Ezeket látta már?

Egy fiatal férfi szíve 25 percre leállt, miután durván leégett a napon

leégés nap szívleállás szívbetegség szívmegnagyobbodás

Súlyos betegségre derült fény a kórházban.

Egy brit egyetemi hallgató, Charlie Vincent az Egyesült Államokba utazott, hogy egy nyári tábor keretein belül gyerekeket tanítson kenuzni. Nem gondolta volna, hogy már az első napján problémába ütközik - a 20 éves férfi ugyanis erősen leégett, olyannyira, hogy másodfokú égési sérüléseket szerzett a lábán.

- A következő napokban rosszabbodott az állapota, bizonyára hőgutát kapott, és nagyon rosszul érezte magát - idézte fel a nővére.

Ez azonban csak a kezdet volt.

Hamar a műtőasztalra került

A táborvezetők Charlie-t kórházba vitték, ahol megállapították, hogy a leégés mellett gyulladásos foltok is vannak a tüdején (melynek okát az orvosok sem tudták biztosan). A súlyos légúti fertőzés miatt a férfit a műtőbe tolták, hogy eltávolítsák a sérült szöveteket, ám az operáció során Charlie szíve 25 percre leállt és mini-stroke-ot kapott.

Ekkor fedezték fel, hogy a férfinek megnagyobbodott a szíve (kardiomegália). Az orvosok szerint már eleve így született, de egy légúti fertőzés kellett ahhoz, hogy panaszokat is okozzon.

Az egyetemista kb. egy hetet töltött mesterséges kómában, mivel orvosok attól tartottak, hogy sürgős szervátültetésre lesz szüksége.

Szerencsére Charlie csodaszerűen felépült, ráadásul súlyos agykárosodás nélkül. Jelenleg szervátültetésre nincs szüksége, bár elképzelhető, hogy a későbbiekben indokolttá válik.

Mi az a kardiomegália?

A kardiomegália a szív megnagyobbodásával járó betegség. Egy egészséges, felnőtt emberi szív tömege 250 és 350 gramm között van és kb. ökölnyi méretű, ám kardiomegália esetén a tömege és a mérete nagyobb a normálisnál. Az állapot általában valamilyen alapbetegség vagy szívrendellenesség következménye (pl. magas vérnyomás, koszorúér-betegség, aritmia), amely hatással van a szív működésére és méretére. Kezdetben könnyen lehet, hogy nem okoz panaszokat, ám később olyan tünetek léphetnek fel, mint a szívritmuszavarok, légszomj és ödéma. A betegség súlyos esetben szívinfarktust, stroke-ot is okozhat.

Kövesse az Egészségkalauz cikkeit a Google Hírek-ben, a Facebook-on, az Instagramon vagy a Twitter-en, Tiktok-on is!

<KÖVETKEZŐ CIKK>

Légszomj és ödémás lábak - a szív egyik gyakori problémájára is utalhatnak

Mi a Tünetkereső? Ingyenes tünetellenőrző, ami percek alatt segíthet beazonosítani a problémáját!



EGÉSZSÉGKALAUZ DOSSZIÉ mappa

kardiomegália

Forrás: dailymail
Google Hírek ikon
Adja hozzá a Híreket a Google hírfolyamához