Hogyan különbözteti meg a szemünk a színeket? A szemész szakorvos elmondja
A látás és a színek megkülönböztetése sokunk számára természetes, és bele sem gondolunk abba, milyen bonyolult folyamat eredménye az, hogy a szemünk erre képes.
Prof. Dr. Holló Gáborral, a Szemészeti Központ szemész szakorvosával, glaukóma specialistájával számos látási funkcióról, illetve ezek betegség, sérülés kapcsán kialakuló károsodásáról beszélgettünk már. A jelen alkalommal a színlátást vizsgáljuk meg. Mivel a színlátás megértése és a vizsgálatához rendelt korszerű módszerek ismertetése egy beszélgetés keretét meghaladja, cikkünk két részes lesz. Az első rész magát a színérzékelést mutatja be, másodikban a színlátással kapcsolatos betegségekről és a színlátás vizsgálatáról esik szó.
A szem látási funkciói
A szemnek és az egész látópályának, mint közös rendszernek számos működése (látási funkciója) van. Ezek a mindennapi életben egészséges szemen egyszerre aktívak. Nem is gondolnánk, hogy ezek különböző, egymástól eltérő, adott esetben egymástól eltérően károsodó, külön-külön vizsgálható rendszerek részei.
A legfontosabb ilyen rendszerek a következők: a centrális éleslátás, a látótér látása, a színek érzékelése, a mozgás érzékelése, az időbeni megkülönböztetés (diszkrimináció) érzése, a térbeli felbontó képesség, a kétszemes együtt látás és a mozgások (szemmozgások) során történő kép fixálás. Nyilvánvaló, hogy ezeket együttesen vizsgálni nem lehet, hiszen rendkívül bonyolult, komplex szisztémát alkotnak. A mai beszélgetés tárgyát képező egyik funkció a színlátás, mely bizonyos értelemben elkülönül a többi említett funkciótól.
Hogyan érzékeljük a színeket?
Az emberi szem a napfény spektrumának (hullámhossz tartományának) csupán egy szakaszát érzékeli: az így keletkező érzetet nevezzük látásnak. Nyilvánvaló, hogy a rengeteg szín és színárnyalat mindegyike nem egyetlen külön hullámhossznak felel meg, hanem a hullámhosszak különböző mértékű együttes érzékelésének, azaz “vegyítésének”. A teljes napfény spektrumot fehérnek látjuk, ha pedig a napfény spektrumából semmi nem jut a szemünkbe, azaz nincsen fény, azt feketének. A két állapot között a különböző hullámhosszak arányának és az azokat felfogni képes fényfelfogó receptoroknak a működése határozza meg, hogy milyen színeket érzékelünk, milyennek látjuk őket és egymáshoz képest milyen árnyalatokat tudunk megkülönböztetni.
Az emberi szem színérzékelésének alapja elsősorban az ideghártyában, annak is a középső területén (a makulában) van. A fényt felfogó sejtek (receptorok) a csapok. Ezek a fényfelfogó receptorok jó megvilágítás mellett a központi éleslátás területének környezetében biztosítják a színek látását. Félhomályban, sötétben ezek a receptorok nem működnek, helyettük az ideghártya többi területén elhelyezkedő, a fényre igen, de színre nem érzékeny pálcikák biztosítják a szürkületi szürkés, kevésbé éles látást. A csapok nem egyformán érzékenyek a fény minden hullámhosszára: vannak olyanok, melyek bizonyos hullámhosszra nagyobb, illetve kisebb mértékben érzékenyek. Attól függően, hogy milyen hullámhossz keverék éri őket, a kialakuló ingerület egyfajta “keveréknek” tekinthető, ami biztosítja a színek és színárnyalatok sokaságát.
A receptor sejtek azonban nem önmagukban felelősek a színek érzékeléséért. Fontos tudnunk, hogy a látóideg és az úgynevezett látópálya teljes egészének épsége szükséges ahhoz, hogy a receptorok által biztosított színkeverék érzése tudatunkban megjelenjen. Számos, a látóideget, illetve a látópálya többi idegelemét érintő betegség (látóideg gyulladás, szklerózis multiplex, látóideget érintő mérgezések stb.) befolyásolják az információ szállítás minőségét. Így tehát a hibátlan színérzékelés az ideghártyában nem eredményez feltétlenül hibátlan színértékesítés az agyban.
A színek érzékelése és a mindennapi élet
A mindennapi élet szempontjából a színek helyes érzékelése nagy jelentőségű. Gondoljunk csak arra, hogy a járművezetéshez szükséges jogosítvány megszerzésének fontos része a megfelelő színérzékelés igazolása. Ha bizonyos színeket nem látunk megfelelően, akkor azokat a környezetünkben sem érzékeljük megfelelően. A leggyakoribb színlátási zavar az örökletes, a női X kromoszómához kötött úgynevezett vörös-zöld színérzékelési zavar.
Ez befolyásolja a közlekedésben használt vörös és zöld színű fényjelzések észlelését. Éppen ezért kimutatása és mennyiségi jellemzése különösen nagy jelentőséggel bír. Ettől függetlenül számos foglalkozáshoz követelmény az ép színlátás (vegyészeti jellegű foglalkozások, melyekben a reagensek színét kell helyesen felismerni; villanyszerelés, ahol az azonos színű vezetékek összekapcsolására van szükség stb.). Éppen ezért a színlátás épségének vagy károsodásának feltárása, mennyiségi és minőségi feltérképezése alapvető jelentőségű abban, hogy milyen foglalkozást választhatunk, és befolyásolja, hogy kaphatunk- e egy járművezetői jogosítványt, és ha kapunk azt korlátozással vagy anélkül kapjuk meg.
A színlátás öröklődése
Az előbbiekben röviden szó volt arról, hogy a színlátás, a színek érzékelését biztosító csapok tulajdonságai révén örökletesen módosulhat. Az örökletes színtévesztés elsősorban az úgynevezett vörös és zöld érzékenység tekintetében gyakori és mindennapi jelentőségű. A férfiaknak körülbelül 8%-ának van ilyen színlátás károsodása. A károsodás mértéke és jellege azonban jelentősen különbözik az egyes személyek között. A színlátás zavarát - amennyiben azt az ideghártya fényfelfogó receptorainak működési zavara idézi elő - úgy kell elképzelnünk, hogy az öröklött színlátási zavarban a betegnek (aki önmagáról nem is tudja, hogy “beteg”) valamely színkomponensből sokkal többre van szüksége ahhoz, hogy a normális kevert színeket lássa, mint egy egészséges szemű személynek. Így tehát jó látási körülmények között, pl. fényes nappal a vörösben gyenge színérzékelésű személy könnyedén megkülönbözteti a jelzőlámpa vörös és zöld fényét, azonban sötétben, esőben, rossz látási körülmények között az érzékelés már nem működik megfelelően.
Nem látja például az előtte haladó jármű felvillanó vörös féklámpáját vagy nem veszi észre a vasúti átjáróban megjelenő piros jelzést. Éppen ezért a színlátás zavarok közül a veleszületett színlátás zavarok vizsgálata az elsődleges gyakorlati jelentőségű. Természetesen az örökletes színlátás zavartól függetlenül is kialakulhatnak a látóideget érintő, az élet során szerzett betegségek következtében kialakuló színlátás zavarok, melyeket szintén vizsgálni kell. Ez az oka annak, hogy a járművezetői jogosítvány megtartásához nem elég az életben egyetlen alkalommal színlátás vizsgálatot végezni.
A színlátás vizsgálata
A színlátás vizsgálata bonyolult és nagy gyakorlati jelentőségű kérdés. A jelen beszélgetésben részleteire nem térünk ki, csak annyit említünk meg, hogy az alap színlátást szűrő teszt, az úgynevezett “pöttyös tábla” csak arra alkalmas, hogy az ép színlátású személyeket és a nem ép színlátású személyeket elkülönítse.
Arra, hogy színlátás zavar esetén milyen jellegű és milyen mértékű a károsodás, csak további, bonyolult, hitelesített műszeres vizsgálattal lehet választ adni. Sajnos az ilyen vizsgálatok hozzáférése viszonylag szűkös, mivel hazánkban kevés megfelelő vizsgálóberendezés érhető el. Ezek működéséről és a velük kimutatható veleszületett (öröklött) és szerzett színlátás zavarokról a következő beszélgetésünkben fogunk szót ejteni - mondta Prof. Dr. Holló Gábor, a Szemészeti Központ szemész szakorvosa, glaukóma specialistája.
Ez is érdekelheti:
- A zöldhályogról ritkán esik szó, pedig gyakori betegségek következménye lehet.
- Ezért ne féljen a szürkehályog-műtéttől!
- Ezek a látóideg leggyakoribb betegségei
Kövesse az Egészségkalauz cikkeit a Google Hírek-ben, a Facebook-on, az Instagramon vagy a Twitter-en is!
Mit tehet az orvos a szem bakteriális fertőzése esetén?
