Ezeket látta már?

Ha ezt a 3 tünetet egyszerre érzi, ne halogasson, rögtön hívjon mentőt!

légszomj tüdőembólia életveszélyes tünet

Ha nem kap azonnali orvosi segítséget, nagy baj lehet.

Ha vérrög jut a tüdőbe és elzár egy eret, hirtelen légszomj alakul ki, az érintett pedig elájul és összeesik.

A vérünk – mint azt már jól tudjuk – nem homogén folyadék, hanem számtalan különböző sejt és molekula halmaza. Ezek között a sejtek között megtalálhatjuk az oxigén szállításáért felelős vörösvérsejteket, az immunrendszer részeinek tekinthető fehérvérsejteket, melyek fő feladata, hogy a szervezetünkbe kerülő kórokozókkal felvegyék a harcot, illetve az úgynevezett vérlemezkéket is, melyek a véralvadásban játszanak igen fontos szerepet.

Vérrögök kialakulása

A vérlemezkék képesek összetapadni, ezzel pedig elzárni a vér útját, például akkor, ha megsérülünk, megvágjuk magunkat. Ezzel a tulajdonságukkal védik a szervezetünket, hogy ne veszítsünk túl sok vért. Azonban a vérlemezkék időnként akkor is összetapadhatnak, ha ezt külső hatás nem teszi indokolttá. Ilyenkor vérrög jöhet létre az éren belül. Ennek komoly veszélyei lehetnek, hiszen a vérrög akadályozhatja, lassíthatja, sőt akár teljesen el is zárhatja a vér útját.

Vérrög a vérér falán: trombózis

A thrombus tehát tulajdonképpen a vérrög maga, a trombózis pedig az a jelenség, amikor a vérrög az éren belül, általában annak falára tapadva jön létre. Ez a leggyakrabban az alsó végtag vénáiban történik meg, ám szinte minden érben kialakulhatnak a vérrögök. A nagyobb erekben a vérrög lassíthatja, akadályozhatja a vér megfelelő áramlását, a kisebb erekben pedig a kialakuló vérrög akár teljesen el is zárhatja azt.

Ez visszafordíthatatlan károsodásokkal, a sejtek pusztulásával is járhat, hiszen az oxigénben és tápanyagokban gazdag vér nem jut el a szövetekhez . Sőt, időnként életveszélyes állapotot is okozhat, hiszen a vérrög akár a szív vagy az agy vérellátását is akadályozhatja. Ugyanakkor, a vérrög a kialakulása helyén vénás gyulladást, és azzal összefüggve fájdalmakat, kellemetlenségeket okozhat.

Nem csak vérrög okozhat embóliát

Az embólia tulajdonképpen összefoglaló fogalom, mely minden olyan apró "tárgyra" vonatkozhat, mely a vérérben a vér áramlását akadályozhatja. A szabadon lévő szövet- vagy anyaghalmaz lehet például a vérér faláról levált vérrög, de egyéb embolusok is léteznek, például zsír- vagy koleszterindarabkák, gázbuborékok, csontszilánkok, sőt idegen testek is (pl. lőtt sebeknél a golyóból leszakadó darabka). Ezek mind elzárhatják a vér útját, akadályozhatják a véráramlást, a sejtek károsodását idézve elő.

Bármely, a vérben szabadon keringő darabka okozhat életveszélyt: az embolusok ugyanis a vérerek hálózatán keresztül a tüdőbe is eljuthatnak, és ott elzárhatják a tüdőartériát. Ez oxigénhiányos állapottal, eszméletvesztéssel, sőt akár hirtelen halállal is járhat. A tüdőembólia rendkívül komoly egészségügyi vészhelyzet, mely azonnali orvosi beavatkozást igényel.

Kiket érint leggyakrabban a tüdőembólia?

A tüdőembólia leggyakrabban azokat az ágyhoz kötött betegeket illetve a kezeletlen, vaskos visszeres panaszokkal küzdőket érinti, akiknél a szükséges mozgás hiányában mélyvénás trombózis alakul ki, illetve azoknál, akik visszérgyulladással küzdenek. Emellett hosszabb repülőutakon és állandó ülőmunkát végzőknél is gyakori. Ha a lábból kiinduló vérrögök eltömítik a tüdőartériát, a beteg élete is veszélybe kerülhet.

A tüdőembólia tünetei

A leggyakoribb tünet a fulladás, amit gyakran kísérnek mellkasi fájdalmak és vérköhögés. Ha ezeket a tüneteket észleljük magunkon, azonnal kérjünk orvosi segítséget.

Összegezve

  • A vérrögöt az ereken belül keringő vérlemezkék összetapadása okozza.
  • A vérrög akár a szív vagy az agy vérellátását is veszélyeztetheti.
  • A tüdőembólia azonnali orvosi beavatkozást igényel.
  • A mélyvénás trombózis alakulhat ki ágyhoz kötött betegeknél és kezeletlen visszeres panaszokkal küzdőknél.
  • A leggyakoribb tünet a tüdőembólia esetén a fulladás, a mellkasi fájdalmak vagy a vérköhögés.

Olvasta már?

Kövesse az Egészségkalauz cikkeit a Google Hírek-ben, a Facebook-on, az Instagramon vagy a Twitter-en, Tiktok-on is!

Ennek a tüdőbetegségnek a tünetei szívrohamra hasonlíthatnak - így ismerheti fel!

Ennek a tüdőbetegségnek a tünetei szívrohamra hasonlíthatnak - így ismerheti fel!

Mi a Tünetkereső? Ingyenes tünetellenőrző, ami percek alatt segíthet beazonosítani a problémáját!



EGÉSZSÉGKALAUZ DOSSZIÉ mappa

#sürgősségi

Forrás: EgészségKalauz
Google Hírek ikon
Adja hozzá a Híreket a Google hírfolyamához