Ezeket látta már?

Káros vagy nem, napi 3-5 csésze kávét meginni? Itt a válasz a kutatóktól!

kávé koffein káros hatás kutatás

Érdekes kutatási eredmények.

A mérsékelt kávéfogyasztás csökkentheti a stroke és a szívbetegségek kialakulásának a rizikóját – derült ki egy kutatásból.

Kevésbé fenyegetheti a stroke, a szív- és érrendszeri betegségek, illetve az ezzel összefüggő idő előtti halálozás azokat, akik rendszeresen, de kisebb mennyiségben kávéznak, derítette ki egy nagyszabású kutatás. A pozitív hatásokat azok élvezhetik, akik naponta maximum három csésze kávét isznak. Ráadásul az is mindegy, hogy milyen kávét kedvel valaki: az előny ugyanis a koffeines és koffeinmentes, az instant és a hagyományos kávé esetén egyaránt észrevehető.

Dr. Simon Judit és kollégái összesen 470 000 felnőttől gyűjtött adatokat elemeztek. Az adatokat az U.K. Biobank biztosította. Ez a kezdeményezés közel félmillió, 40 és 69 év közötti férfi és nő orvosi adatait és életmódjának részleteit tartalmazza, és a világ szinte minden kutatója számára hozzáférhető. A vizsgált személyeknek nem volt diagnosztizált szívbetegsége, átlagéletkoruk 56 év volt, és közel másfél évtizedig követték őket.

Ha ezeket a tüneteket észleli, azonnal kardiológushoz kell fordulni - kattintson!

Mértékletes kávézás: mérhetően csökkent a szív- és érrendszeri rizikó

A kávét nem fogyasztókkal összehasonlítva a kis, illetve közepes mennyiséget kávézók esetében a halálozás rizikója 12%-kal, a stroke kockázata 21 százalékkal, a súlyos, halálos szívbetegségek rizikója pedig 17 százalékkal csökkent. Ezek az arányok akkor is változatlanok maradtak, ha más, a kardiovaszkuláris egészséget befolyásoló tényezőket (pl. az életkort, a nemet, a dohányzást, a vérnyomást, a fizikai aktivitást, az étrendet stb.) is figyelembe vettek.

A rendszeresen kávézóknak jobban működik a szíve

Emellett mintegy 31 000 ember szívéről készült MRI-felvételeket is vizsgáltak, s a vizsgálatban részt vevőket átlagosan 11 évig követték (ezalatt az idő alatt több felvétel is készült róluk). A felvételeken a szív struktúrájában, funkciójában a kávéfogyasztás hatására bekövetkező eltéréseket keresték. Úgy találták, hogy aki rendszeresen kávézik, annak a szíve egészségesebb és hatékonyabban, jobban működik.

Szívprobléma és kávé: ennyit számít, hogy mennyi feketét iszik - olvasson tovább!

A kutatás eredményeiről a European Society of Cardiology nevű szakmai szervezet gyűlésén számoltak be, a tanulmány hivatalos publikálására azonban még várni kell. Érdemes azt is figyelembe venni, hogy az eredmények csak a lehetséges összefüggésre mutattak rá, ok-okozati kapcsolatot nem sikerült megállapítani.

Az elmúlt években több kutatás is foglalkozott már a kávé egészségünkre gyakorolt pozitív hatásaival, és egyre inkább bizonyítást nyer, hogy a korábban kifejezetten egészségtelennek tartott ital valójában jót tesz a szervezetünknek. Ezt a benne található számtalan értékes hatóanyagnak köszönheti, a jól ismert koffein csak egy ezek közül. A kávézás csökkenti többek között az Alzheimer-kór és a Parkinson-kór rizikóját, a bélrendszeri daganatok kialakulásának esélyét, védi a májat és kiegyensúlyozóan hat a vércukorszintre is.

A túl sok koffein valóban káros lehet

Fontos azonban, hogy mennyi kávét iszunk, a túl sok koffeinnek ugyanis valóban lehetnek káros mellékhatásai, a remegéstól és szorongástól az alvászavarokig. A szakemberek szerint naponta maximum 3-5 csésze kávé javasolt, ez nagyjából 400 mg koffeinnek felel meg. Azt se felejtsük el, hogy mindenki máshogy reagál a koffeinre, így könnyen előfordulhat, hogy valakinek már egy-egy csésze kávé is elegendő, hogy annak élénkítő hatását hosszú távon is érezze. Emellett nem árt tudni azt sem, hogy a kávé „egészségességét” nagy mértékben befolyásolja (valljuk be, rontja), ha cukorral, ízesített sziruppal, tejszínnel, tejszínhabbal fogyasztjuk!

Összegezve

  • A mérsékelt kávéfogyasztás csökkentheti a stroke és a szívbetegségek kialakulásának a rizikóját.
  • Az adatokat 470 000 felnőttől gyűjtötték, akiknek 3 csésze kávé napi fogyasztása volt a maximum. A vizsgáltaknál kávéfogyasztás hatására egészségesebbé vált a szív.
  • A kávézás csökkentheti többek között az Alzheimer-kór és a Parkinson-kór rizikóját, a bélrendszeri daganatok kialakulásának esélyét, és védi a májat.
  • Naponta maximum 3-5 csésze kávé javasolt, mivel a túl sok koffein káros mellékhatásokat okozhat.

Olvasta már?

Kövesse az Egészségkalauz cikkeit a Google Hírek-ben, a Facebook-on, az Instagramon vagy a Twitter-en, Tiktok-on is!

Ihat kávét, aki pajzsmirigyzavarral él? Ezt tartsa be, ha érintett!

Ihat kávét, aki pajzsmirigyzavarral él? Ezt tartsa be, ha érintett!

Mi a Tünetkereső? Ingyenes tünetellenőrző, ami percek alatt segíthet beazonosítani a problémáját!



EGÉSZSÉGKALAUZ DOSSZIÉ mappa

vérnyomás

Forrás: medicinenet
Google Hírek ikon
Adja hozzá a Híreket a Google hírfolyamához