Disszociatív zavarok

Az emlékezet olyan zavarai, amelyek a valóságtól való menekülés akaratlan, és sokszor egészségtelen útjait választják. A disszociatív zavarban szenvedő egyén „szétkapcsol”, a gondolatok, memória, a környezet, az önazonosság és a cselekedetek akár teljességgel szétválnak egymástól.

A tünetek "színesek" lehetnek: a másodlagos, alternatív személyiségtől kezdve az emlékezetzavarokig. Sok esetben valamely elszenvedett trauma következményei. Erősen stresszes időszakok felerősíthetik a tüneteket, és maga a zavar a hétköznapi tevékenységeket is komoly mértékben érintheti, ronthatja.

A disszociatív zavar kezelésében pszichoterápiás módszer és gyógyszeres kezelés is szerepet kap. Kezelése nem egyszerű, de megfelelő megküzdési stratégiákkal egészséges, termékeny életet lehet élni.

Tünetek

Memóriazavar, memóriavesztés

Szorongás, depresszió, öngyilkossági késztetés

Az önazonosság elvesztésének érzése, mintha lekapcsolták volna saját magáról

A környezet személyeinek és tárgyainak torzulása, szürreális érzékelése

Súlyos stressz, kapcsolati zavarok, egyéb pl. munkahelyi stb. zavarok, problémák

A pszichiátria három nagyobb típust különít el a disszociatív zavaroknál:

Disszociatív amnézia: fő tünete a memória, az emlékezés zavara. Ez nem azonosítható a szokásos feledékenységgel. Bizonyos nevek, események kiesnek a meóriából, főként ha valamilyen traumával voltak kapcsolatosak. Egy ilyen epizód eltarhat percekig, órákig, de akár napokig, vagy ritkábban bár, de hosszabb ideig is.

Disszociatív identitás-, önazonosság zavar. Olyan, mintha az illetőnek több személyisége lenne. Mindegyiknek "saját neve van", önálló jellemzői, különbség lehet közöttük nemben, hangmagasságban, szokásokban stb. Ezeknél az embereknél memóriazavar is előfordulhat.

A személyiség elvesztése, az ún. deperszonalizációs, derealizációs zavar. Jellemző vonása a "lekapcsoltság" érzése, mintha magunkat kívülről szemlélnénk, gondolatainkat, cselekedeteinket, akár egy filmet. A többi embert csak ködösen, álomszerűen látjuk élni, mozogni. Mintha a világ elvesztené realitását. A tünetek általában rövid ideig tartanak, de hosszú éveken át visszatérhetnek.

Okok

A disszociatív zavarok hátterében sokszor valamilyen gyermekkori zavar, trauma áll. Ez lehet testi fájdalom, kínzás, szexuális bántalmazás, érzelmi erőszak, esetleg félelmet keltő, vagy kiszámíthatatlan otthoni körülmények, háborús környezet.

A gyermek sokkal alkalmasabb arra, hogy ezeket a problémákat megpróbálja magától eltávolítani, távol tartani. A traumát esetleg úgy éli meg, mintha az nem vele, hanem egy másik emberrel történt volna meg. Ha egy gyermek megtanul így védekezni a traumák ellen, lehet hogy egész életében ezt fogja alkalmazni.

Szövődmények, társult zavarok

Önveszély/es cselekedetek

Öngyilkossági késztetés

Szexuális zavarok, túlzott szexualitás, vagy éppen elkerülő viselkedés

Alkoholizmus, szerhasználat

Depresszió, szorongás

Poszt-traumás stressz

Személyiségzavarok

Alvászavarok, rémálmok, álmatlanság, alvajárás

Evészavarok

Súlyosabb fejfájás

Diagnosztikus lehetőségek

E zavarok diagnózisára nincsen sem laborteszt, sem képalkotó vizsgálat. Az orvost (pszichiáter) főként a kikérdezés, a betegségtörténet és a tünetek igazítják el. Természetesen ki kell zárni a fizikális betegségeket, pl. fejsérülés, egyes agyi betegségek, mérgezés, alvásmegvonás stb. Ezek is okozhatnak hasonló tüneteket. Ha ezek már kizárhatóak, akkor felmerül a disszociatív zavarok lehetősége.

Mivel a diagnózis meglehetősen hosszadalmas, csak egy példával illusztráljuk.

Disszociatív emlékezetzavar

Több olyan (traumás, stresszes) epizód átélése, ahol az illető fontos személyes adataira, élettörténetére nem emlékszik, nem képes azokat felidézni. A memóriavesztés olyan mértékű, hogy feledékenységgel nem magyarázható.

A memória zavara nem kapcsolatos poszttraumás stresszel, vagy alkohol- ill. droghatással, fejsérüléssel, vagy bármely egyéb idegrendszeri betegséggel kapcsolatos zavarral.

Az emlékezetzavarral járó epizód rendkívüli nehézséget, problémát okoz a személyes kapcsolatokban, munkával összefüggő, vagy egyéb mindennpao tevékenységekben.

Hogyan kezelhetőek?

A disszociatív zavarok elsődleges kezelési módja a pszichoterápia. Másképpen beszélgető terápiának is nevezhetjük (Tringer: gyógyító beszélgetés) vagy konzultációs terápiának, amelyben az illető a problémáiról beszélget a pszichiáterrel, vagy klinikai pszichológussal.

A terápiás szakember megpróbálja megérteni az állapot mögött rejtőző okokat, és megküzdési stratégiák kiépítésében segít. Beszélgethetnek a (gyermekkorban) átélt traumáról, de csak akkor ha már kiépültek a megküzdési stratégiák, és kellően megbízik az illető a terapeutában.

E zavarok kezelésére nincsen gyógyszer, de antidepresszánsok, szorongásoldók, antipszichotikumok alkalmasak lehetnek egyes tünetek mérséklésében.

Megelőzés, lehetséges?

A kérdés azért igazán nehéz, mert itt szülő-gyermek kapcsolatról is beszélünk. A bármilyen módon bántalmazott, traumát, stresszt átélt gyermek esetén a szülőnek kell helyesen felismerni a helyzetet és segítséget keresni.

A segítő személy esetén az egyik legfontosabb a bizalom. A segítő lehet egy közeli barát, orvosunk, vagy valaki pl. az egyházközségből, egyéb közösségből. Meg kell keresni a helyi segítő csoportokat, családterapeutákat.

Az orvos is szakszerű támogatást tud ebben nyújtani, akár a közvetlen trauma, stressz átélését követően, gyermekpszichiáterhez, (klinikai) gyermekpszichológushoz küldi a beteget, adott esetben a gyermeket – és a szülőt is.

forrás: Mayo Clinic, MSD Orvosi Kézikönyv