Nagyothallás

A halláskárosodás a hallóképesség csökkenését, a süketség hallásmaradványt vagy a hallás teljes hiányát jelenti. Nagyothallók azok a betegek, akiknél a halláskárosodás mértéke mindkét fülön 30-90 dB között van.

A nagyothallás előfordulása

Az Amerikai Egyesült Államokban több mint 28 millió halláskárosodott ember él. A nagyothallás leginkább az időseket érinti, a 65 év felettiek 30-40%-ának van jelentős halláskárosodása.

A nagyothallás okai

Az okokat lokalizáció és típus szerint lehet csoportosítani. A külső hallójárat mechanikai elzáródása vezetéses hallásvesztést okoz. Kiválthatja a felgyülemlő fülzsír (cerumen), vagy akár tumor is.

A középfülben kialakuló vezetéses típusú halláscsökkenés oka általában a dobüregben felszaporodó folyadék, amelyet leggyakrabban az Eustach-kürtöt érintő fertőzés okozza (középfülgyulladás).

Nagyothallást okozhat a belső fül szőrsejtjeinek, a hallóidegeknek vagy az agyban levő hallópályáknak a sérülése is, ez az úgynevezett szenzoros halláskárosodás. Az érzékelő struktúrák gyógyszerek, fertőzések, daganatok vagy koponyasérülések következtében károsodhatnak.

A nagyothallás kiváltó okai közül a leggyakoribbak a kor (rugalmatlanná válnak a hallásban résztvevő anatómiai képletek), a zaj (a belsőfül szőrsejtjei elpusztulnak), a hirtelen zajártalom (általában csak átmeneti nagyothallást okoz) és az otoszklerózis (a kengyel elcsontosodása).

A nagyothallás tünetei

A korral és a zajjal járó halláskárosodás kezdetben tünetmentes, ezért észrevétlen. Elsősorban a magas frekvenciák hallása csökken, ami a beszéd megértését nem zavarja. Később terjed rá a 4-6000 Hz frekvencia alatti tartományokra, ami már jól elhatárolható halláskiesést okoz. Zajártalom kapcsán gyakori a magas frekvenciájú fülcsengés (tinnitusz) és a beszédértési nehézségek megjelenése is, ami ha csak átmeneti, akkor figyelmeztető jelnek tekinthető.

A nagyothallás diagnózisa

A hallásvizsgálat első lépése az audiometria. Ennek során a beteg fejhallgatót vesz fel, amelyből különböző magasságú (frekvenciájú) és erősségű hangokat adnak mindkét fülére felváltva. A vizsgált személy jelzi, hogy melyik fülében, mikor hallja a hangot. Ez alapján minden hangmagasságban megállapítható, hogy mi az a minimális hangerő, amit a beteg még meghall. Az eredményeket a normálisnak tekintett hallással összehasonlítva jelenítik meg.

Timpanometriával megállapítható, hogy mennyire jól jut át a hang a dobhártyán és a középfülön. Mivel a vizsgálathoz nincs szükség a vizsgált személy aktív részvételére, ezért gyakran alkalmazzák gyermekek vizsgálatában. Egy mikrofont és hangforrást is tartalmazó, a hallójárat falához jól illeszkedő eszközt helyeznek a külső hallójáratba, majd az ebből kibocsátott hanghullámok visszaverődnek a dobhártyáról, a visszaverődés mértéke attól függ, hogy az eszköz a hallójáratban levő nyomást hogyan változtatja. A vizsgálat kóros eredménye vezetéses halláskárosodást valószínűsít.

A Rinne hangvilla segítségével megállapítható, hogy a betegnek szenzoros vagy vezetéses halláskárosodás van. Összehasonlítják, hogy a beteg légvezetéssel vagy csontvezetéssel hallja jobban a villa hangját. Az előbbihez a hangvillát a fül elé teszik, az utóbbihoz pedig a villát a koponyacsonthoz (processus mastoideus) érintik, ezáltal a hang elkerüli a középfület, és közvetlenül a belső fülbe érkezik. Ha ilyen módon a beteg meghallja azt a hangot, amit a fülén keresztül nem, akkor vezetéses típusú a nagyothallás. Ha mindkét módon közvetített hang hallása egyformán csökkent, akkor a károsodás szenzoros vagy vegyes. A szenzoros halláskárosodottakban további vizsgálatra lehet szükség a háttérben levő egyéb súlyos állapotok, például a Méniére-betegség vagy az agytumor felderítésére.

A nagyothallás terápiája

A halláskárosodás kezelése oki jellegű. Fertőzéses ok esetén a kiváltó fertőzést kell kezelni. Ha az ok, a középfülben felgyülemlett folyadék, akkor szükség lehet egy kis cső elhelyezésére a dobhártyában (timpanosztómia). A fülkürtöt elzáró tumorokat eltávolítják. Az autoimmun betegségek okozta rendellenességeket kortikoszteroidokkal kezelik. Ha a dobhártya vagy a középfül csontjai megsérülnek, helyreállító műtétre lehet szükség. Otoszklerózis esetében a kengyel eltávolítása vagy mesterséges pótlása jön szóba.

A halláskárosodás egyéb okainak többsége nem gyógyítható. Ezekben az esetekben a kezelés célja a halláskárosodás tüneti kezelése hallókészülékkel. Súlyosabb esetekben sokat segíthet a cochleáris-implantátum (belső fülbe helyezett elektróda).

A nagyothallás megelőzése

Az erős zaj kerülendő, szükség esetén füldugó, vagy fülvédőt kell használnia annak, aki hosszabb ideig ki van téve az erős zajnak. Fejhallgatóval történő zenehallgatásnál a hangerőt alacsony szintre kell beállítani.

Forrás:

Ribári Ottó: Fül-Orr-Gégészet; Mark H. Beers: MSD Orvosi kézikönyv a családban