Ezeket látta már?

Visszeres lábak - van, hogy egyedül a kompressziós harisnya nem véd a trombózis ellen

Visszér kompressziós harisnya trombózis gyógyszer

A visszértágulatok egyik legveszélyesebb szövődménye a mélyvénás trombózis, ám előfordulhat, hogy a kompressziós harisnya nem véd meg a vérrögöktől.

A kompressziós harisnyákat elsősorban visszeres panaszok esetén szokták javasolni, ugyanis a visszerek tágulata során vénás pangás alakul ki. A kompresszió hatására a felületes vénákat összenyomjuk, ezzel megszüntetjük bennük a keringést, így a mélyvénákban felgyorsul a vénás áramlás, ami csökkenti a súlyos vénás pangást a végtagban, és javítja a vérellátását.

Harc a visszerek ellen

A kompressziót elérhetjük speciális gyógyharisnyával, illetve megfelelően feltett rugalmas pólyával – ez utóbbinál az első alkalomkor érdemes orvosi segítséget kérni, hiszen nem mindegy, hogyan is tekeri fel a pólyát, hiszen ha túl laza, túl szoros, vagy valahol bevág, akkor azzal többet árthat, mint használhat.

De hogy mely esetekben van szükség kompressziós kezelésre? Elsősorban visszértágulatok megjelenésénél, a lábfájdalom, nehézláb-érzés, lábszárfekély, sőt trombózis elkerülése céljából is, ám van, hogy önmagában a gyógyharisnya nem véd a vérrögök kialakulása ellen.

További esetek, amikor érdemes kompressziós harisnyát viselni

  • trombózis után, PTS elkerülése céljából
  • visszérműtét után
  • hosszabb utazás esetén (nemcsak a repülőút, de a hosszabb vonat- és autóút is megnöveli a trombózis esélyét)

Ügyeljen arra, hogy a harisnya felső vége ne pont azokat a vénákat nyomja össze, amik a legfontosabbak!

- A kompressziós fokozatot általában az orvos állítja be, de a gyógyászati segédeszköz boltban is lehet segítséget kérni. Fontos, hogy a gyógyszertárak ne gerjesszenek adminisztratív kiszolgálási nehézségeket, mert az a gyakorlat, hogy átlagban 2-3-szor íratják fel a harisnyát, amit már régen kellene hordania a betegnek – teszi hozzá prof. Blaskó György.

Trombózis eseten gyógyszeres kezelésre is szükség van

Bár a kompressziós terápia nagy segítséget nyújthat,van, hogy mellette gyógyszeres kezelésre is szükség van, hogy minimálisra lehessen csökkenteni a trombózis kialakulásának esélyét. Hogy valóban szükség van rá, arra egyéni rizikófelmérés után adható konkrét válasz, hiszen minél nagyobb az illetőnél a trombóziskockázat, annál nagyobb a valószínűsége, hogy komolyabb prevencióra van szükség.

Fokozott rizikóval kell számolni súlyosabb trombofília esetén, mélyvénás trombózis/ tüdőembólia után, egyes daganatok jelenlétekor, normál tartományon kívüli INR esetén, valamint bizonyos műtéteket követően (pl. csípőműtét). Ilyenkor a beteg nagy eséllyel véralvadásgátló kezelésben is részesül. Bár a trombózis kialakulásának esélye a várandósság és a gyermekágyi időszak alatt is jelentősen megnő, azonban ekkor a kompressziós terápia önmagában is elegendő lehet, antikoaguláns (véralvadásgátló) kezelésre csupán korábbi trombózis, illetve trombofília (pl. V-ös faktor Leiden mutációja, illetve MTHFR polimorfizmus) esetén lehet szükség, természetesen szakorvosi javallat alapján!

Összegzés

  • A visszértágulatok egyik legveszélyesebb szövődménye a mélyvénás trombózis.
  • A kompressziós harisnya segíthet csökkenteni a vénás pangást és fokozza a vérkeringést.
  • Az orvos állítja be a kompressziós fokozatot, de a gyógyszertárakban is kérhető segítség.
  • Fokozott trombózis-rizikóval kell számolni súlyosabb trombofília esetén, műtéteket követően, valamint terhesség alatt.
  • Antikoaguláns kezelésre speciális esetekben van szükség, mint például korábbi trombózis vagy trombofília esetén.
  • Kövesse az Egészségkalauz cikkeit a Google Hírek-ben, a Facebook-on, az Instagramon vagy a Twitter-en, Tiktok-on is!

<KÖVETKEZŐ CIKK>

Visszér vagy mélyvénás trombózis miatt dagad be a lábam?

EGÉSZSÉGKALAUZ DOSSZIÉ mappa

#trombózis

Mi a Tünetkereső? Ingyenes tünetellenőrző, ami percek alatt segíthet beazonosítani a problémáját!

Forrás: Trombózis és Hematológiai Központ
Google Hírek ikon
Adja hozzá a Híreket a Google hírfolyamához