Ezeket látta már?

Szürkehályog: mikor kell műteni, hogyan zajlik a beavatkozás?

Szürkehályog műtét, operáció

Orvos mondja el, mit kell tudni a beavatkozásról.

"Az operáció során az elszürkült szemlencsét eltávolítjuk, a helyére egy speciális műlencsét ültetünk be. A beavatkozás mindössze 10 percig tart és fájdalommentes” – mondja Dr. Nagymihály Attila a Budai Szemészeti Központ intézetvezető főorvosa. A szemész szakorvos segítségével választ kapunk a műtét előtt felmerülő leggyakoribb kérdésekre.

1. Mikor kell műteni a szürkehályogot?

Korábban akkor hajtottunk végre szürkehályog-műtétet, amikor a beteg jelentős látáskárosodást tapasztalt. Ma már figyelembe vesszük a látás finom változásait is, például a kontrasztérzékenység és a színérzékelés elvesztését. A szürkehályog kialakulásának folyamata ugyanis már akkor elkezdődik, amikor azt veszi észre, hogy a színek elhalványulnak, megkopnak. Erre a szembetegségre utaló jel lehet az is, amikor alacsony kontrasztú helyzetekben (például éjszaka) nehezen lát. Ezek a korai jelei a probléma kialakulásának, és már ekkor érdemes megfontolni a műtéti kezelést.

2. A szürkehályognak érettnek kell lennie annak eltávolításához?

Ma már nem kell megvárni, hogy a szürkehályog „megérjen”, sőt, a túlérett szürkehályog a műtét során súlyos komplikációkat okozhat.

3. Hogyan történik a műtét?

A szürkehályog műtét során a legkorszerűbb eljárást alkalmazzuk, egy kis bemetszésen keresztük távolítjuk el az elszürkült lencsét ultrahangos módszerrel. Aztán ugyanezen a kis bemetszésen keresztül, egy előre megtervezett műlencsét helyezünk be, ez biztosítja a jó látást. A műtét előtt és alatt sem adunk semmilyen injekciót, az érzéstelenítés szemcseppekkel történik. A műtéti beavatkozás helye olyan pici (körülbelül 2 mm), hogy nem kell varrni, a bemetszés magától záródik.

4. Fájdalmas a műtét?

A szürkehályog-műtét egyáltalán nem fájdalmas. A műtéten átesett legtöbb beteg csupán a szem körüli, enyhe nyomásról számol be. A műtét után ugyan lehet némi diszkomfort érzete, könnyezhet a szeme és fényérzékenységet is tapasztalhat. Ezek a panaszok azonban 1-2 nap alatt többnyire megszűnnek.

5. Mikor fogom megtapasztalni a szürkehályog-műtét eredményét?

A műtét előtti és utáni látáskülönbséget szinte azonnal meg lehet tapasztalni. Már a műtét másnapján is sokkal élesebben, színgazdagabban fog látni. A végleges látásélesség kialakulása viszont akár több hétig tarthat. Néhány egészségügyi állapot azonban – mint például a cukorbetegség – meghosszabbítja a gyógyulási időt.

6. A műtét után szemüveget kell viselnem?

A beültetett műlencsének köszönhetően a műtét nem csak a szürkehályogra jelent megoldást. A rövid- és távollátó, valamint a cilinder (asztigmia) dioptria is korrigálható a műlencsével. Tehát a végleges látás kialakulása után élesen fog látni távolra szemüveg nélkül még akkor is, ha ehhez régen szemüvegre vagy kontaktlencsére volt szüksége. Bizonyos műlencsékkel pedig akár a teljes szemüvegmentesség is elérhető.

7. A szürkehályog visszatérhet az eltávolítás után?

A szürkehályog-műtét egyszeri eljárás, tehát a szürkehályog nem tér vissza az eltávolítás után. Ritkán előfordulhat, hogy egy vékony membrán alakul ki a beültetett műlencse mögött (másodlagos szürkehályog), ez azonban egy gyors, fájdalommentes lézeres eljárással eltávolítható.

8. Mikor vezethetek ismét a szürkehályog-műtét után?

A műtét után 48 órával már vezethet, viszont csak akkor üljön volán mögé, ha valóban jól érzi magát, megfelelőnek érzi a látását. Az első héten lehetőleg még ne induljon nagyobb távolságra, mert a látásélesség ingadozhat. Továbbá vezetés közben viseljen napszemüveget, hogy minimalizálja az erős fényre való érzékenységet.

9. Mikor folytathatom a szokásos feladataimat, például a főzést vagy a kert rendezését, télen a hólapátolást?

A műtétet követő napon már folytathatja a szokásos ház körüli teendőit, azonban az első héten tartózkodjon a hajolástól, kerülje a nehezebb terhek emelését, például a bevásárlás utáni cipekedést.

10. A műtétet követően mikor sportolhatok ismét?

A járványügyi szabályozások miatt ugyan az uszodák és az edzőtermek zárva tartanak, azonban jó, ha tudja, hogy az operációt követő első hónapban ajánlott elkerülni az úszást. A medence vize ugyanis tele van vírusokkal és baktériumokkal, amelyek fertőzést okozhatnak a műtéti területen. Súlyzós edzéseket az első héten még tilos végezni. Kocogni, tempósan sétálni, nordic-walkingozni azonban lehet.

Olvasta már?

Kövesse az Egészségkalauz cikkeit a Google Hírek-ben, a Facebook-on, az Instagramon vagy a Twitter-en, Tiktok-on is!

Fekete foltok, pöttyök úsznak a látóterében? Ekkor jeleznek betegséget

Fekete foltok, pöttyök úsznak a látóterében? Ekkor jeleznek betegséget

Ingyenes tünetellenőrző, ami percek alatt segíthet beazonosítani a problémáját!



EGÉSZSÉGKALAUZ DOSSZIÉ mappa

szembetegség

Forrás: budai szemészeti központ
Google Hírek ikon
Adja hozzá a Híreket a Google hírfolyamához