Ezeket látta már?

Új ajánlás - ekkor érdemes a vérnyomáscsökkentőt beszednie

vérnyomáscsökkentő mikor szed este

Számtalan ember szed a vérnyomáscsökkentőt, melyről gyakran hallani, hogy azt inkább este, lefekvés előtt érdemes bevenni. A szakértők azonban már a következőt tanácsolják.

Az Európai Kardiológiai Társaság 2024-es kongresszusán a kutatók megosztották, hogy mely időpontot ajánlják arra, hogy az emberek bevegyék a vérnyomáscsökkentő gyógyszereiket.

Miért veszélyes a magas vérnyomás?

A tartósan 140/90 Hgmm felett lévő vérnyomás jelentősen megnöveli a szív- és érrendszeri betegségek, köztük a szívinfarktus és a stroke fellépésének kockázatát, de fokozódik ekkor a vesebetegségek és a szemkárosodás esélye is. A hipertónia az életkor előrehaladtával egyre gyakoribb, ám szerencsére megfelelő kezeléssel (gyógyszerek, életmód) könnyen kordában tartható.

Nem jobb, ha este veszi be a gyógyszerét

Korábban elterjedt volt az a nézet, hogy a vérnyomás csökkentésére való készítményeket az esti órákban javasolt bevenni. Egyes szakértők szerint ugyanis az éjszakai vérnyomás jobban előrejelzi a szívbetegségek kimenetelét, mint a nappal mért értékek.

A kutatók azonban most elmondták, hogy meggyőző bizonyítékot találtak arra, hogy a gyógyszer esti bevétele semmivel sem jobb, mint reggeli.

A kongresszuson bemutatott eredmények öt vizsgálat adatain alapultak, amelyekben közel 47 000 beteg vett részt.

Ricky Turgeon professzor, a kanadai British Columbia Egyetem munkatársa, a tanulmány szerzője azt mondta, hogy a korábbi vizsgálatok -amelyek ezen gyógyszerek éjszakai hatását vizsgálták- , vegyes eredményeket mutattak.

A csapata ezért öt vizsgálat adatait elemezte, melyben összehasonlították az összes vérnyomáscsökkentő gyógyszer éjszakai és reggeli alkalmazását. A kutatók arra a következtetésre jutottak, hogy a készítmények bevételének időpontja nem befolyásolja az vérnyomást és nem volt hatással a másodlagos eseményekre sem (beleértve a zöldhályogot, valamint a gondolkodással és a memóriával kapcsolatos eseményeket).

-Ezek az eredmények megerősítik azt a kulcsfontosságú üzenetet, hogy a betegeknek olyan időpontban kell bevenniük a vérnyomáscsökkentő tablettákat, amikor a legvalószínűbb, hogy emlékeznek rá – mondta Bryan Williams professzor, a British Heart Foundation tudományos és orvosi igazgatója, aki nem vett részt a kutatásban. - Nem számít a konkrét időpont, lehet az reggel, lehet az este, csakis az számít, hogy minden nap bevegye a gyógyszert a beteg.

Gyógyszer és életmódterápia a magas vérnyomás ellen

Magas vérnyomás esetén az orvos olyan gyógyszereket javasol, melyek különböző útvonalakon keresztül csökkentik a vérnyomást: ilyenek például ACE-gátlók, a béta-blokkolók, diuretikumok, kalciumcsatorna-blokkolók és az angiotenzin II receptor blokkolók.

Emellett fontos a betegnek odafigyelnie az életmódjára is. Az egészséges, szívbarát étrend követése (pl. DASH-diéta), a sóbevitel csökkentése, a rendszeres testmozgás, az egészséges testsúly fenntartása, a dohányzás abbahagyása, az alkoholfogyasztás mérséklése és a megfelelő stresszkezelés a gyógyszeres terápia mellett szintén sokat segíthet a vérnyomás optimális szinten tartásában.

Összegezve

  • Az Európai Kardiológiai Társaság kongresszusán új tanácsokat adtak a vérnyomáscsökkentő gyógyszerek bevételének időpontjáról.
  • Kutatások szerint az esti és reggeli bevétel között nincs különbség a hatékonyság szempontjából.
  • A vérnyomáscsökkentő gyógyszerek rendszeres bevitele fontosabb, mint az időpontja.
  • Az egészséges életmód (étrend, testmozgás, stresszkezelés) szintén fontos szerepet játszik a megfelelő vérnyomás fenntartásában.

Kövesse az Egészségkalauz cikkeit a Google Hírek-ben, a Facebook-on, az Instagramon vagy a Twitter-en, Tiktok-on is!

<KÖVETKEZŐ CIKK>

Vérnyomáscsökkentő gyógyszert szed? Így hat a szervezetére

Mi a Tünetkereső? Ingyenes tünetellenőrző, ami percek alatt segíthet beazonosítani a problémáját!



EGÉSZSÉGKALAUZ DOSSZIÉ mappa

vérnyomáscsökkentő

Forrás: EgészségKalauz
Google Hírek ikon
Adja hozzá a Híreket a Google hírfolyamához