diszplázia) időben történő felismerése miatt is fontos. Normál esetben a combcsont feje a medencecsont mélyedésében, az ízületi vápában ül. A combfej egy ún. gömbízület, ami különböző irányokban képes mozogni, de mindig a vápában marad. Fejletlen csípő esetében azt tapasztaljuk, hogy bár a combcsont feje a vápában van, de annak sekélysége miatt könnyen kicsúszik vagy kinyomható belőle. A csípőficamot az különbözteti meg ettől az állapottól, hogy a combcsont feje nem a vápában, hanem felette helyezkedik el. Ez utóbbi szerencsére egy viszonylag ritka állapot.”

A csípődiszplázia diagnózisa az első 4 hónapban ultrahanggal, majd a combfej csontosodása után (~ 4-6 hónap) röntgenfelvétellel igazolható. A csípő ultrahangos szűrővizsgálatát 4-6 hetes korban ajánlott elvégezni. A szonográfiás vizsgálat azért is fontos, mert – szemben a csípőficammal – a diszpláziának nincsenek jellegzetes tünetei, és előfordulhat, hogy a rendellenesség a gyermekortopédiában jártas szakorvos előtt is rejtve marad. Azok esetében, akiknél a fizikális vizsgálat nem mutatott ki eltérést, ám magas kockázatúnak számítanak, mindenképpen javasolt a hathetes korban elvégzett ultrahangvizsgálat is a csípő fejlettségének pontos detektálásához – hangsúlyozza Bánhegyi doktornő. Ide tartoznak azok a gyermekek, akiknek a családjában már előfordult ez a rendellenesség, illetve javasolt a vizsgálat a várandósság és szülés kapcsán jelentkező komplikációk (farfekvés, ikerterhesség, téraránytalanság, magzati kényszertartás) esetén is, hiszen ezek szintén befolyásolja a csípőízület fejlődését.

A csípőultrahang akár többször is elvégezhető, teljesen fájdalommentes és biztonságos vizsgálat. A gyermeket derékig le kell vetkőztetni, és egy speciális fektető ágyban oldalt fekvő helyzetben nézzük meg a jobb, illetve a bal oldali csípőt alkotó struktúrákat, a csontos és porcos részek fejlettségét.

Hogy kezelik a csecsemőkori csípőproblémákat?

Dr. Bánhegyi Barbara hangsúlyozza korai felismerés jelentőségét, hiszen az időben felfedezett és kezelt csecsemőkori csípőproblémák jól gyógyíthatók, az ízületek terhelhetőségének romlása, a korai ízületi porckopás és az ezzel járó fájdalom és mozgáskorlátozottság megelőzhető. Ha a vizsgálat során eltéréseket tapasztalunk, akkor ortopéd szakorvoshoz irányítják a szülőket a babával. A szakorvos enyhébb esetben speciális tornagyakorlatokat, illetve terpeszpelenka használatát javasolhatja. Súlyosabb esetben egy puha pozícionáló eszköz, az ún. Pavlik kengyel használata is szükséges lehet, amivel az alsó végtagokat megfelelő helyzetben pozicionálva biztosítható a csípőízület normális fejlődése. Ha a csípőficamra későn derül fény, vagy a konzervatív kezelés lehetőségei kimerülnek, 5-6 hónapos kor után már csak a sebészeti beavatkozás jelenthet megoldást.

Kövesse az Egészségkalauz cikkeit a Google Hírek-ben, a Facebook-on, az Instagramon vagy a Twitter-en, Tiktok-on is!

<KÖVETKEZŐ CIKK>

Ezzel az egyszerű gyakorlatsorral megelőzheti gyermeke csípőízületi problémáit

Mi a Tünetkereső? Ingyenes tünetellenőrző, ami percek alatt segíthet beazonosítani a problémáját!



EGÉSZSÉGKALAUZ DOSSZIÉ mappa

csecsemő

Forrás: Gyermekgyógyászati Központ
Google Hírek ikon
Adja hozzá a Híreket a Google hírfolyamához