Ezeket látta már?

Hirtelen szívhalál: kiderült melyik tíz génváltozat növelheti az esélyét

hirtelen szívhalál kockázat gének genetika

Tíz génváltozatról állapították meg tudósok, hogy fogékonnyá teszik hordozójukat a hirtelen szívhalál bekövetkeztére.

A nemzetközi együttműködésben negyvennél több kutató működött közre Arne Pfeufer, a Müncheni Egyetem munkatársának vezetésével. 15.842 ember genetikai állományát és elektrokardiogrammját elemezték. Minden vizsgált ember genomjában 2,5 millió helyet ellenőriztek, ahol génmódosulatokat kerestek, majd azokat összevetették a normálistól eltérő szívösszehúzódások felbukkanásával.

"A gének csaknem fele meglepetést jelentett, mert senki nem feltételezte volna róluk, hogy szerepet játszanak a szív biológiájában" - mondta Dan Arking, a Johns Hopkins Egyetem orvosi iskolájának munkatársa, akinek csoportja egyike volt a tanulmány kivitelezőinek. Arking csoportja a Circulation című szaklapban korábban már beszámolt egy génről, amelyről igazolták, hogy növeli a hirtelen szívhalál kockázatát.

A tanulmány további kilenc génről mutatta ki, hogy befolyásolja a szív összehúzódási idejét, melyet az EKG-felvételeken a QT-intervallummal jelölnek az orvosok. Az elnyújtott QT-intervallum növeli az emberek kockázatát a szívhalálra, mely egyébként 400 ezer áldozatot szed évente az Egyesült Államokban az Amerikai Kardiológiai Kollégium jelentése szerint.

A nagyszabású tanulmány kimutatta, hogy minél többet hordoz egy ember ebből a tíz génváltozatból, annál nagyobb az esélye, hogy elnyújtott QT-intervallumma van. Egy szívroham növelheti az ilyen típusú abnormális szívritmus előfordulásának kockázatát, azoknál azonban, akik öröklik a genetikai kockázatot, legtöbbször nem azonosítják a veszélyt.

"A gond az, hogy közülük a legtöbb embernek nincs ismert kockázati tényezője. Nem magas a koleszterinszintjük. Nincsenek elhízva. Bizonyos értelemben a genetika lehet az egyetlen remény számukra" - magyarázta Arking. Következő lépésként azt próbálják megbecsülni a kutatók, hogy az egyes gének mennyivel növelik a kockázatot.

Összegezve

  • Tudósok tíz génváltozatot azonosítottak, amelyek hajlamosíthatnak a hirtelen szívhalálra.
  • 842 ember genetikai állományát és elektrokardiogrammját elemezték a kutatók.
  • Az eredmények nagy meglepetést okoztak, mivel sok génről korábban nem tudták, hogy szerepet játszik a szív biológiájában.
  • Az elnyújtott QT-intervallum növeli a hirtelen szívhalál kockázatát.
  • Az örökölt genetikai kockázat miatt sokan nem azonosítják a szívbetegség veszélyét.

Olvasta már?

Kövesse az Egészségkalauz cikkeit a Google Hírek-ben, a Facebook-on, az Instagramon vagy a Twitter-en, Tiktok-on is!

Szívelégtelenség: ezek az első jelei a lábon

Szívelégtelenség: ezek az első jelei a lábon

Tünetkereső? Ingyenes tünetellenőrző, ami percek alatt segíthet beazonosítani a problémáját!



EGÉSZSÉGKALAUZ DOSSZIÉ mappa

szívelégtelenség

Forrás: EgészségKalauz
Google Hírek ikon
Adja hozzá a Híreket a Google hírfolyamához