Ezeket látta már?

Krónikus vesebetegség kezelése: ami az egyik beteget gyógyítja, a másiknak árthat is

vesebetegség oka jele cikrobetegség szövődmény

Fontos meghatározni, hogy önmagában vagy egy másik betegség szövődményeként alakult-e ki a betegség.

A vesebetegség, majd az ennek következtében kialakuló veseelégtelenség kapcsán a legtöbb ember egyből összerezzen és a vesék leállására gondol. Pedig a krónikus vesebetegségnek több fázisa van, melyek közül a legvégső stádiumban kell attól tartani, hogy veséink teljesen felmondják a szolgálatot. Szerencsére a korai stádiumokban, egy időben felismert vesebetegségnél az egészségromlás lelassítható, sőt esetenként szinte meg is állítható.

A krónikus vesebetegség kezelésének különbségei, kialakulásuk szerint

  •  A krónikus vesebetegség világszerte, mintegy 800 millió beteget érint, az emberek nagyjából 10 %-át.
  • Rendkívül gyakran fordul elő a cukorbetegeknél: 3 diabéteszes felnőttből 1 krónikus veseelégtelenségben is szenved.
  • A krónikus vesebetegséggel történő megbetegedések 44%-a diabétesz miatt alakul ki.
  • A magas vérnyomás (a cukorbetegség után) a krónikus vesebetegség második leggyakoribb kiváltó oka: a magas vérnyomással rendelkező betegek 20%-ának van krónikus vesebetegsége.

A vesebetegek kezelése természetesen attól is függ, milyen stádiumban van a betegség, minden egyes stádiumban másra van szükség a gyógyításhoz, de az igazán meghatározó különbség nem ebben rejlik. A krónikus vesebetegség kialakulásának módja az, ami nagy eltéréseket eredményezhet a betegek terápiájában, ezért a sikeres kezelés érdekében minden esetben mérlegelni kell, hogy hogyan alakult ki a betegség.

Többféleképpen is kialakulhat krónikus vesebetegség?

A krónikus vesebetegség általában az idősebb korosztálynál fordul elő, a 65 és 74 év közötti férfiak 20%-át, az ugyanilyen idős nőknek pedig 25%-át érinti. Maga az életkor is egy jelentős rizikótényező, de számos más oka is lehet annak, hogy valaki vesebeteggé válik.

Nagyon gyakori például, hogy a krónikus vesebetegség más betegségek szövődményeként alakul ki; az esetek döntő többségében a magas vérnyomás, diabétesz vagy szív- és érrendszeri problémák társbetegségeként.

Ugyan ritkábban, de a krónikus vesebetegség felléphet még veleszületett vese- rendellenesség vagy genetikai hajlam miatt is, ha például felmenőinknek is voltak már veseproblémái.

De mi köze a cukorbetegségnek, a magas vérnyomásnak vagy a keringésemnek a veséimhez?

A cukorbetegség azért vezethet veseproblémákhoz, mert a tartósan magas vércukorszint számos szervünket károsíthatja, többek között a veséinket is. Mivel a vesék szűrő feladatukat a bennük található milliónyi hajszálér segítségével látják el, ha ezek a hajszálerek sérülnek, a vese működése is kárt szenved. Amikor a magas vércukorszint állandósul szervezetünkben, az a vesében található vérereket roncsolja, így a vesét behálózó hajszálerek beszűkülhetnek, majd el is záródhatnak, később pedig felhasadhatnak. A vesék károsodásának eredményeképpen salakanyagok maradhatnak vissza a szervezetben, miközben fontos tápanyagok elvesznek.

A magas vérnyomás kétféleképpen okozhat problémát veséink működésében: úgy, hogy beszűkíti a vesébe vezető artériákat, és emiatt akadályozza a salakanyagok szűrését; illetve úgy, hogy közvetlenül a vesén belüli ereket károsítja. A csökkent vérellátás következtében a veseműködés hatékonysága csökken, és a vese, nem távolítja el a teljes folyadékfelesleget. Az így visszatartott folyadék és nátrium miatt még magasabb lesz a vérnyomás is, és a vesék tovább károsodhatnak.

Szív- és érrendszeri problémák, például szívelégtelenség esetén, pedig azért áll fenn a vesebetegség kialakulásának esélye, mert szívünk felelős veséink megfelelő véráramlásáért. Ha tehát a szív funkciója sérül, akkor ez nem biztosított. Az elégtelen véráramlás miatt pedig egy idő után sajnos a vesék egészsége is megromlik, és idővel nem tudják jól ellátni feladatukat.

A krónikus vesebetegséget a kiváltó októl függetlenül, ugyanúgy kell kezelni?

A vesebetegség kezelésének azért fontos meghatározója, hogy önmagában vagy egy másik betegség szövődményeként alakult-e ki, mert, ha egy másik betegség, például cukorbetegség, magas vérnyomás vagy szívelégtelenség miatt jött létre a veseprobléma, akkor az eredeti betegségeket is kezelni kell. Ha az alapbetegség kezeletlenül marad, akkor újra és újra problémát fog okozni, újra és újra létrehozza azt a jelenséget, ami eredetileg is rontott a vesék állapotán, és a veseelégtelenséget kiváltotta. Így hiába kezelnék a veseproblémát önmagában, a terápia nem lenne elég hatásos, nem tudnának kellő eredményeket elérni.

Attól függően, hogy melyik betegség váltotta ki a krónikus vesebetegséget, különbözhet a kezelés néhány alappillére is. Sőt, (amennyiben szükséges) a gyógyszeres kezelést is befolyásolja ez a körülmény. Egyes veseproblémákra felírt gyógyszerek rossz hatással lehetnek a cukorbetegségre, magas vérnyomásra vagy szív-és érrendszeri állapotunkra, vagy rossz kölcsönhatásba léphetnek a felsorolt betegségekre szedett gyógyszerekkel, így ezeket is összhangba kell hozni, gondosan kell mérlegelni, melyik gyógyszert kaphatja a beteg.

Látható, hogy a terápia rengeteg eleme különbözhet egyes vesebetegeknél: az étrendtől, a mozgásterápián át a felírt gyógyszerekig, hiszen más egy cukorbeteg vesebarát étrend és más egy általános vesebarát diéta, más mozgástervet írhatunk fel egy szívelégtelen vesebetegnek, mint egy keringési problémáktól mentes páciensnek. A krónikus vesebetegségre hatványozottan igaz ezért, hogy a siker érdekében teljesen egyénre szabott, komplex kezelése tervet kell kialakítani minden beteg számára!

Összegezve

  • A vesebetegség kialakulhat önmagában vagy más betegség szövődményeként.
  • A krónikus vesebetegségnek több fázisa van, a legvégső stádiumban vesék elállhatnak.
  • Az életkor jelentős rizikótényező, de más okok is vezethetnek a vesebetegség kialakulásához.
  • Magas vérnyomás, diabétesz vagy szív- és érrendszeri problémák gyakori kiváltó okai a betegségnek.
  • Az alapbetegség kezelése kulcsfontosságú a veseprobléma sikeres terápiájában.

Kövesse az Egészségkalauz cikkeit a Google Hírek-ben, a Facebook-on, az Instagramon vagy a Twitter-en, Tiktok-on is!

Nem hall rendesen? Meglepő, de ezzel a tünettel is jelezhet a vesebetegség!

Nem hall rendesen? Meglepő, de ezzel a tünettel is jelezhet a vesebetegség!

Mi a Tünetkereső? Ingyenes tünetellenőrző, ami percek alatt segíthet beazonosítani a problémáját!



EGÉSZSÉGKALAUZ DOSSZIÉ mappa

vesebetegség

Forrás: EgészségKalauz
Google Hírek ikon
Adja hozzá a Híreket a Google hírfolyamához