Ezeket látta már?

Stroke gyerekkorban: a genetikán kívül ez is okozhatja

stroke gyerekkorban genetika agyvérzés

A stroke nem csak a felnőtteket érinti - ugyanakkor a gyerekkori stroke felismeréséről és megelőzéséről nagyon keveset tudnak.

A szélütés kockázata elsősorban az idősebb generációt veszélyezteti, és kevesen tudják, hogy ez a betegség akár már egészen kicsi korban is előfordulhat. Gyerekkori stroke-nak számítanak azok az esetek, amelyek a várandósság 28. hete és a 18. életév betöltése között történnek meg.

A stroke típusai, előfordulása

A stroke-nak két fajtája van, az iszkémiás és a vérzéses. Előbbi esetében agyérelzáródásról van szó, amelyet vagy a helyben képződött vérrög, azaz trombózis, vagy a keringés által az agyba jutó rög okoz (embólia). Utóbbi esetében az agyban történő vérzés okozza a problémát, amikor az egyik verőér megreped és a koponyában vérömleny alakul ki. A felnőtt szélütések 70-80 %-a iszkémiás típusú, míg a vérzéses stroke csupán az esetek egyötödét teszi ki. Ezzel szemben a gyerekeknél mindkét fajta stroke bekövetkezésére azonosak az esélyek.

Ugyan nem a stroke egyik alfaja, de a TIA-nak, azaz a tanziens iszkémiás attaknak is komoly kockázata van gyerekek esetében. Ez átmeneti agyi keringészavart jelöl, amely felnőtteknél maradandó károsodást nem okoz, de a stroke egyik előszele lehet. Gyerekeknél azonban fennáll az agy sérülésének lehetősége még akkor is, ha erre maradandó tünetek nem utalnak.

A gyerekkori stroke okai, rizikófaktorai

A felnőttkori sroke-ot gyakran idézheti elő a magas vérnyomás, a magas koleszterinszint és a diabétesz, gyerekeknél azonban mások a kiváltó okok. A terhesség alatt, illetve a születést követő 28 napon belül a placentából leváló vérrög okozhatja a baba agyában a stroke-ot, másrészt az anyánál vagy a babánál fennálló véralvadási rendellenesség.

28 napos kortól 18 évesig kiválthatják olyan meglévő betegségek, mint a veleszületett szívbetegség vagy a vérszegénység egyik öröklődő típusa, a sarlósejtes anaemia is. De emellett okozhatja akár fertőző betegség, a fejet vagy nyakat ért sérülés, érrendszeri probléma vagy a vérben található rendellenesség. A stroke időnként olyan, korábban egészséges gyerekeket is érinthet, akiknél addig nem voltak megfigyelhetők a fő kiváltó okok.

A gyerekkori stroke felismerése

Amikor egy felnőttet stroke éri, a tünetek jellegzetesek, azonosíthatók. Kisgyerekeknél azonban nehezebb a betegség felismerése, ha még nagyon fiatal vagy a fejlődése korai szakaszában van, lehet, hogy a tünetek enyhék, nem észlelhetők. 28 napos korig a babáknál a rohamok a stroke gyakori tünetei.

28 napos és 18 éves kor között előforduló iszkémiás stroke tünetei a gyengeség, a test féloldali bénulása, az arc bénulása, fejfájás és beszédzavar. A vérzéses stroke tünetei pedig a hányás, a rohamok és a fejfájás.

A gyerekkori stroke kezelése

A betegség kezelése nagymértékben függ annak kiváltó okától. Amennyiben vérrög okozta, vérhígító terápia javasolt, de vannak olyan esetek is, amikor azonnali vérátömlesztésre van szükség, például sarlósejtes anaemia fennállásakor.

Összegezve

  • A stroke nem csak a felnőtteket érinti, gyerekeknél is előfordulhat.
  • A gyerekkori stroke-nak két fajtája van: iszkémiás és vérzéses.
  • A felnőtteknél a stroke-t gyakran idézheti elő magas vérnyomás, koleszterinszint és diabétesz, míg gyerekeknél mások a kiváltó okok.
  • Kisgyerekeknél nehezebb a betegség felismerése, és a tünetek enyhék lehetnek, így nehezebb az azonosítás.

Olvasta már?

Kövesse az Egészségkalauz cikkeit a Google Hírek-ben, a Facebook-on, az Instagramon vagy a Twitter-en, Tiktok-on is!

Mik a stroke tünetei, milyen jelek figyelmeztethetnek az agyvérzésre?

Mik a stroke tünetei, milyen jelek figyelmeztethetnek az agyvérzésre?

Mi a Tünetkereső? Ingyenes tünetellenőrző, ami percek alatt segíthet beazonosítani a problémáját!



EGÉSZSÉGKALAUZ DOSSZIÉ mappa

agyvérzés

Forrás: Trombózisközpont
Google Hírek ikon
Adja hozzá a Híreket a Google hírfolyamához