Újraélesztés defibrillátorral: ezt tegye, ha az utcán rosszul lesz valaki! Az orvos tanácsai
Sokan abban bíznak, hogy van valaki a tömegben, aki jobban ért a segítségnyújtáshoz, pedig fontos, hogy merjünk cselekedni, mert az első 3-5 perc a legkritikusabb hirtelen szívhalál esetén. Ilyenkor az esetek döntő többségében csak egy laikusra számíthat a bajbajutott. Percenként 10 százalékkal csökken a túlélés esélye, ezért nem érdemes tétlenkedni.
Tényleg kevesebben merünk segíteni a mentő kiérkezéséig? Meglepő eredmények a Mentőalapítvány és a BioTechUSA közös mentésismereti felmérésén.
Tudjuk, kit hívjunk, ha baj van?
Mentőt hívni egyszerű feladatnak tűnhet, de vajon mit hoz ki belőlünk az éles helyzet? Pánikba esünk, vagy képesek vagyunk segíteni, amíg kiér a mentő? Közel 5000-en adtak választ idén nyáron a megújult Szép Mentés! tesztben, amelyet Kovács-Nyári Dia, a BioTechUSA-cégcsoport márka- és jótékony nagykövete és Csuja Imre, az Országos Mentőszolgálat Alapítvány jószolgálati nagykövete közös kampányban indított útjára. A kezdeményezés a két szervezet egyéves, több állomásból álló, 50 millió forintos termékadományt is magában foglaló aktivitássorozatának utolsó fejezeteként valósult meg.
A segítségnyújtás fontossága mellett tette le a voksát a BioTechUSA-cégcsoport, amikor a Mentőalapítvánnyal közösen arra vállalkoztak, hogy feltérképezik a magyar lakosság mentési ismereteit. Jó hír, hogy a Szép Mentés! tesztben résztvevők magabiztosan tudják, hogy a 112-es segélyhívószámon érhetik el az életmentőket.
Joggal adódik a kérdés, milyen esetekben indokolt a mentő hívása? A válaszadók közül többen a megérzésükre hagyatkoznának, mondván, jobb félni, mint megijedni. Az igazság az – és 10-ből 8-an helyesen így nyilatkoztak -, hogy életveszély, vagy annak gyanúja, súlyos sérülés (csonttörés, mérgezés, égési sérülés), illetve megindult és előrehaladott szülés esetén létfontosságú tárcsáznunk a 112-őt.
Baj esetén szinte az összes válaszadó megfelelően tudná elmagyarázni a mentésirányító operátornak, hogy hol és milyen esemény történt, hány sérült van és mit lehet tudni az állapotukról, valamint saját nevét és telefonszámát se felejtené megadni bemutatkozáskor. A segítségnyújtáshoz alapvető fontosságúak ezek az információk, ugyanúgy, mint az egyértelmű helymeghatározás, amellyel segíthetünk a mentőnek a helyszín megközelítésében.
Ne féljünk elsősegélyt adni - a mentésirányító segíteni fog!
A korábbi felmérések után meglepő fordulat, hogy a teszt szerint a válaszadók 20%-a szerint elég, ha értesítik a mentőket, az elsősegélynyújtást laikusként azonban nem kötelesek megkezdeni. Stresszhelyzetben a legrosszabb reakció, ha pánikolunk és attól félünk, hogy ártani fogunk a sérültnek. Nem szerencsés abban bízni, hogy van valaki a tömegben, aki jobban ért a segítségnyújtáshoz, hiszen ezzel a hozzáállással értékes perceket veszíthetünk, ami akár a sérült életébe is kerülhet. Az Alapítvány éppen ezért felhívja a figyelmet az elsősegélynyújtás fontosságára, és arra, hogy ilyenkor nem csak magunkra számíthatunk: a mentésirányító szükség esetén vonalban marad, és instrukcióival segíti a laikusokat a mentő kiérkezéséig. Fontos megjegyezni, hogy a sérültet csak akkor mozgathatjuk, ha veszélyzónában van, például egy forgalmas úton találunk rá, és ki kell hozni onnan.
Újraélesztés defibrillátorral – laikusként is sokkolhatunk?
A kérdés, amely évek óta dilemma elé állítja a válaszadókat. Az Alapítvány Ne parázz, sokkolj! című 2020-ban bemutatott edukációs kisfilmjében arra hívta fel a figyelmet, hogy a nyilvánosan elérhető defibrillátorokat laikusként is bátran használhatjuk. Az idei kutatás eredményei alapján szerencsére sokaknak eszébe jutott a helyes megoldás. 10-ből 9 ember tisztában van vele, hogy ezek a félautomata vagy automata készülékek úgy lettek kialakítva, hogy a laikusok is tudják őket használni, hiszen a gép ítéli meg, hogy szükséges-e sokk leadása, nem az ember.
- Fontos, hogy merjünk cselekedni, amikor megtörténik a baj, hiszen az első 3-5 perc a legkritikusabb hirtelen szívhalál esetén, és ilyenkor az esetek döntő többségében csak egy laikusra számíthat a bajbajutott. Percenként 10 százalékkal csökken a túlélés esélye, ezért nem érdemes tétlenkedni. Defibrillátor használatával pedig többszörösére növelhetjük ezt az esélyt, ezért ilyen szituációban azonnal kérjünk meg valakit a közelünkben, hogy menjen és keressen nyilvános defibrillátort.
– tájékoztatott dr. Czakler Éva.
A MeTI mutató, és ami mögötte van
A Mentésügyi Tájékozottsági Index, vagyis MeTi egy olyan, az Alapítvány által létrehozott mutatószám, amely egy közérthető, az összes teljesítményt összefoglaló számmal tudja értékelni a lakosság felkészültségét. 2024-ben ez az érték minimálisan nőtt a korábbi évekhez képest, 8,8 lett. Az OMSZA értékelése szerint az emberek jellemzően továbbra is jól tájékozottak mentéssel kapcsolatos kérdésekben, hiszen több kérdésben is 90% feletti volt a jó válaszok aránya. Ugyanakkor az is világosan látszik, hogy még mindig vannak olyan mentési ismeretek, melyek pontosításra szorulnak.
Kövesse az Egészségkalauz cikkeit a Google Hírek-ben, a Facebook-on, az Instagramon vagy a Twitter-en, Tiktok-on is!